Apáti Kovács Béla : Dalos madár és a vénember

A vénember egy faluszéli kicsi házban lakott. Semmi sem tetszett neki. Mindenért zsémbeskedett. A környéken nem volt olyan ember, akivel össze nem veszett volna.

 

 

A vénember egy faluszéli kicsi házban lakott. Semmi sem tetszett neki. Mindenért zsémbeskedett. A környéken nem volt olyan ember, akivel össze nem veszett volna. Mindenki elkerülte a házát. Ez nem nagyon zavarta, s?t örült neki. Elvolt ? egy magával, nem hiányolta másoknak a társaságát.

Naphosszat a házában gubbasztott, és maga elé nézett.

Egyik nap egy dalos madár szállt az ablaka el?tti fára, és gyönyör?en trillázni kezdett.

Más talán örült volna ennek az ingyen koncertnek, de a vénember olyan ideges lett t?le, hogy a haját tépte.

Mérgében felugrott és rákiáltott a madárra:

ââ?â?¬ Csönd legyen! Mit hangoskodsz a házamnál?

A madár meglep?dött, és csodálkozva megkérdezte:

� Nem tetszik a hangom?

ââ?â?¬ Nem szeretem, ha zavarnak, amikor gondolkodom Ã¢â?â?¬ válaszolta. ââ?â?¬ Menj máshová dalolni!

A madarat ez nagyon elszomorította. Azt hitte, jót tesz, ha dalával felvidítja a ház lakóját. Még soha, senki nem mondta, hogy zavaró a dala. Pedig ? csak jókedvet akart csempészni ebbe az ódon, öreg házba.

Abbahagyta a dalolást, és néma maradt a fa ágán. A nyitott ablakon át figyelte, mit csinál a vénember.

Az továbbra is a szoba közepén lév? rozoga széken csak ült, és er?sen gondolkodott valamin.

A madár szeretett volna segíteni, de nem merte kinyitni a cs?rét, hátha megint letorkolják. Várt és várt, hátha történik valami. De bizony a házból továbbra is csak szomorúság áradt kifelé.

Milyen jó lenne dalával megvigasztalni a vénembert. Ha trillázhatna neki, akkor talán házába is beköltözne a jó kedv. Minden sokkal jobb lenne.

Elhatározta, hogy tesz még egy próbát. Talán most meghallgatja, és tovaszáll búskomorsága.

Sokáig gondolkodott, hogy vajon melyik dallal lehetne felvidítani. A madár nagyon jól tudta, mindenkiben ott bujkál valami kis jóság, ami talán egy szép dal hallatán el?jön, és az ember gyökeresen megváltozik.

Jó is lenne, tudni, melyik ez a dal?

Ekkor eszébe jutott barátja, a bölcs bagoly. Gyorsan felkereste, és megkérte, hogy segítsen neki:

A bagoly okos, bölcs állat volt, és sok mindent tudott a vénemberr?l, de sajnos abban ? sem segíthetett, hogy kitalálja, melyik a kedvenc dala.

ââ?â?¬ Sajnos, erre még én sem vagyok képes Ã¢â?â?¬ mondta ââ?â?¬, de van egy öreganyám, aki fent lakik a hegyekben. Menj el hozzá, és talán ? tud segíteni. Ha azt akarod, hogy barátságosan fogadjon, akkor vigyél neki egy kövér egeret ajándékba.

A dalos madár megköszönte a bagoly tanácsát, és elindult keresni egy kövér egeret. Szerencséjére talált is egyet, és cs?rébe fogva repült a hegyekben, ahol lakott a bagoly öreganyja.

Sokáig tartott, mire meglelte. Éppen egy magas sziklán nézel?dött.

ââ?â?¬ Jó napot néne! Ã¢â?â?¬ köszöntötte ill?en. Ã¢â?â?¬ Nézze, milyen szép, kövér egeret hoztam ajándékba!

A bagoly öreganyó érdekl?dve vetett egy pillantást a jövevényre, és elismer?en bólogatott az egér láttán.

ââ?â?¬ Tényleg szép példány, köszönöm Ã¢â?â?¬ jegyezte meg. Ã¢â?â?¬ Bizonyára az unokám küldött ide. Mondd csak madárka, miben tudok segíteni.

A dalos madár szép sorjában elmondta, miért tett meg ilyen hosszú utat. Feltétlen meg kell tudnia, hogy mi a vénember dala, mert örömet szeretne vele okozni neki.

ââ?â?¬ Dicséretre méltó szándék ââ?â?¬ gondolkodott el a bagoly öreganyja. Ã¢â?â?¬ Sajnos nem tudok segíteni. Ezt még én sem tudom, pedig megéltem jó pár évet, és általában ismerem az emberek kívánságait. Ha annyira meg akarod tudni, akkor menj el bátyámhoz az Északi-sarkra a hóbagolyhoz. ? ott a messzelátójával állandóan az embereket figyeli, és bizonyára feljegyezte már a vénember dalát a naplójába. Ha erre a hosszú útra vállalkozol, kérlek nagyon vigyázz, nehogy a sarki róka csapdájába kerüljél, mert akkor jaj neked!

ââ?â?¬ Köszönöm a segítségét Ã¢â?â?¬ mondta a madár, és elbúcsúzott a bagoly öreganyjától, majd az Északi-sark irányába vette az útját.

Sokáig repült hegyen-völgyön keresztül, mire megérkezett. Olyan hideg volt, hogy röptében majdnem leesett a fagyos hóba. Lent a hóbuckák között egy házikót pillantott meg. Vágyat érzett, hogy megálljon és megpihenjen. Akkor eszébe jutott, hátha a sarki róka csapdájába sétálna be, ezért inkább összeszedte a maradék erejét, és tovább repült. Újból sokáig repült, és már alig volt ereje, amikor megérkezett a hóbagoly házához.

ââ?â?¬ Mi járatban vagy errefelé madárka? Ã¢â?â?¬ kérdezte a hóbagoly és az ajtót szélesre kitárta el?tte. Ã¢â?â?¬ Gyere be gyorsan, még miel?tt megvesz az Isten hidege!

A dalos madár bevánszorgott a házba, ahol kellemes meleg fogadta. Teste egészen elgémberedett, és alig bírta vonszolni magát.

Miután kicsit átmelegedett, elmondta a hóbagolynak a jövetelének a célját, aki türelmesen végighallgatta, és elmosolyodott:

ââ?â?¬ Madárka, nagy utat tettél meg. Nagyon szép dolog, hogy örömet akarsz szerezni egy morcos vénembernek, aki téged, még csak látni sem kíván. Ez mindenesetre nemes gesztusra vall. Szívesen megmondom, melyik a kedvenc dala, de siess vissza, mert mialatt távol voltál, súlyosan megbetegedett, és napjai már meg vannak számlálva.

A hóbagoly a madár fülébe súgta a dal címét, és elbúcsúzott t?le:

ââ?â?¬ Menj Isten hírével, és lehet?leg siess, hogy élve találd a vénembert.

A madár nagyon fáradt volt, de nem pihenhetett. Minél el?bb haza akart jutni, hogy elénekelhesse a dalt, amiért megtette ezt a hosszú utat. A sarki róka megint csapdát állított neki, de a madár most is messze elkerülte.

Szerencsésen visszaért, és mindjárt a vénember ablakához repült. Benézett a szobába, és valóban odabent egy nagybeteg ember feküdt az ágyban. Szemei bágyadtan néztek az ég felé. Melle zihált, alig kapott leveg?t. Arcán a b?re hamuszürke volt.

A madár gyorsan nekilátott, hogy kedvenc dalát elénekelje, az nem volt más, mint, amit egykor, kisgyermekkorában édesanyjától hallott.

Amikor a vénember meghallotta, azt gondolta, hogy hallucinál, és talán már a Halál jött el érte.

Kicsit megkönnyebbült, mikor meglátta, kint az ablak el?tti fán a kismadarat, akit egykor oly durván elzavart. Szeretett volna bocsánatot kérni t?le, de nem jött ki hang a torkán. Egészen megnémult, szájával csak tátogott, mint a hal. Ennek ellenére boldog volt, mert még halála el?tt hallotta, azt a csodás melódiát, amit édesanyja dúdolt a bölcs?je mellett, hogy álomba szenderüljön.

Érezte teste egyre könnyebb lett, megsz?ntek fájdalmai, és talán még az élet apró, vörös rózsája is visszaköltözött orcájára. Mindez csak egy pillanatig tartott. Szemei végképp lecsukódtak, és lelke elköltözött ebb?l az árnyékvilágból.

Szomorú volt a madárka. Nem így képzelte el a találkozást. Azt hitte, hogy még sok, szép dalt énekelhet a vénembernek, és jó barátokká vállnak.

Sajnos a Halál elragadta, és most már soha többé nem énekelhet neki.

Sokáig ült az ablak el?tt a faágon, és nézte az élettelen testet, amint mozdulatlanul feküdt az ágyban. Mintha szája szegletében egy parányi mosoly bújt volna meg, ezzel jelezve a halálán túli köszönetet, amiért a madár elhozta, és újból hallhatta azt a dalt, amit annyira szeretett.

Estefelé emberek érkeztek a házba, s lecsukták a halott szemét, majd valaki egy gyors mozdulattal leengedte a rolót.

Nem volt értelme tovább várakozni, azt remélve, hogy csupán egy rossz álom az egész, és amint reggel lesz a vénember felébred.

Mindenki tudta ebb?l az alvásból nincs ébredés.

         A dalos madár könnyes szemmel elindult, hogy más ablakot és faágat keressen, ahol a bent lév?knek énekelhet.

 

 

Legutóbb szerkesztette - Apáti Kovács Béla
Szerző Apáti Kovács Béla 186 Írás
Mindig szerettem az irodalmat. Számomra az olvasás, olyan, mint más embernek a kenyér. Nem múlik el nap olvasás nélkül.