kisslaki : Bódog Jóska malacsültje

A bárónőnek eszébe sem jutott, hogy Szent Borbálát csúnyán átverte, mikor maga helyett mást küldött. *

 

 

MI ATYÁNK, ki vagy a mennyekben, szenteltessék meg a Te neved dadogta a fészer mellett térdelve az öreg Bódog Jóska, a templomi ébresztő és sekrestyésmester. Néha a pálinka okozta görcsöktől összerándult a gyomra, s úgy érezte, mintha dögkeselyű markolna bele karmaival. Öklendezései ilyenkor kényszerszünetre késztették. Az összehúzó kínok könnycseppeket parancsoltak pilláira, s nem csoda, hogy malacszemeire így már szivárványon keresztül rezdült rá a világ.  A Mindenható türelmesen kivárta, hogy mondana-e még az öreg neki valami újat, de egy idő után csak lemondóan legyintett és áldott eszméletlenséggel ajándékozta meg a szerencsétlent. Tudta, hogy most ez annak a tökéletes megváltás.

   Egyébként Jóska bácsinak jó dolga volt a plébánián. Hivatala abból állt, hogy a sekrestyési teend?k mellett még ügyelnie kellett arra, hogy a hívők a szentbeszédet kellő figyelemmel hallgassák. Ha valamelyikük arra vetemedett, hogy elszunyókált, annak az öreg fejére húzott egy isteneset egy hosszú bottal, hogy az ájtatoskodó ne felejtse el, hogy most az Isten házában van, és nem az istállóban. A parasztasszonyokat is ugyanúgy ébresztette. A módosabb fehérnépet, akik adakozni is szoktak bőségesen, csak a perselyes boton lógó rókafarokkal cirdogálta meg pénzes orrukat, figyelmeztetvén őket, hogy isten igéje nekik is szól.

   Az első időben, mikor hivatalba lépett, Szitokszájú Mari néni hiába hivatkozott arra, hogy csak csukott szemmel elmélkedett az evangyéliumon, akit tisztelendő úr prédikált, az öreg erre csak azt mondta, hogy a falujában ilyen sose volt.

   Akinek csukva van a szeme, az alszik vagy halott. Ha fejbe ütik, felébred, s ha nem, akkor az halott, akkor annak meg már úgyis mindegy.

   Egy legációban járó diák minap a faluban átutazván mesélte neki, hogy az Angelusoknál kegyetlen szigorúak a puritán erkölcsök, s komolyan veszik az ilyesfajta templomi vétkeket. Ott a költögetőnek általában egy kétágú favillája van, és a szunyókáló atyafi nyakát belekapja nagy hirtelen az Úr ájtatos szolgája, és kegyetlenül megrázza, hogy az istentelen már kékülő nyelvét is alig győzi visszagyűrni szájába.

   Bódog Józsinak nagyon tetszett a legátus elbeszélése. Náluk a faluban hál’ Istennek jobb állapotok uralkodnak. El is határozta, hogy majd szóba hozza özvegy Börcsök Jutkának, akihez be szokott térni, mióta ő is már felesége felett két méterre öntözi az őszirózsákat. Esténként kettesben órákig morzsolgatták a rózsafüzér imádságait; de távol állt a falu népétől, hogysem szájra vegye őket. Inkább csodálták és tisztelték mély istenhitükért. Különben is Börcsök néni, mivel zarándokutakat vállalt, volt mit a tejbe aprítania, s az ajtaján sem kopogtattak hiába az alamizsnakérők.

   Pénzét úgy kereste, hogy előkelő arisztokrata hölgyektől átvállalta az elhamarkodottan felajánlott fogadalmakat. Például múltkor Korponay bárónőtől kapott egy marék aranyat, mert a pici baronesse kigyógyult a torokgyíkból. Börcsökné talpalt el a hálás anya helyett a Virágoltó Szent Borbála sírjához, s ott leborulva igaz könnyeket sírt, s igaz hálát rebegett, mikor térdre roskadt az oltár előtt, megköszönni neki a csecsemőért való közbenjárását Szűzanyánál. Amikor a halál a pihegő babát már-már örökre magához csókolta, akkor tette ezt a fogadalmat az őrülethez közelálló nemes hölgy. De hát mit össze nem beszél egy aggódó anya a vész órájában gyerekéért? A bárónőnek eszébe sem jutott, hogy Szent Borbálát csúnyán átverte, mikor maga helyett mást küldött.

   Börcsök néninek idővel elszaporodtak a megbízatásai. Mikor már nem bírta egyedül, egyszerűbb feladatokat kiosztott a falu imádságtudóbb öregasszonyai között, és útnak indította őket a szélrózsa minden irányába. Néha egy-egy közelebbi kegyhelyre a nagyon szegény Leipziger néni is elreszketett pár garasért. Igaz a néne zsidó volt, de ez nem vonta le a könyörgés értékét, mert ugye egy az Isten, csak a módi hozzá különböző.

   Az özvegy csak Pandúr Icával szemben volt hajthatatlan. Hiába is könyörgött volna neki egy picike fohászutacskáért, még a házába sem engedte volna be azt a cédát. Az a perszóna, ugyanis nagyon gőgös volt. Szemérmetlenül drágán, pontosabban, egy malacért volt csak hajlandó a testét átadni a férfiembernek. Pedig azt az Úr ingyen adta neki. Bódog Józsi nagyon szerette volna már felesége utáni bánatát beleölni Ica ölébe, de hát szegénynek sosem volt egy malacra valója.

   Akkor történt Jóska tragédiája, mikor az özvegy egy öreg tábornoktól megbízatást kapott, hogy az ősnemes Ebergényi Júlia alapítványi úrhölgy helyett Rinyabesenyőre menjen könyörgő útra, egy malac forgalmi értékéért. A könyörgés célja az volt, nehogy bakó üsse le a gyilkos hölgy fejét, ki a riválisát tette el láb alól. Azért, mert az a nőszemély, aki az imádottja felesége volt, útjába mert állni, mikor ő rózsaúton lebegett a beteljesült szerelem felé.

Megérdemelte sóhajtotta Júlia a tömlöc mélyén a patkányoknak, de azok csak a vállukat vonogatták.

   A templomszolga elment volna maga is, de sajnos hivatala a faluhoz kötötte, de megígérte az özvegynek, hogy a félkarú Kenderesinek adja a pénzt, és elküldi zarándokolni. Úgyis jól jön szegénynek majd a pénz tűzifára.

  

Bódog Jóska csak estére ébredt. Mintha valami varázslat kiradírozta volna az agyából az előző éjszakát. De azért remegve sejtette, hogy nem csak a pálinkától lehet keserű a szájíze. Nagy nehezen feltápászkodott a fészer szalmájáról, s lassan derengeni kezdett agyában, hogy miket is művelt a tegnapi egygyertyás éjben. Arra még emlékezett, hogy hazafelé beköszönt Pandúr Icához, mert világot látott nála. Arra is, hogy aztán ivott és megint ivott félelmében. Ica meg cirógatta, s végtelenül kedves volt. Kés?bb aztán valahogy úgy adódott, hogy búcsúzáskor már Ica ölét melengette a malacra való. Szégyen ide, szégyen oda, de a tisztesség úgy kívánja, hogy most el kell mennie Börcsöknéhez. Az már úgyis tudhat mindent ebben a százszemű, – fülű faluban.

   Az özvegy barátságosan fogadta. Fehér üvegben vörösbort állított az asztalra, majd az almáriumból két poharat ültetett hozzájuk.  Aztán maga jól ájtatoskodott az éjszaka mondta, s derűsen hunyorított hozzá. Az öreg tábornok üzeni, hogy Ebergényi grófnőt mégsem fejezik le, csak dologházba küldik. A pénzt meg megtarthatjuk. Ha meg annyira szereti a malachúst, mint ahogy a faluban beszélik, hát legközelebb nálam is ehet. Meglátja, sose eszik máshol  s ráemelte a poharát a boldogszemű, öreg svihákra. 

Legutóbbi módosítás: 2010.11.17. @ 19:02 :: kisslaki
Szerző kisslaki 252 Írás
Majd ötven éve élek Németországban. Véletlenül. Alapítástól itt vagyok. Jó, hogy jó társaságba kerültem.Tisztelettel, Kiss lászló kisslaci@t-online.de