dr Bige Szabolcs- : Mókuskerék

(Simona Cratel írása „Ricină”. Megjelent: LiterNet.ro 2012.02.18)

 

  

Új osztályt kapott. Egyikük sincs olyan jó, mint te — mondta. És jól belebokszol a vállamba. Nézem a falon függő képeket. Hermész tanulmányok, minden lehető nézőpontból. Szeretem ezt a műtermet, az itt eltöltött napokat, az olajfesték és az oldószerek szagát.

      „Férjhez mentél?”

      „Még nem, de már gondoltam rá.”

      „Tudtam, hogy előbb-utóbb beadod a derekadat!”

      Újra be akar húzni egyet, de nem talál el. Mindig résen kell lenned, ha vele társalogsz.

      Fölülök az ajtó mellé tett székére. Ma egy lilába játszóan osztriga vörös, rövid, tüskéshajú nő a modell. Nem először rajzoljuk. Szép nő. Tökéletesek a mellei.

      „Egy-két baba mindig jön, kár is rád pazarolnom az időmet. Tisztára időveszteség törődni egy nővel.” — Behúztam a nyakam erre a támadásra.

      Meg akarom neki mondani, hogy a házasság milyen messze van tőlem, s még más egyéb dolog is. Ahogy gyűlölködik, mutatja, milyen szerelmes belém. Erre pedig semmi szükségem. Számomra ő egy idegen, nem az apám, nem a testvérem, nem a kedvesem, nem vagyok beleesve, s mégis mindennél több számomra: ő a festészet tanárom.

      Tanítványai gyanakodva tekintenek ránk. Nem értik, mi lehet köztünk, mert valami van. Ők mások, másféle emberek, mint a mi generációnk. Ők csendben rajzolnak, én hallgatok. A tanár végigjárja őket, javítgatja a rajzaikat, feltesz ide egy kis árnyékot, oda több fényt. Egy árnyalatot. Összehúzott szemmel figyel, hogy minden a fény és árnyék játékává változik előtte. Nyolc tanítvány van jelen, köpenyben, szénnel a kezükben és mérő pálcikával.

      Kintről egyszerre kiáltások hallatszanak. A szemben levő tömbház teraszán egy üvöltöző, véres kezű férfi jelent meg. Valamilyen idegen nyelven beszél. Arabul, mondja az egyik tanítvány, ahogy az ablak előtt tolongtunk. Kés is van a kezében. A kezén és a mandzsettán levő vörös folt egyre nő. Cseppek hullnak le róla, de a lábai nem látszanak. Hívjuk fel a rendőrséget.

      „Gyerünk, fiúk” — szólt a festészet tanárom — „… folytassátok a munkát. Mi közünk nekünk mindehhez? Gyerünk, gyerünk!”

      Otthagytuk az ablakot.

      Olajfestékszag van, penész és avítt szag. És nedves fal.

      Magas, erős testalkatú ember a tanár, kék szemekkel, s vastag szemüveglencséin keresztül néz rá most egy keskeny vállú gyerek rajzára, valamit kitöröl rajta, és a fülébe sugdos, mintha egy nagy titokról beszélne.

      Kívülről továbbra is behallatszik a kiabálás, a férfi anyanyelvén üvöltözik, senki sem érti, mi a baja, mi történik vele, egyáltalán mi folyik ott.

      Még ha a világ vége következne be ott az ablakon túl, az sem érdekelné tanárunkat. Az a kinti világ, és ő nem ott él, annak semmi köze a festészethez, az állványra helyezett, enyvezett kartonra kent olajfestékhez. A kintinek nincs semmi jelentősége. Se a halálnak, a szenvedésnek, házasságnak, szerelemnek, valós és kitalált isteneknek abszolút semmi jelentősége sincs.

      Az egyetemi előadások helyett gyakran jövök ide, hogy rajzoljam Hermészt az éppen soros osztály diákjaival együtt. Vagy fessek egy csendéletet. Jövök, hogy fessem a modellt, meg ami éppen adódik. A tanár úgy kezel, mintha még most is a diákja lennék, mintha semmi sem változott volna. Ma csendélet van soron, kecses ifjúval. Oldalra hajtott fej, hatalmas szemek. Esztétika óra helyett festek itt, oda most nincs kedvem bemenni. A művész intuíciója. Hisz mindannyian mások vagyunk, nincs két egyforma ember, foglalkozzon bármivel.

      Igyekeztem ezt megemészteni. A képzőművészek és a zenészek: királyok. Cenzúrázható e tény, hiszen a képzőművészet, a színek, a formák, a hangok az önkifejezés teljes szabadságát élvezik ellenőrizhetetlenül. Fontos, hogy erőteljes legyen a kifejezés, ne visszafogott. Hogy egyedül tárd ki önmagadat, akár nyilvánosan is.

      Hiszen a művész király, mondja a festészet tanárom.

      Királyok. Kinek a királyai?

      És hol van a birodalmunk?

 

Legutóbbi módosítás: 2019.07.09. @ 15:17 :: dr Bige Szabolcs-
Szerző dr Bige Szabolcs- 617 Írás
Teljes nevem Bige Szabolcs Csaba. Orvos vagyok, nyugdíjas, Marosvásárhelyen végeztem 1960-ban. Most Olaszországban élek.