Seres László : Ki szól rám…

 

Csókokkal ébresztesz. A susogó hárs

loboncos szélben véraranyat ringat.

Sikongva fonja pillanatainkat

egymásba, s lángot vet a pirkadás.

 

Fényt hasít a csend. Vonzanak és hívnak

szemed tükrén játszó csillagképek,

s megáll a perc. Én felépítenélek

újra magamhoz vezető hídnak.

 

Ha elhagysz, mivé lesz e varázs fényjel,

ki ébreszt majd égető szenvedéllyel,

mikor a hajnal vérem lángra gyújtja,

 

hogy amit adtál, mindent visszaadjak.

És ki szól rám, ha mennék, hogy maradjak

megvakítottan csillagtalan útra.

 

Legutóbbi módosítás: 2012.09.18. @ 19:24 :: Seres László
Szerző Seres László 599 Írás
A versekért érzett rajongásomat megőriztem örök szerelemként gyermekkorom óta, végig kísért életutamon. Írogattam magamnak, s szűkebb környezetemnek verseket leginkább, és sokat olvastam. Aztán az élet eltérített más irányokba. Hivatásos katonatisztként szolgáltam Gyömrőn, Sárbogárdon, Nagytarcsán. Személyügyi vezetőként a legkülönfélébb emberi sorsokkal találkoztam, humán beállítottságom hasznomra vált ezekben az években a róluk való gondoskodás felvállalásában. Ma nyugdíjasként újra az irodalom, a költészet tölti be az életemet. A gondolatok, szavak szerény formálójaként így adok életjelet magamról a világnak.