A száradó falevél
pörögve-libegve hullik alá,
zúgó szél söpri a fáról,
szorgalmas takarító.
Barnás-csatakos a f?,
lombruhájától fosztott
a sötétre ázott tölgyfa,
élet és halál
örök kett?sét idéz?.
Beszívom a nyirkos leveg?t,
mely az elszunnyadó élet
illatától terhes.
Csendes hajnal ébred,
mint hajdan, mikor pitymallat el?tt
pára szállt fel a mez?r?l.
Amerre nézek,
látom, hogy
az ember részese
egy titokzatos
nagyszer? tervnek.
Akár az utolsó ?szi falevél,
színpompás enyészete közben,
akár az elszáradt gyep,
vagy a tetszhalálba szunnyadó fa,
mi sem értjük,
mi ez a tompán sajgó
fájdalom.
Legutóbbi módosítás: 2011.11.11. @ 12:57 :: Maretics Erika