Tiszai P Imre : (Rém)álom nyáron

*

 

 

 

Léteznek olyan nyári esték, amikor az álmok valóra válnak, amikor a csók édesebb mint valaha is volt, az ölelés tűzként ég ajkunkon, az álmok testet öltenek, önálló életre kelnek, a valóság szebb mint amit elképzelni is tudunk.

      Csodálatos dolgok történnek ilyenkor.

      A bajok ott kezdődnek, mikor a valóság hoz egy „álmot”, egy rémálmot.

      Velem ez történt meg.

 

      Az idősebbek emlékeznek még az alig két évtizede véget ért szocializmus sémáira. Amikor minden egy „központi” forgatókönyv szerint történt. Talán sokan közületek részt vettetek valami olyan rendezvényen, ahol egy-egy országos vállalat vagy szervezet rendezte meg aktuális „Országos Sportnapját”. Amatőr szinten, de a pénzt nem sajnálva (főként a főnökök zártkörű asszony — hmmm, férj — nélküli) dorbézolásához. Egy ilyen „országos” szervezet megyei egységénél töltöttem be hangzatos posztot (rabszolgamunkát takart persze), és sportmúltamra való tekintettel egyik feladatom a „tagságunk” (kb három-négy ezer fő) amatőr sportját szervezni és segíteni. Ezek persze javarészt a sörmeccsekben merültek ki, de jól hangzottak a megyei PB-nek adott hangulatjelentésekben.

      A lényeg: augusztus huszadika volt. A megyék országos döntőire került sor egy Tisza parti nagyvárosban, ahol a második nap végén mindenki a saját költségén és saját program alapján vágott neki az éjszakának (első nap végén ismerkedési-buli, harmadik nap végén, búcsú-buli cégköltségen). Általában egy-egy társaság állt össze, és indult el némi alkoholfogyasztásra. Mi is ezt tettük hatan-nyolcan, szigorúan koedukált megosztásban (mivel még ott volt az éjszaka is — varázsos nyár-éjszaka — a hűség könnyen talonba került ilyenkor). Több becsület-süllyesztő meglátogatása után, enyhén szólva is kiváló hangulatban barangoltunk a nekünk ismeretlen utcákon, amikor a főtérre érve egy impozáns szökőkutat találtunk. Meleg volt, dolgozott az alkohol is és más is, úgyhogy hirtelen ötlettől vezérelve hárman srácok gatyára, két emancipált lány bugyira (melltartó nem volt az időben túl nagy divat) és már csobbantunk is a térdig érő medencébe. Fröcskölés, a lányok segítése, hogy el ne csússzanak a síkos aljon (persze a kezünk igen jó helyeket talált a segítésre), szóval nagyon jól éreztük magunkat. Mindaddig, amíg egy ércesebb hang nem hallatszott mellettünk:

      — Jó estét kívánok, elvtársak! Felkérem önöket, hogy hagyjanak fel a szocialista erkölcsbe ütköző cselekedetükkel és azonnal hagyják el medencét. Helyszíni bírságolást fogok alkalmazni a szocialista erkölcs megsértése, közszemérem elleni vétség, köztulajdon tiltott használata és rongálás vétsége miatt.

Öltözzenek fel és igazolják magukat.

      A társaság megszeppenve mászott ki a vízből — kivéve engem. Lehet, bennem már túlnyomás volt a jóféle pálinkákból és nyomató sörökből, mert kimorogtam:

      — Hagyjál már nyugton, olyan jó a víz, mi a faszért nem hűsölhetünk?

      Na, ezt nem kellett volna, mert lemerevedett a rendőr barátunk. Intett a társának (érdekes, mindig ketten jártak, egyedül talán féltek?), aki lecsatolta a derékszíjáról a bilincset és elindult felém:

      — Letartóztatom rendőri intézkedéssel szembeni ellenállása és hatósági közeg megsértése miatt. Előállítom a rendőrőrsön, és kihallgatást foganatosítanak önnel szemben. — Még annyit kicsit halkabban hozzátett: — Másszál ki bazmeg, mert, ha én húzlak ki, akkor kéz vagy lábtörésed lesz!

      Nem vagyok ijedős, de a közeg arckifejezése azt súgta, hogy jobb lesz pattannom. Úgy is lett. A kezem szépen hátrabilincselték és egy szál gatyában kísértek az őrsre. A kollégáim majd megfulladtak a visszafojtott röhögéstől. Persze nekik is jönni kellett.

      Beérve az őrsre, ott is jókedvű embereket találtunk — mi a fenén tudnak így röhögni, ráadásul mindenki? Mindegy. Leültettek egy asztalhoz és vártam a kihallgatómra. Pár perc múlva egy rém csinos főhadnagynő ült le velem szemben. Fülig ért a szája, de igyekezett komoly arcot vágni. Alattomos egy bestia volt, mert a blúzán — a vonatkozó előírásokat szerintem alapjaiban megsértve — három gombot is nyitva hagyott, és a támasztó melltartóban még a bimbók is velem incselkedtek. Nagyon megfogott a hölgy, és hát gatyában voltam. Éreztem, hogy látvány bizonyos testfunkciókat beindított.

      Talán negyed óráig tartott a hivatalos papírmunka. Elég kemény büntetés fejében bűnbocsánatban részesültem. Már nem éreztem magam olyan jól, mint az elején. Rájöttem, hogy ez nem vagányság volt, hanem hülyeség. Zsebem is bánta elég szépen, és nem éppen dicsekvésre méltó tett volt ez (azóta talán ha kétszer elmeséltem — és most nektek). Szerettem volna már felöltözni, ugyanakkor egyre inkább elmerültem a látványban, ahogy a főhadnagy elvtársnő mellei táncoltak előttem szinte csupasz valójukban. Aláírtam a jegyzőkönyveket és készültem a szabadulásra. A nőszemély velem szemben még rám vigyorgott, és annyit mondott:

      — Alkoholszondázást nem tudok végezni, elfogyott az őrsön (ekkorát hazudni!), de az amerikai módszerrel levizsgáljuk az elvtársat. Álljon fel, a szemben lévő ajtóig sétáljon el úgy, hogy egyik lábát a másik elé teszi vonalban, és jöjjön vissza. Ezt végezze el háromszor. Utána öltözhet és távozhat — hogy szavainak nyomatékot adjon közel hajolva mondta ezt, szinte meg tudtam volna simítani a rendkívül izgatóan szép melleit.

      Tudtam, hogy bajban vagyok, de nem volt mit tenni. Parancs az parancs.

      Felálltam, elindultam, szinte csukott szemekkel, hogy legalább én ne lássak. Én nem is, de mások igen.

      Azt az őrületes röhögést soha nem fogom elfelejteni.

Legutóbb szerkesztette - Tiszai P Imre
Szerző Tiszai P Imre 388 Írás
"tegnap" stigmák égtek rám, számon csókod mart égőn fájón sebzett vágyódást tested font rám őrlődőn kínzó stigmákat s mert én csak "bennünk" élek, némán mindent eltűrök büszkén