Boér Péter Pál : Ébresztő

 

Sötét, szűk utcában, a motort nem kímélve, durrogtat végig a késő őszi szemerkélő esőben, hidegre, esőre fittyet hányva a bőrdzsekis, fényszóróval is fitogtatva járműve s maga nagyszerűségét. Szívét melengeti az öröm, hogy kivilágításnak, tapintható szilánknyi nyoma sincs, így még jobban érvényesül ő és a bőgő jármű. Nem is szereti kettéválasztani, hiszen motor nélkül elveszíti minden egyéni báját, az pedig nélküle mindössze halott tárgy. Együtt viszont mindenkit lenyűgöző, teljes egységnek érzi magát. Jobb oldalon egy kapualjban, ahová bőven bezuhog az eső, a lépcsőn ülve, meg sem mozdul egy -talán harminc éves-, kimondottan csinos, láthatóan hajléktalan nő.

„Hibbant tyúkja! Legalább egy esőtől védett helyet keresne magának valahol, netán egy fűtött, zárt beugrót” – gondolta.

Megállt mellette bőgetve a motort, belső zsebéből kihúzott egy bankót, odanyújtotta és intett.

– Ülj fel!

Meglepetésére a nő keze nem indult a pénz irányába.

– Ne finnyáskodj már! Fogd, ülj fel a hátam mögé! Lesz hol aludnod egy kis hoci-nesze után.

A nő arca meg sem rezzent, olyan volt mint egy szobor.

– Ez meghalt, vagy tetteti magát, végtére is ül…Ne csináld már anyus! Itt van kétszer annyi, jó hónapig lesz mit enned.

A nő felemelte a fejét, tetőtől talpig végigmérte, jelentőségteljes megvetéssel fordította arcát oldalra.

– Egye fene, ha nem, akkor nem!

Indított és elment. Még nyolcszor-tízszer keresztül robogott azon a részen. Tetszett neki, milyen jól érvényesül a motor pufogó hangja. Éjfél felé, eltűnt egyéb vadászterületet becserkészni. „Messze még a tavasz, de nyarat csinálok ma éjjelre”, gondolta. 

Talán meg is tette. Az abszolút lépcsőzés rágógumival kevert, rózsaszín lufija, dél körüli, enyhén simogató brummogással térítette éberségre. Visszazuhant, jobb kezével a párnát eldobta, aztán zöld takarójáról a lépcső alatti visszabandzsító tükörben, kénytelen volt rájönni, hogy nappal van. Nyűgös, nyirkos ősz, esős mint az este és hideg, apró ráncokba szedte idegeit.

Egy fél vödör kávé leeresztésével, olyan korong alakú, nagy édes kekszet tömött magába mértéktelenül, míg meg nem telt, mint a duda. Merengőn beugrott az esti jelenet, gondolta megy, megnézi, mit csinál a nő. Berúgta a motorját, tekert a gázon, a kuplungot kieresztve, esztelen sebességgel lódult előre.

A nő ugyanott ült, mintha előző estétől mostanáig folyamatosan hideg vizet locsoltak volna rá, egyik vödörrel a másik után. „Kerge tyúk, ennek még a csontja is kihűlt!”

Miután a szemébe nézett,fordult és indított hazafelé. Nagyon gyorsan visszaérkezett.

– Na kisanyám, ne ellenkezz! Bocs az estéért, tényleg megbántottalak, nagy állat vagyok. Ezt gyorsan idd meg!

Nyújtott oda egy termosznyi forró teát. A nő nem tudott ellenkezni, semmije sem mozgott rendesen. Ízületei, izmai, csontjai, a hidegtől bénák voltak, remegett mint a nyárfalevél. Olyan középkori lovagosan maga elé ültette a motorra és a sebességtől rezgő járművel a garázsába szállította.

– Matracot, paplant, párnát hozok, tavaszig itt kihúzod. Ne menekülj és ne köszönd, ha haragszol az estéért maradjon meg benned, ha meg tudsz bocsájtani, tedd meg!Amint felmelegszik az idő, magad ura vagy. Addig nem engedlek, fiatal vagy még a kaszásnak. Nem is értem hogy kerültél az utcára. Most aludj!

A nő, nem a parancstól aludt el, hanem a kimerültségtől. Világos volt, a délután utolsó gyenge fénye. Megébredt, ugyanolyan fényviszonyok között.

– Érdekes, talán percekre aludhattam és milyen pihent vagyok.

– Nem, huszonnégy órája alszol – mondta a férfi.

– Te mit csinálsz itt?

– Huszonnégy órája várom, hogy felébredj.

– Miért?

– Egyrészt nem szeretném, hogy megint elmenj az esőbe megfagyni, másrészt némi utánpótlást is hoztam.

– Ne várj tőlem semmi viszonzást!

– Nem kérek viszonzást. Ha megbocsátanál nem lenne baj. Nem kell kimondanod, ha nem teszed, azt is elfogadom.

– Ha ez megnyugtat, megbocsájtottam, nem vagyok nyafogós típus. Azon az estén úgy döntöttem, ha örökre zuhog is rám az eső, akkor sem mozdulok el onnan.Elég pocsék volt.

– Vasakaratod az van. Hozzád képest én egy hernyó vagyok.

A férfi bámult maga elé üveges szemekkel, nyelt még egyet a reggelinek csúfolt kalóriabombából, hátrabökött a szuszogó paplanra és odaszólt.

– Ébresztő kisanyám! Csúcs lábaid vannak, sok mindenre jók, de most éppen járásra használd őket! Tűnés, de gyorsan!

– Ne légy már ilyen goromba, különben nem jövök többet.

– Sebaj, akad helyetted száz.

– Bocsi, ha ennyit fizetsz bármikor jövök.

– Mondd a telefonszámodat, leírom!

– Várj a nevem…

– Nem a nevedet kérdeztem. Barna, nagy fenekű, csöcsös…, mondd a telefonszámodat!

– Jól van na! A számom 712 863 541. Téged meg mi lelt? A szemeid olyan üregesek.

– Most vagy hallucináltam, vagy elment az eszem. Lekísérlek, na nyomás menjünk!

– Jaj, de gáláns vagy!

– Először is nem gálánskodom, csak szeretem becsukni a kaput éjjeli vendégeim után. Másodszor dolgom van.

Kitessékelte a cicababát, kétszer ellenőrizte, hogy rendesen bezárta-e a kaput, majd odaosont a garázshoz és kinyitotta az ajtaját. Hatalmas kő esett le a szívéről, mikor meglátta, hogy csupán fényesre vikszolt kocsija és csodamotorja birtokolják a nekik kijáró lakhelyet.

– Akkor most hallucináltam, vagy megbolondultam ezzel a tegnap esti ázott verebes gondolatmenetemmel. Erre mondta a psichológusom, hogy a bajt mindig csírájában kell elfojtani. Gyorsan fel is hívom, mielőtt még egyszer eszembe jutna az a marhaság, hogy idelakoltassam azt a libát.

 

 

Legutóbbi módosítás: 2011.01.07. @ 17:27 :: Boér Péter Pál
Szerző Boér Péter Pál 755 Írás
Nagyváradon születtem, 1959-ben. Nem mondhatnám, hogy kesztyűs kézzel bánt volna velem az élet, de még a szorítóban vagyok! Családtagjaim hiperoptimistának tartanak, azt hiszem nem véletlenül. A humort – ezen belül a szatírát, abszurdot – és a romantikát egyaránt kedvelem. Empatikusnak, toleránsnak gondolom magamat. Egész életemet Erdélyben éltem, élem. Anyám révén erősen kötődöm a székelységhez, de Ők már csillagösvényen járnak Apámmal. Nagyon érdekel a teológia, filozófia, nyelvek, irodalom, és sok egyéb. Fiatalon kezdtem verseket írni, ám a rövid próza vált a nagy kedvenccé. Köteteim: 2010 – “Nagyító alatt” – novelláskötet 2011 – “Le a láncokkal” – novelláskötet 2012 – “A nonkonformista” – novelláskötet 2013 – “Engedélykérés”- novelláskötet 2013 – “Megtisztult ablakok” – regény 2016 – "Fenyőágon füstifecske" – regény 2017 – "Ködös idill" – két kisregény 2018 - "Szabályerősítő" (Válogatott novellák) - e-book Írásaim jelentek meg a Bihari Naplóban, a Reviste Familiaban, a Comitatus folyóiratban, a Várad folyóiratba, a Brassói Lapokban, a Reggeli Újságban, a “7torony” irodalmi magazin antológiáiban (2010-2016), a Holnap Magazin antológiájában, a Holnap Magazin nyomtatott mellékletében, az Irodalmi Jelenben, a kolozsvári Tribunaban, a bukaresti rádióban és máshol.” A világháló adta lehetőségekkel élek: Lenolaj irodalmi és kulturális műhely A Hetedik Héttorony irodalmi magazin MagyarulBabelben CINKE Holnap Magazin PIPAFÜST Szabad szalon Penna magazin Bukaresti rádió AlkoTÓház Weblapom: http://boerpeterpal.blogspot.com/