Apáti Kovács Béla : A világ legnagyobb szilvás gombóca

Hol volt, hol nem volt, a világ egyik eldugott szegletében volt egy falu. Olyan apró falucska volt, hogyha egy idegen bement, már ki is ért belőle.

 

 

 

Hol volt, hol nem volt, a világ egyik eldugottabb szegletében volt egy falu. Olyan apró falucska volt, hogyha egy idegen bement, már ki is ért belőle. Egy macska is könnyű szerivel át tudta ugorni, ha akarta. De miért akarta volna, amikor a faluban élt egy híres szakács, aki olyan étkeket tudott készíteni, hogy még a király is megnyalta utána az úját. Bolond lett volna a macska, ha nem sündörögne állandóan a szakács körül, hiszen a sok jó ételből neki is jutott.

Egyik nap a falusiak elhatározták, hogy elkészítik a világ legnagyobb gombócát, de olyan nagyot, hogy még a Holdról is lehessen látni.

Mindjárt el is mentek a szakácshoz, és elmondták, mit szeretnének. Először egy kicsit furcsállta a kérést, de egy idő után ráállt, és megígérte, hogy segít.

Örült is mindenki a jó hírnek, és azonnal nekiláttak megvalósítani a tervüket. Három éjjel és három nap hordták megállás nélkül szekerekkel a lisztet a szakács udvarába. Végül már a ház alig látszott ki a sok liszteszsákból. Amerre csak nézett az ember mindenhol zsákokat látott. Szerencse, hogy a szakács házához közel volt egy tó, amit gyorsan lecsapoltak és kiszárítottak. Itt gyúrták össze a lisztet a gombóc anyagává. Napokig dolgozott rajta a falu apraja nagyja. Nem szabadot megállni, mert akkor elromlott volna a gombóc tésztája. Így felváltva serénykedtek a szakács irányításával. Hatodik nap összegyúrták a gombócot, de nem tudták mit tegyenek bele. Mindenki tudja, hogy a legfinomabb a szilvás gombóc, és a világon nincs olyan ember, aki ne szeretné. De nyár volt és sajnos még nem érett a szilva. Tanácstalanok voltak. Elmentek a falu legidősebb emberéhez, és segítséget kértek tőle:

— Öregapánk, nagy bajban vagyunk. Nem tudjuk, mit tegyünk a világ legnagyobb szilvás gombócába? Még nem érik a szilva, őszig nem tudunk várni, mert megromlik a gombóc.

Az öregember hosszú percekig csak ült szótlanul, mintha nem hallotta volna a kérdést, majd hirtelen rikácsoló hangon mondta:

— Bíróurammal itassatok meg egy hordó szilvapálinkát, utána fürödjön meg egy nagy dézsa pálinkában. Ha ezzel meglesz, akkor forgassátok meg édes porcukorban. Nem árt, ha egy kis fahéjat is szórtok a fejére. Amikor mindezzel meglesztek, gyömöszöljétek bele a bírót a gombócba.

A falusiaknak tetszett az ötlet, és mindent úgy tettek, ahogyan az öreg mondta. Egy idő elteltével a bíróuram olyan lett, mint egy gombócba való igazi szilva. Igen ám, csak volt egy bökkenő. Nem tudták miképpen gyömöszöljék bele a szilvává lett bírót a gombócba, ami olyan nagyra sikeredett, hogy csak hosszú lajttornával lehetett felmenni a tetejébe. Kerítettek egy hosszú lajttornát, és megkérték a falu kútásóját, hogy fúrjon egy mély lyukat a szilvás gombócba, ahová kötelekkel leeresztették beleültetve egy fűzfa kosárba. Ott kellett kuksolnia, amíg valaki el nem fogyassza a világ legnagyobb szilvás gombócát. Ez így, mind rendjén is lett volna, de a gombócot egy hegy tetejére állították fel, hogy mindenki lássa. Sajnos elfelejtették kiékelni, és egy óvatlan pillanatban az óriás szilvás gombóc megindult lefelé a hegy oldalán egészen a kőbányáig, ahol az éles, hegyes kövek egy szempillanat felszabdalták ezer apró darabra, a bíróuram meg nagyot huppanva kiesett belőle. Szerencsétlenségére felesége éppen arrafelé járt, és amikor megpillantotta hites férjét a földön fetrengeni, iszonyatos haragra gerjedt.

— Az ördög vigye el, kendet! — csapta össze mindkét kezét. — Mi a csudát hever itt a kövek között, mint egy rohadt szilva? Nincs magának otthon dolga?

A bíróuram megpróbálta érthetően elmesélni, mi is történt igazán, de a felesége olyan szapora beszédű volt, hogy akármit is tett, nem jutott szóhoz.

— Még, hogy kend volt a töltelék a szilvás gombócban? Ki hallott még ilyet? Hiszen úgy be van rúgva, hogy alig bír megállni a lábán. Ezenkívül bűzlik a pálinkától, mint egy pálinkás butykos. Ha most jól megdöngetném, talán még a pálinka is ömlene magából, és elég lenne a falunak egy évig.

Így ért véget a világ legnagyobb szilvás gombócának a története. Bíróuramnak elment a kedve a gombócevéstől. Ha csak meghallotta azt a szót, hogy szilvás gombóc, mindjárt öklendezni kezdett. A falu kutyái meg hetekig jártak gombócot enni a kőfejtőbe, és úgy teleették magukat, hogy alig bírtak megmozdulni. Talán még mindig ott gubbasztanának, ha el nem fogyott volna a gombóc. Amikor az elhullott morzsáit is felszedegették és elfogyasztották, hazamentek.

Az én mesém is elfogyott. Csukjátok be szemetek, s aludjatok jól, álmodjatok szépeket!

 

(Kép forrása: internet)

Legutóbb szerkesztette - Apáti Kovács Béla
Szerző Apáti Kovács Béla 182 Írás
Mindig szerettem az irodalmat. Számomra az olvasás, olyan, mint más embernek a kenyér. Nem múlik el nap olvasás nélkül.