Horváth István : A HOLLÓ, A HOLLÓNÉ, A RÓKA MEG A SAJT

                I.

 

Hol a hollód komámasszony –

kérdi hollót szomszédasszony,

 

kinek csőre mindig tátva,

s üti bele más dolgába.

 

Rég hallottam kedves hangját…

 

Persze tudta, hogyne tudná,

 

faluszéli hollóéknál

minden este áll a bál,

 

hollóné a hollójáva,

szüntelen csak kiabál.

 

 

Hogy így és úgy – ilyen hanggal –

ágat ütnek ágdarabbal

 

az is szebb, hát ezt nevezed

– szégyenünkre – éneklésnek?

 

 

Öreg holló békén tűri,

ameddig csak eltűrheti,

 

hogy e némber, mily pökhendi.

 

S ahogy az már lenni szokott,

 

fölfordulás eszét veszi,

mit kigondolt, elfelejti.

 

 

Így e mese, nem hozott:

sem tanulságot,

sem bölcsességet,

 

róka híján – csak –

sajtnélküli mesevéget.

 

              

          II.

 

Róka koma sunyin lesve,

hollólesre indul este.

 

Nagy ravaszul fontolgatja,

meg van e még a holló sajtja.

 

Hallottam, hogy szép a hangod –

hízeleg a lompos álnok.

 

Tudom ezt jól, szólt a dalnok.

Róka kérdi: s hol a sajtod?

 

Így a holló: megettem rég –

s zengte tovább énekét.

 

 

          III.

 

Holló tudja,

szép a hangja,

a bírálat,

meg nem hatja.

 

Bárki, hogyha

elkezdené,

míg nem késő,

hagyja abba.

 

 

Legutóbb szerkesztette - Horváth István
Szerző Horváth István 125 Írás
Horváth István vagyok. Műszaki végzettségem van, de nem vagyok technokrata. Sőt. Tizenöt éve, hogy írok. Azóta számomra színesebb, gazdagabb lett a világ. De inkább versben folytatom... NEM VAGYOK ÉN ÍRÓ... Nem vagyok én író csak olyan afféle, maga sóhajából, sehová sem való, ki-gondolom-formán, ritmusra tátogó. Ki bennem fölsejlik, ne vedd kérlek zokon, nem lehet mindenki jóbarát vagy rokon. Óvjad kezem s lábam zörgő magányomban, egyik rögeszmémet, másikra ne váltsam. Ha így is elfogadsz, ilyen kérgesedten, ima s kérés nélkül, áldjon meg az Isten.