Sonkoly Éva : Ott_hon

Illusztráció: Feszty Árpád – Honfoglalás *

Lassan vége a télnek. Még nem aktuális a tavaszi nagytakarítás, de a régi irataim, füzeteim közt rendet rakok. Selejtezek is.

Kezembe kerül egy régi füzet, pár éves dátummal. Nézem a füzetborítót: Irodalom, vázlatok.

Belelapozok, s szinte látom magam előtt azt a négy gyereket, akiknek íródott. Mennyire különbözőek voltak…

Egyikük halló kislány, de mozgássérült, szép arcú, kedves, mosolygós teremtés. Minden óra előtt meg kellett néznem, hogy a két cipőtalpa lent van-e a parkettán, könyöke kényelmesen a padon, gerince egyenes. Így is nehézkes volt a ceruzafogása, írása. Otthon számítógépet használt, a házi feladatok nyomtatva kerültek hozzám.

Társai nagyothalló lányok, különböző hallásmaradványokkal, amit fül mögötti hallókészülékük korrigált.

Figyelmük is különböző volt, s ennek következtében érdeklődésük is, a tantárgy és társaik iránt. Jó volt velük dolgozni, minden problémájuk ellenére. Szívesen emlékezem rájuk.

Beleolvasok a füzetbe. Honfoglalás. Egy olvasmány címe.

Emlékszem arra az estére mikor a vázlat készült. Sokáig ültem az íróasztal felett. Azon gondolkodtam, szavakra szedve az olvasmányt, mit is mondhat nekik a szó: Hon. Haza.

Eszembe jutott az otthonuk. Egy kivétellel mindenki kollégiumban lakott, minden hétvégén hazautaztak. Otthon töltötték a napokat. Otthon… — állt előttem a szó. Mindent elmondott.

Így néztem, ahogy akkor a táblára írtam: Ott/hon — majd bekarikáztam, hirtelen pár szó után elképzeltük az utcát, a házat, ahol éltek. Ott, ahol az otthonuk van. Ahova haza utaznak, ahol első lépéseiket tették. Ahol édesanyjuk féltő gonddal vigyázta azokat a lépteket.

Emlékeket idéztünk, képeket néztünk, majd térképet. Milyen kicsi pont azon az ő városuk, hol van az ország határa most? Hol volt, amikor őseink elfoglalták a hazát, ahol élünk, hiszen lesz történelmi vonatkozása is ennek az olvasmánynak később, és kirándulás is Ópusztaszerre…

Büszke voltam arra, hogy a négy lány kellő méltósággal állt tanévzárón, amíg a himnuszt hallgattuk.

Sohasem fogom megtudni, mit éreztek, csak láttam…

 

Legutóbbi módosítás: 2011.01.26. @ 11:00 :: Sonkoly Éva
Szerző Sonkoly Éva 578 Írás
Gyógypedagógiai tanár vagyok. Az Alföldön születtem, Kaposváron élek. Mióta emlékezni tudok az irodalom rajongója vagyok, mesék, regények, versek. Sok évvel ezelőtt egy tanítási szünetben kezdtem valamiféle belső zenére sorokat írni. Eldobtam, de a gondolat, hogy még egyszer megpróbálom, biztosan izgatott, mert azóta vagyok ezen a téren próbálkozó. Sok kedvencem van klasszikusok, napjaink írói. Mégis, Váci Mihálynál aligha érzékelteti számomra más költő a hiányt, sorai emlékeztetnek életem sokszori újrakezdéseire, hitet adnak. "Újra kezdeni mindent e világon, – megteremteni, ami nincs sehol, de itt van mindnyájunkban mégis, belőlünk sürgetve dalol, újra hiteti, hogy eljön valami, valamikor, valahol…"