fekete köpenyben
fekete ég alatt
járja örök útját
egy arctalan alak
járja keskeny útját
erdők mezők között
fekete ég alatt
keresi a rögöt
amely neki egyszer
nyugovópont lenne
amelyre mondhatná
isten segedelme
hazát adott nekem
itt lesz majd szállásom
erdőn mezőm járva
itt lesz maradásom
mert erőm már fogyva
mert véres a talpam
örökös vándorlás
lett csak a hatalmam
örökös vándorlás
fekete köpenyben
csak az ég madara
vigasztal meg engem
csak az ég madara
repül a vállamra
fekete sebemet
már csak az takarja
istenem szállásom
hol lesz majd énnekem
hova hajtom majd le
lázban égő fejem
hol talál majd engem
az égő pirkadat
mert az idő forog
ideér napra nap
napra újabb nap jön
estre újabb est száll
véres homlokomra
gyógyírt már nem talál
sem a szelek tüze
sem az esők vize
sem hegyi patakok
csiszolt gyémántköve
sem a tűz sem a víz
nem gyógyít meg engem
fekete ruhámat
nem lehet letennem
nincsen maradásom
nincsen nyugodalmam
nem ér el lelkemig
az az ősi dallam
amely egykor régen
felzokogott bennem
amelynek hatalma
lett a veszedelmem
amely elszédített
vérembe fonódva
vérem ütemének
lett az indulója
érte hagytam oda
házamnak ajtaját
hogy benne lelek majd
szózatos szép hazát
elhagytam elhagytam
viruló kertemet
s fekete ég alatt
raktam pásztortüzet
nyájam is elszéledt
s elveszett furulyám
a gizgazos árok
lett az én nyoszolyám
ott találtak engem
az ég madarai
a vállamra gyűltek
énekem hallani
énekem hallgatják
immár ezer éve
azóta vagyok a
világ szenvedése
elmosta az idő
azóta arcomat
erdőn mezőn járok
fekete ég alatt
fekete köpenyem
forgószélbe szédül
amerre én járok
viharossá kékül
még a fák lombja is
még a nap is tőlem
a hold is az égen
menekül előlem
az az ősi dallam
már nem tiszta ének
de dobogó erő
fergeteges méreg
sámándob-üvöltés
felszított őrület
menekülnék tőle
de körülvesz s követ
az az ősi ritmus
s nem hagy megnyugodni
nincs napom sem éjem
nem hagy elaludni
nem hagy elaludni
nem hagy felébredni
örök bolyongásban
társam akar lenni
s fekete köpenyben
fekete ég alatt
járja örök útját
egy hatalmas alak
járja súlyos útját
rétek mezők fölött
fekete ég alatt
keresi a rögöt
melybe kapaszkodna
melybe hazavágyna
amely lenne végre
megtalált hazája
amely ráborulna
amely elaltatná
s mind az égi madár
leszállana hozzá
leszállana hozzá
fekete sebére
s gyásszal emlékezne
tiszta énekére
A VIRÁG VOLTAM, MADÁR LETTEM c. kötetből (2003.) ©
(Paks, 2000.)
Legutóbbi módosítás: 2014.03.13. @ 07:02 :: Acsádi Rozália