Kertész Éva : Gondolatok kavalkádjából kicsapódó végtermék az írás

*

 

 

Ne csodálkozz semmin, ami az élet során testedben végbemegy, mert amit tapasztalsz, természettől való és örök. Minden élőlény meghatóan sérülékeny és esendő, gondoskodásra, gyengédségre késztető világra érkezése idején, majd erőssé, szemnek, szívnek ígéretessé fejlődik, hogy a végén tiszteletreméltó lassúsággal megsemmisüljön. Amit a két nagy esemény között létrehoz, az, az élet értelme.

Az emberi létre is jellemző, hogy első szakaszában erős a test, gyönyörködésre késztet, a szellem csodákra képes, s szárnyal a lélek. Természetesnek tartjuk, hogy mindez, fokozatosan elkopik. Elhasználódik a test, majd lankad a lélek, miként a szellem. De amit az apák megtanultak, megőrzik a fiak, s tovább fejlesztik az unokák. Így teremtődik egyre kiválóbbá a szellem.

Rengeteg tudással bír már az ember, csodákra képes. Mindenre képes. Félelmetes is szinte, ahogyan mindenre képes. Nagyszerű, sőt embertelen dolgokra képes. Még a világot kiirtani is képes. Lenne. Ha egy pillanatra félrenézne, félrefigyelne az a hatalmas akarat, amelyből a világ fogant.

Szárnyal a szellem, miként a gép, mit alkotott. Költöző madárnál fürgébben szel át óceánt. Hangja gyorsabban ér el hozzád Honoluluból, mint ősünktől a szomszéd ágra a makogás.

Gyors, kiszámítható lövedékek semmisíthetnek meg kontinenseket, ha úgy akarja. S szavának, mely a kezdetleges jeladásból indult, akkora súlya van, mely országot is romba dönthet immár.

Szerencse, csodás szerencséje az embernek, hogy bármennyire kicsiszolódott a legfőbb emlős agya, bármily zseniális dolgok véghezvitelére képes, valamit nem tud, s nem tudhat soha. Hiszi ugyan, mert vágyja – hogy közel az a szikra, mely fényt gyújt elméjében –, hogy embert teremthessen, de ehhez két dolgot megvalósítani mindenkor képtelen.

Ezek egyike az emberi test. Pontosabban: a mozgó, helyváltoztatásra, gondolkodásra képes élőlény külső ötvözete, viselete, ez a csodálatosan megkomponált burok, amelybe a lélek befészkelte magát, s amelyet ha elhagy, bomlandó, romlandó lesz, mint minden más anyag. De amíg a lélek – a másik megismételhetetlen – benne tartózkodik, ember által tákolható, javítható, meg–megújítható ugyan, de nem utánozható.

Megrendítő ez a máig fel nem derített csoda, a test, amelyben minden mindenkor a helyén van, éppen ott, ahol a legszükségesebb, a leghelyesebb. Évmilliók óta semmi nem változik ebben a burokban, kizárólag a túléléshez szükséges készség, mely idomul klímához, földrajzi helyhez, természet alakította helyzethez, tudomány nyújtotta változáshoz. Melyek által alakul a bőrszín, a méret, az igénybe vétel apróbb nagyobb kényszerűsége okozta testtartás, egy–egy lényeges, de az élet szempontjából lényegtelen része a testnek. Miként a láb, ez a bámulatra méltó testrész, a legremekebb helyváltoztató gép a világon, mely lassan azért veszti el eredeti funkcióját, mert az agy egyik szeglete, amely a lábat is irányítja, gépet tolt a fenék alá. /Bízzunk benne, hogy nem fejlődik vissza, mint korábban a farok./ Vagy a gerinc, amely az ég irányába emelte az ember fejét, miáltal a test méltóságosan kiegyenesedett ugyan, hogy istenivé váljon, de rombolóvá is lett egyben, hogy elejtendő vadnak tekintse a másikat, és el is ejtse, ha módja van rá. De ez már az elme, az érzelem, az indulat, most a test a célpont, az örökké változatlan. Mint a máj, a legbomlandóbb szövetek egyike, mely ugyanazt a funkciót tölti be, és ugyanazon a helyen, mint a lét kezdetén. Méregtelenít. Vagy a vér, létünk alkotó eleme, ez a folyékony anyag, melyet ember még nem tudott eddig különbbel pótolni – melyet ugyanúgy a szív pumpál ugyanabban a zárt körben, ugyanarról a helyről, amióta élőlény az ember, s teszi mindaddig, míg el nem hagyja a lélek. Akkor viszont a vér is bomló, termékenyítően rothadó anyaggá változik.

Ez a test, a minden élőlényt körülölelő biológiai csoda, máig megfejhetetlen, utánozhatatlan valami, melyet körülleng az isteni ismeretlenség. Mert igaz ugyan, hogy Madách ihletésére Lucifer szájából elhangzott a fellengzős dicsekvés, vagy inkább az ember nagyszerűsége feletti ámulat, s vallotta gőgösen, hogy az ember maga is megteszi egykor vegykonyhájában, ha ellesi, és birtokában lesz a csoda – de az idő még nem érkezett el. Erőlködik, erőlködik, gyárt ember formájú gépet, emberhez hasonló teremtményt, termékenyít petesejtet, emberből valót, istenit, segítségül hív őssejtet, de legfeljebb klónoz, mert lelket ember nem lehelhet bele, mert a lélek nem emberi. Jobb is, ha nem merészkedik tovább, mert hiába a rengeteg tudás, ha mindent elpusztíthat egyetlen ötlettel, s akkor lehet kezdeni mindent elölről…

 

 

 

2006–10–04

 

 

Legutóbb szerkesztette - Kertész Éva
Szerző Kertész Éva 95 Írás
Kertész(Galvács) Éva vagyok, 77 éves, özvegy nyugdíjas pedagógus. Megköszönöm. hogy befogadtatok magatok közé. Megilletődve olvasom a Héttoronyhoz érkezett írásokat, s reménykedem, hogy az enyémek között is lesz olyan, amelyet méltónak tartotok a bemutatásra. Húsz éve írok rendszeresen. Férjem elvesztését akartam kiírni magamból: Rekqviem a túlélőkért lett a címe. Később Hová tüntettétek az ácsot címmel írtam egy regényt. Kerestem benne Mária és Jézus viszonyát, s azt a Józsefet, akiről lassan már szó sem esik. Legfeljebb karácsonykor az éjféli mise Szent családi jelenetében Legutóbbi munkámban az adóssá válás létrejöttét igazolom, meglevő történet alapján. Remélem, ez a bemutatkozás megmutatott egy kicsit Kertész Évából.