Boldog születésnapot!

 

 

A 412 415-ös, három társával amolyan fekete lyukban laktak egy -szokványos, talán hétköznapinak nevezhető-, a bentlakók által börinek is hívott intézményben,

ahol a jó magaviseletet nem nagyon díjazták. Ha hosszabb ideig -három, négy kopasz kolléga-, legalább néha-néha egymás fülét le nem tépte, akkor számíthattak a fülbevalóval jelzett Kalapos Gyuszi társaságára. Azt valahogy senki nem kívánta. Ő volt a böri réme. Akik vele egy fekete lyukban laktak -ez volt a cellák fedőneve börtönnyelven-, ortopéd cipő és lúdtalp betétek nélkül is, száz százalék eséllyel kérelmezhettek a rokkantsági bizonyítványt szabadulás után. Ha netán a fegyőrök nagyon rosszcsontnak találtak valakit és külön fürdőzésre küldték Kalapos Gyuszival, az soha nem élte túl a lubickot.

Meg kell hagyni, még több tízmilliós társadalmakban a bűnüldöző apparátus becserkészi, majd elfogja a feltételezett tettest, addig ezt -belső viszonyok között-, néhány tíz gyanúsítottra szűkítve, toalett pumpával sem sikerült a sikáló bizottságoknak soha a vádemelés szintjére átdegeszelni.

Ezért ők négyen, időnként -elég rutinosak voltak, hogy tudják mennyi ez az idő-, csináltak egy-két műbalhét kisebb ordítozással, döngetéssel, tenyerek csattogtatásával és ha látótávolságon belül voltak, akkor némely színészi pofonok szétcserdítése árán, sikerült megtartani a békés négyek celláját.

– Srácok, ma itt a menetrendszerű balhékeverés napja. Nem szeretem, hogy malacnak néznek minket a nagy disznók. Az a gyűrött fejű őrzővédő a szolgálatos –tudjátok-, testi épségünk és biztonságunk őrzője. Ma nem püfölünk sem falat, sem egymást, nem is tapsolunk, csemegével lepem meg.

A folyosón, -mint minden ilyen zárt, nem leányneveldében-, egyik ajtó csapódott a másik után és léptek zaja verte fel folyamatosan a csendet. Kongó bakancsok közeledtek épp és ekkor 412 415-ös kikiabált a rácson.

– Smasszerkám!

A nem túlzottan lágyszívű nevelő tiszt, a porkoláb és a smasszer szótól, epilepsziás rohamszerű, jellegzetesen nem szájon, de fülön át habzó és füstölő állapotba került. Ez közismert tény volt. A többiek sem értették, hogy 410 415-ös megőrült vagy sem.

Kivágódott az ajtó, grabancon ragadta, lenyúlt a gumibotjához és megkérdezte.

– Mit akarsz számozott?

– Tudja porkoláb, az a helyzet, hogy ma szülinapom van, meghívnám egy sörre, ha találunk egy megfelelő vendéglőt a közelben.

A pocakja megfeszült, tarkóján a gyűrődések belilultak, nyelt egy nagy kövéret, majd egyértelmű jó szándékot mímelve, egy milliméterről az arcába lihegte.

– Nyomás a folyosóra, megyünk sörözni!

412 415-ös, már nem volt olyan biztos az ötlete tökéletességében, de ilyen az élet a böriben, gondolta. Hallotta, hogy ajtók csapódtak mögötte és leértek a földszintre. Itt fordultak balra, egy teljesen zárt, sötét folyosóra. Nyílott egy ajtó, ami sok mindent keltett, de bizalmat nem. A baloldali, harmadik ajtóra mutatott.

– Megáll!

Kinyitotta.

– Bemegy!

Nahát, itt tartják a kivégzéseket, gondolta 412 415-ös, de nem!

– Mit szólsz ehhez a kéglihez? Most vettem a böritől. Ez az én lakásom, öröklakás! Nem olyan tupírozottan kezdetleges, mint a tietek, itt nyugalom van és komfort.

Balról egy börtönpriccs, jobbról az ebédlőből ide átirányított három szék. A falon, kampós szegeken egymás mellett három egyenruha és egy géppisztoly lógott.

– Hogy tetszik a lakásom?

– Jelentem, ezt nem értem…

– Mondom, kapacitáshiányból egy csomó helyiség feleslegessé vált. Megvettem, ide költözöm. Nemsokára nősülök, gyerekek is lesznek, itt fogunk lakni. Tetszik?

– Csúcs főnök, csúcs!

– Na figyu, ilyent még úgysem láttál!

Az ágy alól előkapott egy múlt századbeli, szétrugdosott dupla kazettás magnót.

– Mi a véleményed?

Vajon mit vár ez a barom? Dicsérjem, vagy épp ellenkezőleg – gondolta.

– Hát erre nem tudok mit szólalni hirtelen.

– Szuper nem?

Ja, ezt várja.

– Nagyon, jobbat még nem láttam!

– A kollégám, tudod a széles vállú, azt mondta, hogy egyetlen forrasztással CD/DVD lejátszásra is át lehet alakítani.

– Az igen!

De hol a túróba akarja ez a marha a lemezeket behelyezni? Na mindegy, ez nem egészen komplett, úgy kell viselkednem, ahogyan diktálja.

– Milyen zenét szeretsz?

– A 70-es, 80-as évek zenéit.

– Túlságosan elvont vagy, azt mond meg hogy milyen stílust és melyik előadót! Mondjuk a Racsát?

– A micsodát? Azt nem ismerem.

412 415-ösnek, már kifejlődött az a látási technikája, hogy görbén is, a börtönőr által eltakart részre be tudott tekinteni. Az is lehet, hogy csak a falról kacsintgató,

törött sarkú, repedezett, mocskos tükörből látott valamit. Mulatós zenét látott, egy tonnányit mögötte!

– Jelentem, a mulatós zenét szeretem ám, nagyon!

– Csúcs vagy, én is. És közülük kit?

– Lagzi Lajcsit – ez jutott elsőre eszébe.

– Ne fokozd, Galambos Lajost, ő egy művész!

Még igaza is van, most akkor kezdjek én?

412 415-ös kisilabizálta a repedezett, mocskos tükörből és teli szájjal harsogta:

– Jelentem, a Capci Palkót szeretem, de nagyon!

– Ki sem néztem volna a mákos tészta nyakaló, gigerlit játszó úri fiúból, hogy ilyen jó az ízlése. Na nézzük, meghallgatunk egy-pár számot.

– Sok kínzásnak vetettek már alá, ezt is ki fogom bírni – gondolta 410 415-ös.

És el kezdték hallgatni, a gyönyörűbbnél gyönyörűbb mulatósat. Aztán jöttek, kopogtattak.

– Bújj be!

– Szevasz Jocó! Kopaszban vagyok, segíts már légy szíves!

Igen kellemetlen helyzet, egy rab előtt két zsernyáknak, mikor nem farkasszemet néznek, hanem olyan kis szerencsétlenek.

– Ja, ez itt egy alárendeltem. – tett egy nagyzoló, olyan tanár úr, a tanár úrnak megjegyzést. – Két perc múlva ott leszek.

A kolléga távozott.

– Ismered a szaktársat?

– Van szerencsém.

– Tetszik a humorod. Látod ott azokat a ruhákat? Kapj magadra egyet! Pénzed van?

– No erre mit válaszoljak? Elméletileg még véletlenül sem lehetne. Hááááát…

– Menj végig ezen a folyosón, azonosítót nem adok, tehát ki nem tudsz jutni a börtönből, de ott rögtön balra megtalálod a személyzeti büfét. Benyitsz, nem köszönsz,

ez szabály! Viselkedj tisztességes fegyőrként, ne hozz szégyent rám! A jobb oldali pultnál találod a szeszes italokat árusító -a személyzet kizárólag szolgálaton kívüli tagjainak fenntartott-, részt. Fél óra múlva jövök és megkínálhatsz.

Hónapok óta nem látott már nőt közvetlen közelről. Fegyőri ruhájában, igen nehezen tudott ösztöneinek parancsolni. Besötétített! Arra gondolt, hogy a rácsot markolja és néz kifelé a cellaajtón, vagy az égre nyíló szűk, nyavalyás ablakon.

“Ennek a bentlakó hülyének, aki tényleges életfogytigot vásárolt magának, még ablaka sincs.”

– Két deci konyakot kicsim!

Egy húzásra lenyelte.

– Repeta!

Azt is bedobta fülvakarás nélkül.

– Na még egyszer!

Ettől már úgy berúgott, hogy az egész szűk, kis mocskos vakablaki, imbolygó söntés mögött álló bögyöskét is alig látta.”Mi a fenét csinálok, az a zsernyák nem jön már másfél órája. Mindjárt vacsorára dudálnak, ez a bögyöske meg úgy mereszti itt a dudáit mintha…. Bár honnan a fenéből tudná, hogy rab vagyok?”

– Kislány, most mentem. Még új vagyok, a szakmai tapasztalat sosem árt, nem vagyok szolgálatban, de körülnézek egy kicsit.

Elindult visszafelé. A gyűrött fejű -dohos, mocsoktól csillogó-, ajtaja előtt lefeküdt, mint egy komondor és elaludt.

– Ne rugdosson kérem, nagyon fáj! Főnök, nem zsernyákozom többet, csak ne rugdosson!

– Nem rugdoslak haver, fogd be már! Mi a fenét csinált veled az a gyűrött fejű állat? Alig negyed óráig vitt ki! Még a magad lábán jöttél be, de másfél órája nem tudunk fellocsolni. A Krampi -tudod ebben ő szakember, állatorvos mellett is dolgozott-, megállapította, hogy kettő bordádat eltörte. A fejed olyan lila, mint egy padlizsán és csupa vér vagy. Pár perc múlva dudálnak vacsorára, ha ezt meglátják, rettentő nagy bajba keveredsz. Le kellene szállnod! Óva intelek, hogy hirtelen mozdulj, mert az nagyon fog fájni és összeesel. Majd fogunk két oldalról, mikor nem látják, de nem lesz könnyű futam. Ha jól tudom trombitálsz, most képzeld azt, hogy túlerőltetted a tüdődet egy jó buli után, ahol a dobos szétverte a cintányért.

– Srácok, mennyi ideig voltam kint?

– Már mondtam haver, egy negyed órát sem

– A francba! Pedig milyen szép lett volna… Na mindegy, azért ugye szerintetek is bűbájos születésnapom volt?

– Ja haver, ezt most nem felejted el

– Várjatok, szedjem puccba magam, mert még neheztelni fognak a vacsorameghívók, ha netán jajgatnék.

– Nekünk magyarázol? Te haverka, akkorákat tapsolunk, amekkorákra szükség lesz, hogy úgy nézzen ki, mintha püfölnénk. Amúgy meg, még nem ért véget a nap. Boldog születésnapot!

 

21látogató,1mai

Szerző Boér Péter Pál 755 írás
Nagyváradon születtem, 1959-ben. Nem mondhatnám, hogy kesztyűs kézzel bánt volna velem az élet, de még a szorítóban vagyok! Családtagjaim hiperoptimistának tartanak, azt hiszem nem véletlenül. A humort – ezen belül a szatírát, abszurdot – és a romantikát egyaránt kedvelem. Empatikusnak, toleránsnak gondolom magamat. Egész életemet Erdélyben éltem, élem. Anyám révén erősen kötődöm a székelységhez, de Ők már csillagösvényen járnak Apámmal. Nagyon érdekel a teológia, filozófia, nyelvek, irodalom, és sok egyéb. Fiatalon kezdtem verseket írni, ám a rövid próza vált a nagy kedvenccé.Köteteim: 2010 – “Nagyító alatt” – novelláskötet 2011 – “Le a láncokkal” – novelláskötet 2012 – “A nonkonformista” – novelláskötet 2013 – “Engedélykérés”- novelláskötet 2013 – “Megtisztult ablakok” – regény 2016 – "Fenyőágon füstifecske" – regény 2017 – "Ködös idill" – két kisregény 2018 - "Szabályerősítő" (Válogatott novellák) - e-bookÍrásaim jelentek meg a Bihari Naplóban, a Reviste Familiaban, a Comitatus folyóiratban, a Várad folyóiratba, a Brassói Lapokban, a Reggeli Újságban, a “7torony” irodalmi magazin antológiáiban (2010-2016), a Holnap Magazin antológiájában, a Holnap Magazin nyomtatott mellékletében, az Irodalmi Jelenben, a kolozsvári Tribunaban, a bukaresti rádióban és máshol.”A világháló adta lehetőségekkel élek: Lenolaj irodalmi és kulturális műhely A Hetedik Héttorony irodalmi magazin MagyarulBabelben CINKE Holnap Magazin PIPAFÜST Szabad szalon Penna magazin Bukaresti rádió AlkoTÓházWeblapom: http://boerpeterpal.blogspot.com/

18 Komment

Hagyj üzenetet