Sonkoly Éva : Naponta

hallgatom…

 

Szívem, mint bomlott malom

zörög, kopog, hallgatom.

– Csitt! Még pár nap,

várj csak!

Az övé ide simul,

a zaj csitul.

– Hiszed még? – kacsint rám,

pimaszul.

 

Párnám simítom:

– Azt mondta!

– Nem mondott semmit,

vagy csak annyit…

 

Zörög, kopog a bomlott malom,

s én hallgatom.

– Csend, kicsit alhass!

Úgy kell a nyugalom…

– Nekem is kellene,

de láttad, mindig

odavisz a lábad!

 

Forró éjszaka vége

a hűs zuhany, pirkadat,

s remény ragyog felém

– egész nap.

 

 

Legutóbb szerkesztette - Sonkoly Éva
Szerző Sonkoly Éva 563 Írás
Gyógypedagógiai tanár vagyok. Az Alföldön születtem, Kaposváron élek. Mióta emlékezni tudok az irodalom rajongója vagyok, mesék, regények, versek. Sok évvel ezelőtt egy tanítási szünetben kezdtem valamiféle belső zenére sorokat írni. Eldobtam, de a gondolat, hogy még egyszer megpróbálom, biztosan izgatott, mert azóta vagyok ezen a téren próbálkozó. Sok kedvencem van klasszikusok, napjaink írói. Mégis, Váci Mihálynál aligha érzékelteti számomra más költő a hiányt, sorai emlékeztetnek életem sokszori újrakezdéseire, hitet adnak. "Újra kezdeni mindent e világon, – megteremteni, ami nincs sehol, de itt van mindnyájunkban mégis, belőlünk sürgetve dalol, újra hiteti, hogy eljön valami, valamikor, valahol…"