Maretics Erika : Végzetes találkozás

 

Ha nem nyitom ki akkor az ajtót,

ha nem szállok be abba a kocsiba,

ha nem megy el a busz az orrom el?tt,

ha nem jön létre az a végzetes találkozás,

akkor lehet, hogy még ma is élek.

 

Csöngetésére naivan kitártam a kaput,

pedig egyedül voltam otthon,

a férfi ököllel mellbe vágott

és az ajtó sorsomon csapódott.

 

Kedves volt az a fiú,

megnyer? mosoly keskeny száján,

mit sem sejtve szálltam a kocsiba,

én voltam az áldozati bárány.

Túl hangosan kattant a zár,

és utolsó pillanatom láthatta

egy f?vel ben?tt vakvágány.

 

Elakadó lélegzet,

futottam buszom után,

kés?re járt, lekéstem az utolsót,

az este nagyra n?tt árnyékai

sötétbe vonták az elhagyott megállót.

 

A falnál ismeretlen férfi sziluett,

melyet fél? képzeletem rajzolt,

nyakamon csupán az ér lüktetett.

Elt?ntem, valaki mégis elrabolt,

elhagyott bozótosban találhatod,

cafatokra szakadt szabadid?ruhám.

 

Ha nem nyitom ki akkor az ajtót,

ha nem szállok be abba a kocsiba,

ha nem megy el a busz az orrom el?tt,

ha nem jön létre az a végzetes találkozás,

ha nem élnének köztünk szörnyetegek,

akkor lehet, hogy még ma is élnék.

 

 

 

 

 

Legutóbb szerkesztette - Maretics Erika
Szerző Maretics Erika 203 Írás
Ember vagyok, büszke lény, egyetlen a föld kerekén.