Péter Erika : Szódabikarbóna

 

Franciska és Dénes fél éves házasok voltak. A fiatalasszony szülei úgy döntöttek, hogy felújítják a régi házat, átépítik a lakást.

– Ha tudtok gyertek, segítsetek! – írták a szülők.

Augusztusban, a munkálatok időpontjára tehát kivették első közös szabadságukat. Nászútra úgysem futotta volna, így hát összeszedtek két hétre való ruhaneműt és vonatra ültek.

 

Mire hazaértek, már hatalmas rendetlenség volt az udvaron: tégla és homokkupacok, hosszabb, rövidebb deszkák és oszlopok borították a jobb napokat látott kert helyét. A házat már majdnem teljesen lebontották, csak egy kis szobácska és Franciska régi leányszobája volt ki-s bejárható.  Az utóbbi konyhaként és raktárként működött, a kisszoba meg hálóhelyiség lett. A két egyszemélyes heverőt akrobatikus mozdulatokkal lehetett csak megközelíteni, úgy hogy a körülöttünk felhalmozott székeket, asztalokat és egyéb cuccokat átlépték, vagy átugrották.

Az egyik ágy Franciskáék, a másik a szülők fekhelyéül szolgált. Esténként fáradtan, a munkától és a hőségtől kimerülve zuhantak ágyba. Fiatalok voltak, nem zavarta őket testük közelsége. Szorosan összebújva, egymást átölelve is kényelmesen aludtak, csak az após egy-egy erőteljesebb horkantására ébredtek fel néha.

Így ment ez egy egész hétig, de egy hét elteltével fáradtság ide, fáradtság oda, a fiataloknak

hiányozni kezdett az a bizonyos  „valami”, de vajon hogyan?

A lány édesanyja rossz alvó volt, az ágy meg nyikorgós. Napokig sóhajtoztak egymás mellett, mire – ki tudja már melyikük fejében – megszületett a megoldás:

– Ki kell mennünk az udvarra! –

Igen ám, de épp azon az éjszakán zuhogott az eső, így hát vágyukat csillapítani kiosontak a konyhának kinevezett régi lányszobába.

Nem volt könnyű dolguk. A sötétben apró tárgyakat, üres és félig telt sörösüvegeket kellett átlépkedniük. Kéz a kézben, eltökélten haladtak céljuk felé, az ajtót is sikerült hangtalanul becsukni maguk mögött. A szobát – amiben átmenetileg a konyhai bútorok voltak – megvilágította az utcai lámpa halvány fénye, így elég könnyedén kitapogathatták az egyik hokedlire helyezett szürke lópokrócot. Egymást csókolva, óriási sóhajtások közepette óvatosan letették a földre, illetve tették volna, ha…. közben nem nyílik az ajtó.

A mama állt ott egy szál hálóingben, rémülten.

– Mi baj van gyerekek? – kérdezte kétségbeesetten, miközben felkattintotta a villanyt.

A fiatalok égőarccal szétrebbentek. Az első pillanatban nem tudtak megszólalni, de aztán

 Dénes végre megtörte a csendet:

– Anyuka! Rosszul vagyok! – dadogta, majd folytatta:

– A gyomrom! Fáj a gyomrom! Szódabikarbónát keresünk! –

Franciska édesanyja lázas kutatásba kezdett és csodák csodája, abban a nagy felfordulásban valamelyik fiókban megtalálta a szert. Hozott egy pohár vizet, összekeverte a porral és odanyújtotta a „betegnek”, aki hősiesen megitta.

Az elsősegélynyújtás sikeres volt, reggelre teljesen elmúlt a gyomorpanasz.

 

Az eset után, az elkövetkezendő években nem kellett csak összekacsintaniuk s azt kérdezni egymástól:

– Akarsz szódabikarbónát? –

 

Legutóbbi módosítás: 2019.08.15. @ 11:29 :: Péter Erika
Szerző Péter Erika 568 Írás
"Az ember akkor jut legközelebb saját énjéhez, amikor oly' komollyá válik, mint a játszadozó gyermek." (Herakleitosz) Előfordulok sok-sok antológiában, néhány folyóiratban, köztük a Bárka Irodalmi Folyóiratban, a Csodaceruzában és Dörmögő Dömötörben. a Breki Magazinban is. 2013 Ünnepi Könyvhét - A Körösvidéki Irodalmi Társaság Körösök Gyöngye díjával jutalmazta Másodvirágzás c. könyvemet. 2014: VOSZ - IRODALMI PRÍMA DÍJ a gyermekirodalomban kifejtett munkásságomért. Tizenkét önálló kötetem van. 1.Mindörökké mosoly ( Akkordia Kiadó 2. Szeretőim a szavak (Akkordia Kiadó). 3.Verselhetek 1.és 2.kiadás - Móra Kiadó) 4. Három Holló CD ( Palinta Társulat) Gyerekverseim némelyikét megzenésítették. 5.A nyakatekert zsiráf- gyerekzetek (magánkiadás) 6.Túlhordott ölelés - Irodalmi Rádió, Miskolc, MEK. kötet 7.Esőtánc- CD -megzenésített verseim. Énekli és zeneszerzője: Dafna 8. Csupa csiga - verses mesék - Timp Kiadó (2011) 9.ZabfaLók - verses történetek a lovakról- AB-ART Kiadó (2012) 10. Szélforgó CD. ( Fülemüle Zenekar -meg zenésített gyerekzetek 11. Másodvirágzás- Kortárs Költők sorozat (20.) AB- ART Kiadó (2013) Körösök Gyöngye Irodalmi Díj - a Körösvidéki Irodalmi Társaság megyei díja-2013 Ünnepi Könyvhét 12. Boldogságbolt -gyerekzetek ( AB-ART Kiadó) 2014. 13. Színházikó -gyerekzetek ( AB- ART Kiadó) 2014. 14. Autóparádé- leporelló ( AB-ART Kiadó) 2014. 15. Hajnaltól hajnalig- leporelló ( AB-ART Kiadó) 2014. 16. Elpattant zongorahúr - regény ( AB- Art Kiadó ) 2015. 17. Verő László oklevé l- Héttorony Irodalmi Magazin Szerkesztősége - líra kategória- 2015. Ha többet szeretnél tudni rólam, nézd meg a honlapomat! Honlapom: http://www.petererika.com/