Marthi Anna : Cserge

 

Édesanyám takarója – a lábam

kibújik alóla. Mottó helyett

költözöm – vándorélet nem öröm.

 

 

A cserge – ami engem sose szúrt -,

tegnap lett ismételten – takaróm.

Gorombul alatta bánat és félsz;

maradok csendes; álomba térek.

 

Kis ház, fekhely is benne – akkora -,

de fátyol közt találja képzelet.

Mi otthonos meleg, készülhetett el így;

egy tenyér apró morzsáit gyűjti be.

 

Ha kisimul a levegőn egy ránc,

fehér huzat, s ablak csipkeszéle;

muskátli bólintja üdvét érkezőkre;

jelenné szorgoskodom a sosekértet.

Legutóbbi módosítás: 2012.01.24. @ 14:15 :: Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1351 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak