Tiszai P Imre : szürrealista pillanat

*

a némaság ölel gúnnyal,

jéghideg kezekkel, karmokkal

vési útját hitem rozsdás drótokból

szőtt kerítését széttépve, árokból

bámulnak rám ocsmány szörnyek,

érintenek, tapogatnak, rémálom

a világ, feketére festve vastagon ,

gyertyakoloncok lángja, füstje

vaksin botorkál a homályban,

szakadt álmok sarokba dobálva,

amorf testek darabokra hullva

keresik részüket, hogy még egyszer

összeférceljék magukat,

Istent utánozva

Legutóbb szerkesztette - Tiszai P Imre
Szerző Tiszai P Imre 388 Írás
"tegnap" stigmák égtek rám, számon csókod mart égőn fájón sebzett vágyódást tested font rám őrlődőn kínzó stigmákat s mert én csak "bennünk" élek, némán mindent eltűrök büszkén