Én, a toportyán

Én, a toportyán

egyszer egy ló portyán

voltam a tó partján.

Szerettem az agyaram lóhúsba mártani,

de nem akartam én ezzel senkinek ártani,

csak a dolgomat tettem,

amikor nagy néha a kilógó lólábat ettem.

 

Hogy ne hagyjak kétséget:

egyszer egy drámai vétséget

bizony elkövettem.

Lanyhuló figyelemmel követtem

a száguldó mént,

helyette a legbelül rágódó ént

bódultan hallgattam,

– kicsit tán el is alhattam –

mert álmomban a paripát már javában téptem,

amikor hirtelen egy csapdába léptem.

 

Fájdalmam egészen az egekig ért.

Miért érdemeltem én ezt, miért?

Magamat derékig könnyekben áztattam,

és hibáztattam

b?szen a nap- és holdvilágot,

míg végül a fogam a csapdából kirágott.

 

Azóta vánszorgok a világban bénán,

egyesek azóta néznek szánakozva énrám.

Mások azt hiszik azóta,

én vagyok a róka,

akinek az ajkán a nóta

csak a sajt miatt szól,

hol rosszul, hol jól.

 

Egy kés?bbi hajszás esten,

miközben regenerálódott a testem,

– szóval lábadoztam éppen –

amikor szépen

újra csapdába léptem.

A fogó ismét markába fogott,

s mint édes-bús fagott

felbúgott bánatom megint,

mint akit a déjà vu homlokon legyint.

 

Rájöttem, ha nem akarok elhagyni több mancsot,

meg kell értenem egy belülr?l jött parancsot:

aki a hibáit másokra fogja,

az egy végzetes illúzió foglya,

soha nem fogja

látni a lényeget,

elveszteget éveket,

akár egy teljes életet.

 

Az lett eztán szívem vágya,

hogy mind, kinek a feje lágya

már ben?tt,

ne dunsztolódjon bánatában, mint a bef?tt,

hanem saját szerepét tudja és értse.

Lássa élesen, mint a vércse,

mi, miért történt,

nézzen a saját szemébe önként.

 

És a másik:

– leírom, még ha el is vásik

a maradék mancsomon a megmaradt karom,

azért még idekaparom –

ha a vérben ázó tapasz alatt

nem gy?lik össze tapasztalat,

rossz úton járunk,

mert a végén nem marad lábunk.

Pedig a láb fontos minálunk,

mivel, ha nincs, akkor min állunk?

Ha egy József Attila mű 6 pont, akkor mennyi ez?

Kattints 1-5-ig az értékeléshez!

Ha jónak találtad ezt az írást...

Oszd meg ezt közösségi oldalakon is!

Sajnáljuk, hogy az írás nem tetszett!

A következő talán jobb lesz!

About Vadászi Árpád 98 Articles
Elhagytam az ötödik ikszet, mikor rájöttem, hogy a tollam viszket. Kiderült, ha vele a papírt vakarom, ha nagyon akarom a karom úgy lendül, hogy biztos lehetek benne szentül - mivel agyamban a hangya bent ül À“ amit leírok vele, rímmel lesz tele. Már sok mindent tollhegyemre tűztem, csengő-bongó szavakat szavakba fűztem, passzióként űztem, amit lebetűztem.