Marthi Anna : Majó

A hideg téli estékre gondolok.

Párnámon hátam, fejem mellett

kislámpa: fénye pisla, s az

éjjeli szekrény bakján csücsül.

Ó, mikor belelapozhatok végre,

szimatolom a friss könyvszagot.

Egy serény kéz a takaró alatt

megtalál, a könyvet kiejtem,

ránézek, hemperg? tüze ég,

majd kicsap, lehetek-e

még boldogabb?

 

Na jó, az idillt hagyjuk félbe,

itt ücsörgök, a gép elébem,

figyelem a neszez?, zúgó

robot hangot, nyugalmat

terelek ábránddá, olykor

egy aprót sóhajtok, de csak

éppen akkorát, ami átrepül

a gépen, kiköt egy szobában,

párnádon hátad, fejed mellett
kislámpa: fénye pisla, s az
éjjeli szekrény bakján csücsül.
Ó, mikor belelapozhatsz végre,
szimatolod a friss könyvszagot.
Egy serény kéz a takaró alatt
megtalál, a könyvet kiejted,
ránézel, hemperg? tüze ég,
majd kicsap, lehetsz-e
ennél boldogabb?

 

 

 

Legutóbbi módosítás: 2011.11.15. @ 22:18 :: Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1339 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak