Nem várhattam mást, lerágott csont e téma,
a féltékenység sosem szépül, hiszen az ego
ivadéka. Ilyenkor mindenki ismer, aki azel?tt
sosem hallott rólam – vesztesnek címeznek egy
idétlen erkölcsháborúban. Szeretek, s ez éppen
jó ok arra, hogy kiszolgáltatottá váljak, s hogy
a férfi azért sebezzen engem, amit rólam mások
kitalálnak. Mások, akik sosem hibáztak még.
?k, akik mindig felemelt fejjel járnak, de még –
sem veszik észre az orruk el?tt hullámzó égbolt
béketengerét, hiszen valóban mások – ?k – nem
látják a fényt. Mintha az egész világot tartanák,
mindent akarnak, pedig azt sem tudják, mi a hála,
nem születtek szabadnak, beletör?dnek a társas –
magányba. Jóságos szerelmesség, szeretek szépen
és vidáman, szeretek b?ségben, s ha kell, majd éh –
halálban. Ölelve szeretek, s míg vér nem serken
ajkamon, szeretek csókban és ütésben, hát így
szeretek én minden pillanatban és minden meg –
igazulásban. Én nem a másét szeretem, az engem
választottat áldom, aki hogyan is lehetne másé, ha
a sajátom?! ?t szeretem. ?t, akit el?bb ismertem,
mint láttam, akir?l régen tudtam, hogy itt él ebben
a világban, s egyszer majd rám talál vagy rátalálok
én, de még a sors is kedvezett nekünk; egyszerre
indultunk el egymás felé. Szeretek. Szeretem ?t…
és szeretem azt is, aki bánt, hiszen mind így növünk
fel – az Úr bocsánatán. Mondjanak hát rólam bármit,
mindig szeretek, tanácsokkal látom el az ellenfeleket;
– Rosszindulatban gyorsan gy?lnek a szavak, de
könnyebben halnak érzések a hangsúlyok alatt. –
Legutóbbi módosítás: 2012.08.14. @ 09:07 :: Kőmüves Klára