Gősi Vali : Időtlenségbe őszülőn

 

Ma még a fényre árny vetül,

holtak emléke menekül velem,

hideg szobor – viasztetem –

a tűnő jelen: ajkamra dermedő szó.

Rideg-fehér vánkoson legfeljebb

könnyes lenyomatom hagyom…

Foszló anyag vagyok: múlt

és jelen nélkülem rohan tovább.

                Sötétben vonszolom magam,

öles, csábító tegnapok fakó

nyoma vet árnyat sápadt,

tetszhalott holnapomra.

Kifakad könnytelen, kiszáradt

arcomon, félénken átoson,

és beledermed a súlyos létbe

torz szobor-mosolyom.

                Arcomra fagyott szó leszek.

örökül végül ennyit hagyok?

Némán és vakon lépdelek,

mögöttem fakó emlékhegyek,

valószínűtlenül távoli, áttetsző

múlt-pillanat sodor a végtelen felé,

ahol minden mérhető eltűnik

nyomtalan, valahol túl az anyaglét

kőfalán, ahol tűnt, földi árnyakat

nem siratnak tovább a mindenségben

örökké létező anyák.

                Anya legyek csak –

időtlenségbe őszülő folytatás.

 

 

Legutóbbi módosítás: 2012.01.20. @ 18:40 :: Gősi Vali
Szerző Gősi Vali 287 Írás
Nekem a vers a lelkem is... http://lelekhangok.blogspot.hu/