Szulimán Eleonóra : Kószál a nyomor

 

 

Besurran a repedezett falon,

lopakodik, oson,

ura lesz a romos tanyának,

a ház népének,

minden rozzant háznak,

repedéseken át utat tör

közönyből született könny,

patakká duzzad, gyorsan árad,

folyóként hömpölyög  már:

– felsír a huszonegyedik század.

 

Roggyant kapualjban lustálkodik

megfáradt kéz, és elnyűtt láb,

éhes gyermek keresi anyját:

– ki tudja, hol van?

talán holnap kap vacsorát…

egy horpadt hasú macska kóborol,

egér nélkül már a padlás,

vízcsobogás, csend, unalom…

itt a szegénység ütött tanyát.

 

Halál ül a deszkapadon,

aszott arccal mered a földre,

álmodik még az életről,

friss kenyérről, bőségről,

emelgeti múló reményét,

felnéz az égre…vakítja a fény,

fogytán az ereje,

lehanyatlik örökre.

 

Egy utcahosszal odébb

i paddal, és táblagéppel játszik,

beszélni alig tudó kisgyermek,

otthona tele remény-esővel,

a hűtő tömve édes jövővel,

nem tudhatja, hogy amott él

egy vágy nélküli kicsi lélek,

aki még nem remélt kindertojást,

vattacukrot, boldog gyermekévet,

egy angyal látja mindkettőt…

titokban óvja,  félti őket.

 

 

 

Legutóbbi módosítás: 2014.01.13. @ 15:12 :: Szulimán Eleonóra
Szerző Szulimán Eleonóra 166 Írás
"Az állatok segíthetnek minket hétköznapjainkban, az álmainkban és a meditációnkban. Mivel az emberek előtt teremtettek, közelebb vannak A Forráshoz, és szövetségeseink, vezetőink, barátaink lehetnek a teljességhez vezető úton." - Inuit eszkimó asszony