Randevúzunk egy füstrágta, régi állomáson,
hol az átutazó nyomor pimaszul kéreget
( tudhattad te is: napvégi mulatságra ”lájmol” )
és ha elmegy, ide többé nem vált retúrjegyet.
Tűzfalrésekre a moha bársonya ráfonnyadt
( mint az erózió tolvaja ) számítón oson,
a perem stukkóin galambguanó gyászolgat,
s a megtörténtet lepi szerencsét hozó korom.
Az idők tengelyére csavarodott peronon
századvégi óra boszorkányszombatra mutat,
míg dzsigolókísértet nyomán leng a feromon,
s töltések közén rozsdás fű keresi az utat.
Ez volt itt a ”retro” ( így ismeri majd a kölyköd )
de mi láttuk: sínek feszülnek zongorahúrnak
talpfák szomorú klaviatúráján, s hol rőt köd
izzik a horizonton, a váltók összesúgnak.
Mert a meglopott dalokban elfalsul a tényleg,
( sohasem fejtjük meg, mi volt valóság egykoron )
csak elvakítanak, nem jeleznek már a fények,
s a színe is a fonákja lett a szemaforon.
( 2012. szeptember 05. )
Legutóbbi módosítás: 2014.01.18. @ 18:58 :: Schifter Attila
