Kertész Éva : Emelj magadhoz, Uram!

*

 

 

Uram, neked tudnod kell, hogy a test addig igazán értékes, amíg szeretünk benne lenni. Aztán még jó ideig ragaszkodunk hozzá, bár érkeznek jelzések, hogy megkezdődött a bomlás folyamata és egyes szervek korrekcióra szorulnak. Kúráljuk, javíttatjuk, és félünk elveszíteni. De én már a tükörbe sem merek nézni Uram! Valaha szép voltam hódolóm is akadt néhány, de ezt a testnek csúfolt roncsot inkább ne lássa senki. El kellene ezt jó mélyre rejteni talán!

Szerencsére látásom is romlik, a saját látványom nem ingerel, de ami nagyobb baj: alig ér el hozzám a hang, s lassan elvesztem minden kapcsolatomat a világgal. A gondolataim viszont épek, s ez ebben a helyzetben nem előny. Mert bizony, tisztában vagyok vele, hogy már csak teher lehetek! Magamnak is, gyermekeimnek is! Lassan ők roppannak össze az aggodalomtól és a fizikai tehertől, amivel az én létezésem sújtja őket.

Én Istenem, meg szeretnék halni! Nincs már egyetlen porcikám, amely ne fájna. Úgy szenvedek, mint egy beteg állat, és Te nem veszel Magadhoz. Hogy történhet ez velem? Én sohase bántottalak, meg nem tagadtalak, mindig hittem a létezésedben. Imádkoztam is Hozzád természetesen. Hálával telve. Úgy érzem, nem voltam rossz ember. Soha senkit szándékosan nem bántottam, mások ellenére nem tettem, s dolgaimat becsülettel elvégeztem. Felneveltem három saját gyermekemet, és sokat, ezret is tán a máséból. S én nem kellek Neked? Itt felejtettél talán?

Leéltem kilencvenegy esztendőt, s elég volt. Elfáradtam, meggyötrődtem, Uram. Már nem kívánok élni. A legkisebbem is hetven éves mindjárt, s olyan fáradt, olyan összetört és kialvatlan, hogy szégyenkeznem kell. Mert mindez érettem van! Hiszen én követelem ide magamhoz, hogy adjon vizet, mondja meg hány óra, és masszírozza meg a lábam. Vagy a hátam. Az én lányom már hetek óta nem mer elmozdulni az ágyam mellől, én pedig két hete nem vettem magamhoz sem szilárd ételt, se folyadékot. Más már belepusztult volna, hiszen folyadék nélkül nem lehet élni! Csak nekem? Ne tedd ezt velem, Teremtő Isten! Ez az élet már nem áldás! Neked tudnod kell, meddig ajándék, meddig öröm a lét.

Lassan elvesztem éltető emlékeimet is, pedig ilyen hatalmas korban már sok az emlék, sok az élmény. Ha valaki, én csak tudom, milyen szép az élet! Három gyermek kapott testet az én véremből, szerelmemből. Három apróság karja fonódott a nyakam köré, ha sírt, ha örült. Három kis lélek szájába dőlt a tej emlőimből, hogy remek, egészséges emberek legyenek. Három buksi fej fúródott a hónom alá, ahol a lét a legbiztonságosabb! Felnőttként is hozzám futottak, engem hívtak, s én védelmeztem őket minden bajukban.

Az én emberem korán elment, éppen csak felnőttek a gyerekek. Nélküle üres lett világom, de túléltem, mert a gyerekeim szeretete hatalmas megtartó erő.

Szép otthont varázsoltam köréjük, mert szerettem csodálni, miként művelni is a szépet. Csipkék, hímzések garmadája került ki a kezem alól, mely számtalan otthont díszített, díszít. Festettem is, s boldog voltam, amikor egy–egy szép képem megörvendeztetett valakit az enyémek közül. S hány gyereket tanítottam, oktattam, neveltem másnak! S, most, itt, végén ennek a szép életnek, már nem vagyok más, csak egy nyomorult test! Testbe zárt fájdalom!

Ne alázd meg Uram ezt a testet, amelybe te leheltél lelket! Vedd el! Már nincs élő tanúja az erőlködéseknek, a fárasztó, de örömteli munkának, annak, hogy éltem. Tudom, nem volt hiába az itt töltött idő. Nyomot hagytam gyermekeim testében, lelkében, s azokéban, akiknek nevelését rám bízták. Emelj magadhoz, kérlek, nyújtsd a karod értem, ölelj meg észrevétlen. A lelkem úgyis itt hagyom, hogy melengesse ezt a hűlő világot, hogy óvjam még egy kicsit az enyémeket. Üdvözlégy Mária, Istennek szent anyja, malaszttal teljes… … …

 

Legutóbb szerkesztette - Kertész Éva
Szerző Kertész Éva 95 Írás
Kertész(Galvács) Éva vagyok, 77 éves, özvegy nyugdíjas pedagógus. Megköszönöm. hogy befogadtatok magatok közé. Megilletődve olvasom a Héttoronyhoz érkezett írásokat, s reménykedem, hogy az enyémek között is lesz olyan, amelyet méltónak tartotok a bemutatásra. Húsz éve írok rendszeresen. Férjem elvesztését akartam kiírni magamból: Rekqviem a túlélőkért lett a címe. Később Hová tüntettétek az ácsot címmel írtam egy regényt. Kerestem benne Mária és Jézus viszonyát, s azt a Józsefet, akiről lassan már szó sem esik. Legfeljebb karácsonykor az éjféli mise Szent családi jelenetében Legutóbbi munkámban az adóssá válás létrejöttét igazolom, meglevő történet alapján. Remélem, ez a bemutatkozás megmutatott egy kicsit Kertész Évából.