Pál Abigél : Mára

prózaian mondva

 

 

Mára befagyott a tollam,

úgy elgémberedett a folyton szóló

mondatok sora bennem,

hogy görcseimet

aligha lehetne kúráltatni.

 

Elvonultam abba a térbe,

ahová még senki- én se –

kerülhettem eddig,

a nyomorú-szerencsétlenség

fájón vákumos erőterébe.

Próbálgatom magam ásta

kétségbeesésem foltjait

toldozgatni valami jóleső,

olcsó vigasszal,

de elillant belőlem

még az alapvető lélek-légzés ereje is.

 

Ostobaságom annyi,

hogy újra meg újra 

mikor már azt hiszem én 

írok, akkor is csupán a mondatom

elején vagyok.

 

 

 

Legutóbb szerkesztette - Pál Abigél
Szerző Pál Abigél 41 Írás
Kereső irodalom kedv/t/elő messzi a sűrű fővárosi zajoktól és hangoktól. Szélsőségesen veszélyes idealista, minden ezzel járó hátránnyal együtt, aki naponta kérdezi mi mit ér az életben, és hogy érdemes-e. Kissé depresszív és pesszimista hangulatú középkorú asszony, aki Godot ra vár hithű hitében nap mint nap. Kedvenceim: Simone Weil, Kafka, Pilinszky, Radnóti, Keats, és sok romantikus, Lorca, és Szabó Lőrinc, és még sokan. Szeretem az őszinte emberi kapcsolatokat, amik még tartalmasak, és nem a szokásos kliséken alapulnak. És mindent ami eredeti az emberekben, még azokban is akiket nem kedvelek. Ennyit magamról, a költészethez nem értek, ezért mindennek tudok örülni ami másoknak tetszik tőlem. Végső célom megírni azt a a könyvet ami az életről szól, de még bele sem kezdtem...