fotó – deviantART
Szél volnék, ha te papírdarab
óceán felhőtlen égboltod alatt,
de félek, hisz’ annyi elsüllyedt hajót
takar rettenetes mélységem.
Minden, mi betódul
lelkem ajtaján
még beljebbről jön,
nincs semmi, mi kívülről
feszegetné a zárat.
Színesnél-színesebb
hámladozó rétegek
fontosat nem rejtenek,
álcám vakolata repedt, hullik,
mióta pár darab fémpénzért
eladtam a jövőt,
s zálogba vertem
minden érzékem.
Már azt sem tudom,
hogy világom világ-e.
Jöjj, őrület szent tüze,
gyújts fényt, hol nincs már remény!
(Valaki azt mondta,
soha nem késő.
Azóta belátta, mekkorát tévedett.)
Fájdalmas valcert jár
szememben a lebukó nap:
döbbenten
még egyszer
visszanéz,
csitulva
elalszik
vézna kis
árvaként
a szenvedély.
Legutóbbi módosítás: 2012.08.19. @ 12:02 :: Ady Ágota Melinda
