(Hogy mit jelent élni, lehet csak az utolsó előtti percben értjük meg…2007.09.25.) *
az úton elfelé…
… ha fájt a csend
hangodba öltöztettem a szobát
takaró volt a szó riasztó árnyon
s mint bársony kúszott a falakról alá
rám terült féltőn
most szökik tétova léptekkel
tovább…
a visszhang sem fordul már felém
pedig még úgy babusgatnám
Amíg nem jön
Ne keseregj, nincs még itt az este,
bár pókfonálon hintázik a nyár,
szövögeti hálóját majd lesve
kiszökik a hátsó ajtón át.
Dudorászik estike szoknyáján,
oly’ kótyagosra részegült a szél,
átbucskázik néhány alvó talpfán,
s ha jön a vonat vele útra kél.
Majd az ősszel új erővel éled,
s ha télbe fordul, alszik a határ,
de még ne nézd ki ül a szekéren,
addig jó míg üres a batár.
*
Valahol bús dal szól
Legutóbbi módosítás: 2012.09.25. @ 21:54 :: Bakkné Szentesi Csilla