Amikor a remény is lassan tér vissza…
Mezítelen gondolatok fogságában tétlen,
diderg? szavakkal palástolom lelkem.
Életem fogy, mint ropogó t?zben a tüzifa,
izzó korom küszöbén vesztésre állok ma.
Bels?égés? adagolóm akadozva szól,
lehetek észnél, türelmes csak vigaszból.
viasz-testem a napfény sz?r?jébe akad,
valóm szerte foszlik, de a gondolat marad.
Mit is végeztem? -számadásnak sosincs vége,
h?tlenül árultam el örökölt egészségem,
romboltam sejtjeimet, eladtam a vérem.
Átkoztak már rossz barátok, h? ellenségek!
Gondolataim, mint öreg bútordarabok,
úgy ropognak, és nem nyílnak az ajtók.
Kedves György írása sajnos nem üti meg a Torony mércéjét.
Legutóbbi módosítás: 2011.11.13. @ 22:21 :: Radnó György
