Fel kéne nyitni a mellkasom,
megnézni dobog-e a szív.
A történtek után,
egyre többször nézek bután,
mosolyogva,
nyugtat a tudatlanság,
nincs senki,
aki belém koldulna
bármi vágyat.
Nem számítanak a hétköznapok,
csak dadogva beszél bennem az idő,
ha valakivel mehetnék,
inkább maradok.
Kitölti óráimat a vákuum,
hogy egyszer
úgyis mindenki ráun
majd a szerelemre,
cipőt húz a romantika,
és messze szalad.
S amikor majd végre
mindent szabad,
magával ragadnak az indulatok,
és míg elállatiasodik az emberiség,
világgá rohanok.
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 09:55 :: Tóth Zita Emese
