Székelyvajai János : Nomis felügyelő esete 2. rész

a pókerarc *

2

 

A durva parasztviseletű idegen két napig ült a fogdában. Ezalatt Nomis felügyelő többször is kihallgatta, de nem sokra ment vele.

      Konok, hallgatag ember volt, aki nem sokat beszél, és úgy tűnt, hogy tiszta szórakozás neki a hallgatás.

      Nem tudott semmit, nem látott semmit, ennyit volt hajlandó nyilatkozni, és utána mély hallgatásba burkolódzott. Az nem zavarta, hogy bevitték a fogdába, nem tiltakozott, nem fenyegetőzött, csak várt megadóan. Tehát, természetesnek vette, hogy ennek így kell történnie, és nem mutatott semmiféle ellenállást, vagy nemtetszést.

      Nomis nyomozó nagy türelemmel tanulmányozta a gyanúsítottat, elv alapján.

      „A hulla és a gyanúsított közt biztos van valamilyen kapcsolat” — töprengett a felügyelő. — „Ezt már abból is tudom, hogy a tett színhelyén szekérkerék nyomokat találtam, amiket ügyesen elkent valaki, de egy nagy keserűlapu alatt megmaradt tisztán a nyom, tehát ez a lovas-kocsi már járt ott előttünk. Van ennek az ipsének a tekintetében valami furcsa üzenetféle, valami fölényes és kárörvendő, sunyi magatartás, amit a felügyelő úgy értelmezett, hogy

Kénytelen, kelletlen szabadlábra kell helyezni.”

      Amikor az ajtóból visszanézett Nomisra a durva parasztruhás, a felügyelő újra azt a sunyi fölényes mosolyt vélte felfedezni az arcán, amit a kihallgatás során észlelt, pedig a hangja hálálkodást fejezett ki, amiért végre rájöttek, hogy <ő ártatlan, és ő sosem vétett a törvény ellen>, meg ilyeneket motyogott félhangosan.

      Nagy Miki, a felügyelő munkatársa meg is jegyezte:

      — Tud ez valamit, ennek még a szeme sem áll jól. Megtudtam, hogy nagy kártyás az illető, már fiatal korában elpókerezte a házát, és az összes vagyonát, csak a lova és a lovas-kocsija maradt meg. Azóta ilyen fuvaros féle ember lett, ebből tengeti magát.

      — Pókerarc. Igen, megvan! — válaszolta a felügyelő. — Figyelgesd csak, hogy mivel foglalkozik, mit csinál, kivel érintkezik, meg ilyenek, érted?

      — Intézkedtem — felelte Nagy Miki. — A város szélén, egy cigányasszonynál szokott éjszakázni, ott gondozza a lovát is, de ritkán alszik ott. A szomszédok szerint sokszor napokra eltűnik, senki nem tudja, hol jár, és mit csinál. Azalatt az asszony rendezi a lovat, itatja, eteti.

      — Hát, ha a szenvedélyének él, akkor egyszerű a magyarázat, kártyapartikra jár, gondolom.

      — Igen, ezt is akartam jelenteni, hogy egy valaki erről is beszélt, hogy „csak a póker tartja ebben a lelket”, pontosan ezt mondta.

      — Szép munka — mondta a nyomozó. — No, majd én is utána nézek ennek, az ügy kezd érdekes lenni.

 

Körhely amolyan falusias kisváros, ahol a főtér már városi jellegű épületekből állt, de a város szélei felé egyre inkább falusi jelleget mutatott. Állattartó gazdálkodást folytattak sokan, disznókat, bornyúkat hizlaltak leadásra. Mások nyulakat tenyésztettek, és különleges állatokat, még struccal is bíbelődött egy-két gazda.

      A fuvaros Géza Marihoz szállásolta be magát, de hogy mikor, arra már senki sem emlékezett.

      — Há`, mindig itt volt esténként — mondta a szomszédasszony. — Én már itt találtam, mást nem tudok, éjjel van itt, este későn jön, aztán sosem lehet tudni, mikor megy, és hova. A városban láttam mindig, ott gubbasztott a bakon és várta, hogy valaki elhívja fuvarozni, vagy kocsikázni.

      Géza Mari idős, roma asszony, az a típus, akiből úgy kell kihúzni a szavakat harapófogóval.

      — Há`sze itt lakik, na! És? Mi köze magának? Nyomozó? Menjen ott, né — mutatott az út felé —, ott mind nyomozzon, hagyjon engem békin. Öreg cigányasszony vagyok, nem tudok én semmit.

 

 

 

Legutóbb szerkesztette - Székelyvajai János
Szerző Székelyvajai János 28 Írás
Egyszerű ember vagyok, nem vágyom gazdagságra, hírnévre, hatalomra még úgysem, ennyi.