Ma csak kopott, néma sírkövek emlékeznek, mint folyandár kúszik a múltra az emlékezés, néha még egy riadó mozdulata a kéznek. mi még kapaszkodna, de az már kevés, foszló beton csíkok között apró virágok még szép szirmot bontanak, élni akarnak, aztán az esti szürkületben fejet hajtanak a harangszónak és meghalnak.
Legutóbbi módosítás: 2012.08.19. @ 10:15 :: Tiszai P Imre
"tegnap" stigmák égtek rám,
számon csókod mart égőn
fájón sebzett vágyódást
tested font rám őrlődőn
kínzó stigmákat s mert én
csak "bennünk" élek, némán
mindent eltűrök büszkén