H.Pulai Éva : Elefánt a Toronyban

Elefánt – sanzonok lepkeszárnyon – Szendrői Csaba erős, karcosan kellemes hangjával

 

 

 

 

„Csendben akarok lenni, de csak beszélek, néha beszélni akarok, olyankor hallgat a lélek, néha tekerem a szót is, néha csak elszívom a mondókám, néha csak gitározom az izomrostjaimon, olykor kísérem is gordonkán…” – s egy füstfelhőben elbújt arcot láttam, amikor 2008-ban először elolvastam Szendrői Csaba verseit, s megnéztem bemutatkozó oldalát.

Ma pedig azt várom, mikor jelenik meg az Elefánt együttes első lemeze Szendrői Csaba verseivel, és jellegzetes hangjával.

 

 

Szendrői Csaba:

Zúzmarás

 

elgurult labdák

összefirkált rajzok

törött cukorkák

a felhő peremén

 

gomolyfelhő

a kék esőernyő

a pocsolyánkba

mindenki belelép

 

a folyton melléölelések

hogy pont akkor kések

ha mindenki kicsikét

 

az ajándék

átlátszó csomagban

fókuszálj jobban

végre kicsikém

 

ref:

a gyurma vár

már összegyúrva vár

az udvar úgy vidám

hogy majd kicsordul a könnye

 

húzza rám az úr

a durva zúzmarát

vadult madár fészket rak a ködbe

 

elszakadt masnik

felszakadt cipők

a pillanat ragaszt

a kozmosz zörején

 

hagyom szellő

most száríts esernyőt

hadd ugorjam át

a felhő peremét

 

ne fogjál hadd essek be

szürke házakba lessek

hagyjál  kicsikém

 

a sok fájó

emlékeket gyűjtöm

a szívemet fűtöm

adj hozzá egy kicsikét

 

ref:

a gyurma vár

már összegyúrva vár

az udvar úgy vidám

hogy majd kicsordul a könnye

 

húzza rám az úr

a durva zúzmarát

vadult madár fészket rak a ködbe 

 

 

A Színház- és Filmművészeti Egyetem két végzős hallgatója, a filmrendező Szimler Bálint és az operatőr Rév Marcell tavaly indította el Kodály Method nevű audiovizuális projektjét. Az Itt vagyok című rövidfilmjükkel 2010-ben a filmszemle legjobb rövidfilmdíját elnyerő, majd egészen a cannes-i filmfesztiválig jutó szerzőpáros alapkoncepciója: a magyar és külföldi alternatív zenei szcéna együtteseit szokatlan helyszíneken, váratlan találkozásokban bemutatni a közönségnek.

A Kodály Method elsősorban filmes projekt, amely havonta jelentkezik egy különleges zenei koprodukció videójával.

A videók sikerén felbuzdulva a Kodály Method szervezői kiléptek a virtuális térből: 2012 januárjában a Merlin Színházba szervezett buli egy összművészeti sorozat kezdete volt, amelyben fiatal írók, szokatlan zenei formációk mutatkoztak be egy kötetlen este keretében.

Az est legnagyobb meglepetése a tehetségkutatóként is funkcionáló Kodály Method felfedezettje, az eredetileg kéttagú, most viszont hattagúra bővített Elefánt volt. A szombathelyi banda sanzont játszik, Magányos című számuk az egyik legnézettebb a Kodály Method-videók között, nem véletlenül: Szendrői Csaba erős, karcosan kellemes hangja mellé szerencsére szövegeket is tud írni. Az Elefánt hosszú évek óta az első magyar zenekar a Kispál és a Quimby óta, amely a dallamokat gondolatokkal, finom humorral is átszövi. – olvashatta a zenekarról megjelent méltatás kapcsán, a Népszabadság Online hasábjain, ha valaki arra járt.

 

Az Elefánt banda mostani formáját 2012 januárjában nyerte el. Az esemény apropója erősen köthető a Kodály Method projekthez, (www.kodaly-method.com) amin keresztül Rév Marcell és Szimler Bálint megtalálta az interneten keringő Magányos című számot, amelyet a két szombathelyi származású alapító tag, Szendrői Csaba (ének) és Tóth András (gitár) írt, s amelyből aztán klip készült.

 

Elefánt: Magányos

 

 

A klip egy ismeretlen, albummal nem rendelkező bandához képest nagyon hamar hatalmas siker lett, amit aztán ugyancsak a Kodály Method projekt által szervezett debütáló koncert követett (Merlin Színház). Ez a lehetőség végképp szükségessé tette az Elefánt kibővítését. A debütáló koncert minden vártnál nagyobb sikert hozott – lásd a nyitóbekezdésben idézetteket -, amelyen egyébként az Elefánt olyan csapatok mellett játszott, mint Zagar, Volkova Sisters, Turbó.

 

Az együttes hattagú. A már említett két alapítón kívül is csupa remek, figyelemreméltó múlttal és sajátos karakterrel rendelkező zenészek alkotják a bandát. Kunert Péter – gitár (SADANT) , Kovács Zoltán – billentyű (SADANT), Horváth Ede Bence – basszusgitár, (The Mighty Fishers), Német Szabolcs – dob (Ritam Cafe)

 

A banda a saját maga által kreált posztsanzon névvel illeti műfaját. Ez egyszerre utal a szövegközpontúságra, a szomorkás tartalomra, a táncolhatóságra és feltételez valamiféle befogadó érzelmi intelligenciát. A dalok karakterisztikáját meghatározza a sajátos lüktetés, a ¾ alapú keringő újraértelmezések, fellelhetőek sok helyen a cigány jazz elemei, de nem idegen zenéjüktől a pszichedellikum, vagy az elektronika nyújtotta lehetőségek. A különleges dallamvilág és a ritmusváltások teszik változatossá muzsikájukat, amelyet az énekes sajátos hangja és a tartalmas szövegek tesznek igazán egyedivé.

 

 

Szendrői Csaba:

Szalad az élet

 

elszalad az élet

az sem zavarja hogy van még időm

kicsikét félek

hogyan ér össze majd a múlt jelen s jövő

ragad a pálca

hiába hányom ki a jó varázs igét

hazudott minden egyes ember

aki örök létet ígért

 

szalad az élet

kevés az aki tudja merre jár

a sarokban sírva úgysem

veszi észre senki önmagát

és nem is lesz szárnyam

pedig az orvosom azt mondta

menni fog

hazudott ő is vagy csak

nálam is jobb spangliból szívott

 

szalad az élet

én meg isten-úgyse vele szaladok

ha már a szárnyak nélkül

nem lehetünk olyan szabadok

amilyen szabadságot érezhet

a sok apró madár

ha elég gyorsan szaladok

nem múlhat el többet a nyár

 

szalad az élet

a tölcsérben elolvad a fagyi

most lehetek egyszerre modern

és a szívemben maradi

csak a kezed hagyjad

olyan hideg van ne engedj szabadon

szabad az élet nekem túl szabad

olyan mint a vadon

 

 

„1987 óta vagyok. Hobbikat gyűjtök. Cseperedésem eddigi pontjáig elkoptattam pár intézmény mindenféle padját, s végül reklámos és felnőtt képzőként tettem le a blantot’. Voltam culáger Stuttgartban, írtam reklámfilm forgatókönyvet, szlogent, adtam el életbiztosítást, szerveztem rendezvényt, szállítottam ki meleg ételt, énekeltem sok zenész mellett, nyertem saját kötetre lehetőséget 16 éves koromban, s bár akkor még nem éltem vele, remélem eljön a pillanat, amikor rátalálok a saját hangomra, és érdemesnek látszik élnem a lehetőséggel, addig pedig töretlen kombinálom zúzom és építem a szavakat.

Olykor egy két publikálásra érdemes darab már most is kicsúszik a kezeim közül, ilyenkor a Helikon folyóirat hasábjain materializálódik a szóhalmaz.” (Szendrői Csaba)

 

 

Szendrői Csaba:

Kedvenc felhőmnek

 

kifordult szervek között

bágyatagon

nézem a narancsra panírozott

égen

 

szalad

a luftballon

két kézzel erősen kapaszkodom

 

milyen pici az egész világ

pici domb pici kert

aprócska ház

apró szemek

a sok kis bogár

pislog csak egyik se

semmit se lát

 

mmm

 

látlak a felhők alatt

vagy a felhő vagy

kedvencem az összes

felhő közül

szivárvány a

napfény ha a

görbülő ajkaid

szélére ül

 

most zuhanok át

a szemeiden

nem pislogsz hagyod

hogy földet érjek

most fordulok ki

bágyatagon

maradunk egészek

egymás szívében

 

 

 

Forrás:

nol.hu

vaskarika.hu

 

Fotók: Rév Marcell

 

 

 

 

 

Legutóbbi módosítás: 2019.09.11. @ 06:38 :: H.Pulai Éva
Szerző H.Pulai Éva 1146 Írás
A H. a nevem előtt, csak egy megkülönböztető jel, hogy ne keveredjenek össze a hírösszeállítások a firkáimmal. *Pulai Éva