Avi Ben Giora. : Egy anya tragédiája 24.

.

 

A SOTE bejáratánál egy sorompó állta az útjukat. Minden behajtani szándékozót megállított a portás, és csak kellő indoklás után engedte be.  Margit megmutatta a levelet, amit a proftól kapott.

— Tessenek egyenesen továbbhajtani, az út végén van a sugárbiológiai kutató.

— Köszönjük az útbaigazítást. Csak egy kérdésem lenne még — szólt ki a letekert ablakon Sándor. — Kipakoljuk a felszerelést, a kollegina marad, nekem viszont tovább kell mennem. A fiam fog érte jönni ugyanezzel az autóval. Ha volna szíves felírni a rendszámot, hogy könnyebben jusson be.

— Kérem, álljanak itt arrébb. Azonnal adok egy ideiglenes belépő kártyát.

— Az jó lesz, mert elég gyakran fogunk idejárni.

A sugárbiológia kutató egy új épületben volt. Itt is egy szigorú portás fogadta őket. Miután megkapták az eligazítást, Margit megkereste a csoportvezetőt és bemutatkozott neki.

— Rögtön szólok egy kollégának, hogy segítsen kipakolni.

— Ne fárasszunk ezzel senkit. Nem hoztunk olyan sokat, elboldogulunk. Csak azt mutassa meg, hova rakodhatunk ki.

— Kérem, kövessenek.

Egy alagsori helységbe vezette el őket.

— Itt lerakodhatnak, aztán jöjjenek vissza a földszintre. Ott majd megtalálnak, és elkezdhetjük a munkát.

Gyorsan elkészültek a kirámolással. Sándor elbúcsúzott Margittól. Meghagyta az otthoni telefonszámát, ha előbb végezne, mint ahogy a fia ideérne, nyugodtam telefonáljon neki.

— A fiam fogja felvenni a telefont. Csak annyit mondjon, hogy ön az, akiért mennie kell a SOTE-be. A többit már tudni fogja.

Margit megköszönte Sándornak a segítséget és sietett is vissza a laborba. A csoportvezető Juhász Péter sorra bemutatta a kollégáknak.

— Akkor talán kezdjünk is. Amit tulajdonképpen itt meg kell tanulnia, az két dolog: Az első, a sugárzás élettani hatása teljesen egészséges szervezetekre, illetve a második: felhasználás rákos daganatok elpusztítására. A második témakör a fontosabb. Ebben kell olyan előrehaladást elérnünk állatkísérletekkel, amelyeket később embereken is kipróbálhatunk klinikai körülmények között. Köztudott, hogy ma még csak egy nagyon kis százalékát tudjuk a rákos megbetegedéseknek sugárterápiával gyógyítani. A nagy probléma abból adódik, hogy nem lehet olyan pontossággal alkalmazni, hogy az egészséges sejtek ne szenvedjenek károsodást. Vannak már alkalmazott kemoterápiás eljárások, de igazából csupán a kettő „ötvözete” tud tartós javulást elindítani.

Margit szorgalmasan jegyzetelt eközben.

— Az angol nyelvterületekről származó kutatási eredmények mind azt bizonyítják, hogy vannak egyes olyan típusú daganatos betegségek, melyek ezzel a kevert terápiával eredményesen gyógyíthatók. Tehát a fő kutatási terület ezzel fog foglalkozni. Milyen állatokat is hozott magával a kísérletekhez?

— Fehéregereket és napos csibéket.

— Ezt tudom. Nem azt kérdeztem, hanem, hogy teljesen egészségeseket, avagy daganatosak is vannak -e köztük?

— Most csak egészségeseket hoztam. Mi arra vagyunk kíváncsiak, mekkora az a dózis, ami káros elváltozást okoz.

Juhász Péter elgondolkozva bámult maga elé.

— Én azt beszéltem meg doktor Földessel, hogy abban az irányban kutakodjunk, amiket itt már felsoroltam önnek. Ezekkel lehetne olyan dolgokra rájönni, amiket később a gyakorlatba is át lehetne ültetni. Megkérném, hogy legközelebb, hozzon olyan állatokat is, melyek fertőzöttek. Amennyire ismerem a maguk eddigi eredményeit, önök az MC 29 nevű vírussal foglalkoznak behatóan. A szárnyasoknál ez a máj és a vese elrákosodásához vezet. Más élőlényekre kifejtett hatása eddig nem ismert.

— Igen, mi ezzel a vírussal foglalkozunk már másfél éve.

Még sokáig vitatkoztak kutatással kapcsolatos dolgokról, aztán Margitot rábízta egyik asszisztensére, hogy az alagsori laborban megkezdjék a kísérleti állatok besugárzását. Már fél négy is elmúlt, mire végeztek. Mire kiért az épületből, Sándor fia, Géza már ott várta.

— Kezét csókolom — üdvözölte Margitot. — Miben tudok segíteni?

— Nem sokat. Jöjjön velem, hogy a ketreceket felhozzuk és bepakoljuk.

Az alagsor bejáratánál egy tábla hirdette: „Vigyázat sugárveszély. Belépés csak itt dolgozóknak.”

— Van valami védőfelszerelés is, amit fel kell vennem, mielőtt belépek ide? — kérdezte Géza kissé riadtan. — Én még soha sem jártam ilyen helyen.

— Nekünk nincsen most ilyenre szükségünk. Itt nincs sugárveszély.

— Biztosan? Tudja én már sokszor halottam rémtörténeteket, hogy akik ilyen helyeken dolgoznak, mind betegek lesznek.

— Higgye el nekem, semmi olyasmi nincsen itt, amitől megbetegedhetne. Én pontosan azért vagyok itt, mert az intézetünk ezt kutatja.

Négy óra után értek az intézetbe. A kocsit már Margit vezette. Elég jól ment neki, egyszer sem fulladt le kereszteződésben, amikor piros lámpát kapott, csupán a kórház bejárata előtt, ahol meg kellett állnia a bejáratnál és újra indulnia. Professzor Földes már várta.

— Nem akarom feltartani Margitka, mert tudom, mennie kell a gyerekéért. Holnap majd elmondja, mit tapasztalt, látott és csinált. Csak annyit szeretnék mondani, hogy a férje többször is kereste telefonon.

Margit kicsit elvörösödött.

— Valami baja történt? Mondott valamit, hagyott üzenetet?

— Nem történt vele semmi, és üzenetet sem hagyott. Igaz kicsit ideges volt a hangja.

— Akkor biztosan csak azt akarta tudni, amit a professzor úr is, hogy milyen volt az első napom.

— Biztosan. Viszont látásra holnap!

Margit gyorsan átöltözött és indult is hazafelé. A buszmegállóban álló két kolléganőjét felvette, hogy leviszi őket a Moszkva térig.

— Megkaptad az autót állandó használatra?

— Igen. Most egy darabig én fogok járni vele.

— Milyen az új munkahely, mert halottunk a sugárbiológiára tettek át.

— Ma voltam először. Érdekesnek ígérkezik. Annyit már tudok, hogy rengeteg munkánk lesz ezzel kapcsolatban.

Még további kérdéseikre válaszolt, addig pont meg is érkeztek a Moszkva térre. A kis Éva Vicus, szokásával ellentétben nem aludt el. Egész úton figyelte, ahogy mamája beszélget és közben az utat figyeli. Mikor kiszálltak a kollégák, meg is kérdezte:

— Nem volt fárasztó a nénikkel beszélgetni, és közben vezetni?

— Nem sérthettem meg őket, hogy nem akarok beszélgetni. Néha jól jön, ha van beszélgető partnered a vezetés közben. Főleg ha hosszú útra kell menned. Az autóvezetés elég monoton dolog. Sok figyelmet igényel. Hamar elfárad az ember, és ha nincs, aki beszél, avagy nincsen bekapcsolva a rádió, sokan el is bóbiskolnak.

— Akkor apa azért szereti, ha beszélgetsz vele az autóban.

— Lehetséges.

Jánost már otthon találta.

— Halottam, hogy kerestél telefonon. Van valami újabb fejlemény? Biztos voltál a telepen az autó ügyében.

— De még mennyire, hogy van. Azért is kerestelek. Apának volt igaza. A valódi tulajdonos semmit sem tudott. Ő is ugyanúgy károsult, ahogy mi. A repülőtér parkolójában hagyta az autóját, nyaralni volt a feleségével valahol. Mikor visszaérkeztek, sehol sem találták a kocsit. Először arra gyanakodtak, hogy nem fizették ki az egyhetes parkolási díjat, és elvontatták. Mikor megtudták, hogy erről szó sincs, azonnal telefonáltak a rendőrségre. Kiderült, hogy ellopták a parkolóból, és ismeretlen helyen található. A rendszám alapján beazonosították, hogy az ő ellopott autójával követték el a karambolt. Mindezt a telepen mesélték el nekem. Most az a helyzet, hogy keresik az autót és tetteseket. A két biztosító — mármint az enyém és másik károsulté vitatkoznak, hogy kinek a nyakába lehet varrni a költségeket. Remélhetőleg ennek ellenére hamar elkészülnek a javítással.

— Mit ne mondjak! Még mielőtt megkaptuk volna, egy kolléganőm mondta, én akkor azt gondoltam irigységből, hogy egy autó csak gond. Igaza volt.

 

Legutóbbi módosítás: 2019.06.25. @ 10:56 :: Avi Ben Giora.
Szerző Avi Ben Giora. 453 Írás
A nevem nem pusztán művész név. Még csak nem is nick név vagy ragadvány. Ezt a nevet viselem immár több mint negyven éve, miután kivándoroltam. Azóta sok víz lefolyt itt a Dunán és Jordánon. Jó pár éve csatlakoztam a Hét Torony csapatához és azóta is itt tanyázok, rendszeresen.