Seres László : Rézkilincs

 

Még érzem

görcsberándult keze melegét

a megsárgult rézkilincsen.

Átsüti tenyerem,

fogva tart, ha ránézek.

Már a nincs is összeköt vele.

Bilincs lett ujjamon minden ujja.

Szorítom semmivé elvékonyulva.

 

A ház üres,

emlékekkel van tele,

visszahúzó széthullt percekkel,

mint elszakadt gyöngysor

– megbomlott rend –

tejfehér nyakán.

Én kedvemre építem újra

függőhídként föld s ég között.

Örzöm, e féltett kincset,

hogy felérjek hozzá,

ha el kell menni.

 

Csak azt a régi

megsárgult rézkilincset

el tudnám engedni.

 

 

Legutóbb szerkesztette - Seres László
Szerző Seres László 599 Írás
A versekért érzett rajongásomat megőriztem örök szerelemként gyermekkorom óta, végig kísért életutamon. Írogattam magamnak, s szűkebb környezetemnek verseket leginkább, és sokat olvastam. Aztán az élet eltérített más irányokba. Hivatásos katonatisztként szolgáltam Gyömrőn, Sárbogárdon, Nagytarcsán. Személyügyi vezetőként a legkülönfélébb emberi sorsokkal találkoztam, humán beállítottságom hasznomra vált ezekben az években a róluk való gondoskodás felvállalásában. Ma nyugdíjasként újra az irodalom, a költészet tölti be az életemet. A gondolatok, szavak szerény formálójaként így adok életjelet magamról a világnak.