Marthi Anna : Szavanként

 

Csókold rám szavanként költeményeid.

Ifjú fehér bőrön málna szem csúcsok.

Tegnap ráncaid közt kanyarogtam,

miközben vitt az út és a piros autó.

Szép emberek mindenfele, lenge

nyári szoknyákat csippentett fel a szél,

lányok kezében igyekezetté olvadt

egy drága selyemdarab, ki izzadt

is mélyebbre nézett, ahol virágok

illatában fürdette emlékeit, s magát,

miközben nevetett. Lánykora csendben

melléült a padon, együtt mélábban

figyelték amint megáll az idő, ha

révbe ér egy pillanat, a falak nélküli,

és megláthatod magad mindenkiben,

csak érezd át tengermély csendjük,

olvasd ki hullámverésüket, akkor is

ha láthatatlan közlekednek testük

határain, mert ugyanúgy szeretnek,

a másikba ültetik át vágytelve

azt, mi belül megszülhető – lágy erő.

Legutóbb szerkesztette - Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1324 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak