Lehetséges, hogy a svéd irodalom legnagyobb alakja August Strindberg, de közvetlen ?utána vagy ?mellette Selma Lagerlöf következik. Olvasottságában világszerte nemzedékr?l nemzedékre a legnépszer?bb szerz?k egyike. Feledhetetlen n?alakját, Gösta Berlinget filmen Greta Garbo alakította. Meseregényét, a „Nils Holgerson csodálatos utazásá”-t csak magyarul húsznál több kiadásban olvasták és olvassák a gyerekek, feln?ttek és öregek. Ha ezekhez hozzátesszük, hogy az irodalomtudomány díszdoktora, a Svéd Tudományos Akadémia tagja, s számos nagydíj és kitüntetés után elnyerte a Nobel-díjat is, valamint hogy m?veit több mint negyven nyelvre fordították – akkor kétségtelenné válik, hogy az újkori világirodalom legelismertebb alakjai közé tartozik.
Selma Ottilia Lovisa Lagerlöf (Mårbacka, 1858. november 20. – Mårbacka, 1940. március 16.) svéd írón?.
Selma Lagerlöf 1858. november 20-án született a värmlandi Mårbackában (ejtsd: mórbakka), Nyugat-Svédországban. Édesapja, Erik Gustaf Lagerlöf nyugalmazott hadnagy és földbirtokos volt, édesanyja, Louise Elisabeth Wallroth vagyonos filipstadi keresked?családból származott. Szülei mély evangélikus vallásossága Selma egész életére és író munkásságára kihatott.
Apai nagyszülei, Daniel Lagerlöf katonai írnok és uradalmi intéz?, és felesége Lisa Maja Wennerwik, szintén lelkészcsaládból származtak. A nagymama el?tt Mårbackát három generáción át a család n?i tagjai örökölték, és mindegyikük lelkészhez ment feleségül. Apai nagyszüleinek történetét Selma Lagerlöf a Liljecronas Heimat cím? regényében örökítette meg.
Kezdetben családi bánatot jelent, hogy Selma lányuk születését?l fogva testi hibás, egyenest sántának tekintik. Kezdetben alig tud járni. És ha er?s akarattal le is tudja küzdeni fogyatékosságát, világéletében biceg. Hosszú id? telik el, amíg súlyos gyermekkori betegségek után feln?tté, egészségessé, testileg-lelkileg n?vé fejleszti magát. De benne a katona?sök keménysége, fegyelme, céltudatossága párosul egy finoman n?ies gyöngédséggel. Huszonnégy év szükséges, hogy feln?tté küzdje fel magát. Addig otthon él az ?si kúriában. Szülei nem adják iskolába, a legkit?n?bb tanítók és tanárok jönnek hozzá oktatni, nevelni. Nagyanyjától hallotta azokat a meséket és legendákat, amelyek kés?bb m?veiben felbukkannak.
Otthon tanul meg nyelveket, ott szokik rá a szenvedélyes olvasásra, ott kezd verseket írni, amelyekkel majd belép az irodalmi életbe. De huszonnégy éves korában feln?tt, nem is tör?dik járáshibájával, m?velt, kedves szavú, de keményen hajlíthatatlan.
Közben azonban összeomlik a gazdag és szeretetteljes otthon. Szülei meghalnak, az örökösök rossz gazdálkodása miatt még a kúria is elvész meghitt berendezésével. A magára maradt feln?tt leány sz?kös pénzével Stockholmba megy, beiratkozik egy tanítóképz? iskolába, s persze kit?n? tanuló lesz. Tandíjmentességgel, ösztöndíjakkal kihúzza a három évet, amíg megszerzi a tanítói diplomát.
1885-t?l 1895-ig egy lányiskolában tanított. Ekkor fogott bele els? regényébe, a Gösta Berling történetei (1891) cím? terjedelmes munkába (eredeti címe Gösta Berlings saga, „Gösta Berling regéje”).
Ez egy asszony mesésen gazdag, örömök és bánatok, zordonságok és gyengédségek közt telt életének olykor mesehangulatú krónikája. Selma Lagerlöf sohasem beszél magánéletének mozzanatairól, egyszerre tud élni látványos közéletet és zárkózott magánéletet. De ett?l az els? regényét?l kezdve legszebb, legjobb további m?veib?l kiderül, hogy az örömök és bánatok, gyönyör?ségek és csalódások teljességét élhette át. A regény 1891-ben tehát 33 éves korára készen van, de eltelik még két év a megjelenéséig és a hamarosan bekövetkez? óriási sikerig, amely világsikerré terebélyesül. A kiadók otthon is, de már külföldön is várják az új m?veit. 33 éves korában befejezi a tanítói munkát. Szakadatlanul ír, és jövedelme n?ttön n?. Okosan, józanul tud gazdálkodni.
1894-ben ismerkedett meg Sophie Elkan írón?vel, akiben barátra és társra lelt. A fennmaradt levelezésük alapján kapcsolatuk szerelmi jelleg? volt.
Sophie Elkan és Selma Lagerlöf 1894
Miután 1895-ben felhagyott a tanítással, a Svéd Akadémia pénzügyi támogatása mellett minden idejét az írásnak szentelte. Sophie Elkannal közös szicíliai utazásai ihletésére született az Antikrisztus csodái (1897) cím? regénye.
Mindig a tanulság tükröz?dik regényeiben, amelyek sajátos ötvözetei a realizmusnak és a meseszer?ségnek. Ez egyszerre vallásos és a szocialista munkásmozgalmat dics?ít? m?. A munkásmozgalom sokaktól megátkozott jelenlétében felismeri ugyanazt az emberszeretetet, ami a krisztusi tanokban vált eszmévé és gyakorlattá.
A vallási legendák mellé egyre jobban felzárkóznak a skandináv sagák (regék, mondák, h?störténetek). Sokan tartják f? m?vének kétrészes nagy regényét, a „Jeruzsálem”-et. Vallásos élmény, emberszeretet, a svéd parasztok élete és életadó munkája tárul ki egyszerre valóságh?en és meseszer?en. Sejthet? bel?le az írón? érdekl?dése a misztikus tanok iránt. Még a spiritizmus is foglalkoztatja képzeletét. ? maga nem lesz misztikus, legkevésbé spiritiszta, de jól érezhet? az a meggy?z?dése, hogy az érzékelhet? anyagi világon kívül és túl van egy tapasztalattal meg nem közelíthet? valóság, amely nagy hatóer? a mi számunkra is.
A legendás és a titokzatos dolgok mindig izgatják. „Krisztus legendák” cím? elbeszéléskötete a vallásos áhítat der?s lehet?ségére példa. A titokzatosság pedig kalandos-fantasztikus regényének, az „Arne úr kincsé”-nek a legjellemz?bb vonása.
1906-1907-ben megjelent a legnagyobb nemzetközi népszer?ségnek örvend? ifjúsági könyve, a Nils Holgersson csodálatos utazása, melyben egy parányira összement kisfiú utazza be Svédországot vadludak hátán.
Mesekönyv is, pedagógiai oktatókönyv is, földrajz és néprajz is, a természet szeretetére lelkesít? történetsorozat is. A képzett tanítón? és a m?vészi mesél? olvasztotta össze mindezeket. Nils Holgerson kisfiú, aki a réten vadlibákra talál. Az egyiket meg akarja fogni, meg is ragadja az éppen felszálló madár egyik lábát. Ám abban a pillanatban a kisfiú egészen kicsi lesz, és a repül? madár felemeli a belekapaszkodó gyereket. Nils el?bb megijed, de azután élvezni kezdi a repülést. A vadludak pedig bekalandozzák a leveg?ben egész Svédországot. Ahol leszállnak, ott a légi utas megint kisfiúvá n? és megismeri a környéket. Amikor tovább akar utazni, csak meg kell fogni a kedves madár lábát és ismét kis mesefigurává válik, s a vadlibák végigviszik Svédország különböz? tájain. Az ország földrajza, néprajza, természeti szépsége mese formájában válik tananyaggá. Talán az irodalom legmulatságosabb tankönyve Nils Holgerson története.
Ebb?l a m?véb?l kés?bb népszer? rajzfilmsorozat készült, melyet Magyarországon is vetítettek.
Selma Lagerlöf Nils Holgersson ifjúsági könyve legalább akkora siker volt a m?velt világban, mint Rudyard Kipling 1894-ben írt Dzsungel könyve c. regénye. Több mint negyven nyelvre lefordították Lagerlöf m?vét, Magyarországon is húsznál több kiadást ért meg.
Selma Lagerlöf; Carl Larsson festménye (1908)
1909-ben kapta a Nobel-díjat „magasrend? idealizmusa, élénk képzelete és szellemi érzékenysége elismeréséül”. A díjjal a Svéd Akadémia elismerte a Nils Holgersson meseregényben kifejezett mélyen morális gondolatot is: „inkább maradjak örökké törpe, mint hogy eláruljam a barátomat”. A Nobel-díjjal járó jutalomból visszavásárolta a családi birtokot, a szeretett Mårbackát, ahol született, s amely alkoholista apja adósságai miatt úszott el annak halála után.
Nils Holgersson – Ahogyan elkezd?dött
http://www.youtube.com/watch?v=rLJboxKK6EY
.
A már világhíres, mindenütt sikeres írón? otthon Svédországban nemzeti intézménnyé vált. Vidéki otthonát híres emberek, uralkodók, külföldi írók, kritikusok keresték fel. Köztük Brandes, a világhír? norvég kritikus, aki terjedelmes tanulmányban elemezte és méltatta az egyre gazdagodó életm?vet. Felkeresték a pedagógusok, olykor az iskolák kisdiákjai is tanítóik kíséretében. Megkeresték az oktatás-nevelés hivatalos illetékesei is. Az ? kérelmükre vállalta az egész alsófokú oktatás újraszervezését. Ugyanígy jelentékeny szerepe volt az emberbaráti és jótékony célú egyesületek munkájában is.
Lagerlöf m?veire jellemz? a misztikum keveredése a valósággal, a meseszer? elemek megjelenése a realista környezetben. Lagerlöf világa a démonok és tündérek lakta Svédország.
A II. világháború közeledtével Lagerlöf segített német értelmiségieket kimenekíteni Németországból a náci rémuralom el?l. Amikor a Szovjetunió 1939-ben megtámadta Finnországot, Selma Lagerlöf a Nobel-díjjal járó aranyérmét elküldte a finn kormánynak azzal a szándékkal, hogy segítse ?ket a Szovjetunió elleni harcban. Bár a finn kormányt a gesztus mélyen meghatotta, az érmet visszaküldte az írón?nek.
Per Olov Enquist Képcsinálók cím? drámájában azt dolgozta fel, miképp hatott Lagerlöf életére és munkájára apja alkoholizmusa. A dráma színpadi- (1998) és tévéfilmváltozatát (2000) is Ingmar Bergman rendezte.
Élete utolsó évtizedeiben megírta dokumentumérték?, gazdag háromkötetes visszaemlékezéseit. Ezek valóban emlékezések, nem életrajzi vallomások. Magáról csak mint kortársról, szemtanúról ír. A közéletben él? Selma Lagerlöf mögött láthatatlanul húzódik meg a magánéletet él? Selma Lagerlöf. Igazából az emberi valóságról mesélget? tanítón? maradt nyolcvankettedik évéig, amikor befejezte földi életét.
Idézetek t?le
– „A szerelem egész biztosan megmutatja a helyes utat, de nagy bátorság kell ahhoz, hogy követni merje az ember. És ez nincs meg mindnyájunkban.”
– „Sokszor elmondták már, hogy nem könny? látni annak az értékét, ami állandóan a szemünk el?tt van. A távolság és a vágy kellenek hozzá.”
– „… amit a pásztor látott, azt mi is megláthatjuk, mert az angyalok minden karácsony éjjel fent lebegnek az égben, csak észre kell vennünk ?ket.
És nem a gyertyáktól, nem a lámpáktól függ, nem a holdvilágtól, avagy a napfényt?l függ, hanem az a legfontosabb, hogy olyan szemünk legyen, amely meglátja az Úr dics?ségét.”
Ismertebb m?vei
Gösta Berling története (Gösta Berlings saga), 1891 (megfilmesítették 1924-ben Greta Garboval a f?szerepben)
Jeruzsálem (Jerusalem), 1901-1902 (megfilmesítették)
Nils Holgersson csodálatos utazása Svédországban (Nils Holgersson underbara resa genom Sverige), 1906-07 (megfilmesítették)
M?vei magyarul (válogatás)
Niels Holgersson csodálatos utazása a vadludakkal. Ford. Tábori Piroska. Budapest: Tarka Könyvek, 1921. 32 p. Ser. Tarka Könyvek
A halál kocsisa. Elbeszélés. Ford. Leffler Béla. Gyoma: Kner, 1929. 158 p.
Amikor én kislány voltam. Ford. G. Beke Margit, ill. Belatiny Braun Olga. Budapest: Athenaeum, 1936. 231 p.
Csodálatos utazás: Nils Holgersson útja a vadludakkal. Ford. G. Beke Margit, ill. Belatiny Braun Olga. Budapest: Athenaeum, 1937. 220 p.
Az antikrisztus csodái. Ford. Pogány Kázmér. Budapest: Franklin Társulat, 1942. 337 p.
Veronika kend?je. Cleveland, Ohio. Katolikus Magyarok Vasárnapja, 1950-es évek. 95 p. Ser. Magyar könyvtár
Nils Holgersson csodálatos utazása. Ford. Beke Margit, ill. Kass János. Budapest: Móra Kiadó, 1958. 350 p.
Krisztus-legendák. Ford. és az el?szót írta Tóth Sándor. Budapest: Szt. István Társ., 2008. 193 p. ISBN 9789632770048 és Franklin Társulat, Budapest kiadása, Fordította: Leffler Béla
Arne úr kincse. Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó, 1991
Liljecrona otthona. Fordította: Leffler Béla, Franklin-Társulat Kiadása, Budapest
Gösta Berling két kötetes. Fordította: Benedek Marcell, Franklin-Társulat Kiadása, Budapest
Helga-Marianna. Fordította: Benedek Marcell, Franklin-Társulat Kiadása, Budapest
A Császár. Franklin-Társulat Kiadása, Budapest
A Generális Gy?r?je – A L?wenskjöld Leány. Franklin-Társulat Kiadása, Budapest
Jeruzsálem I-II. Franklin-Társulat Kiadása, Budapest
Irodalom
Selma Lagerlöfs bibliografi originalskrifter / Nils Afzelius ; färdigställd av Eva Andersson. Stockholm : Norstadts tryck, 1975. 145 p. Ser. Acta Bibliothecae Regiae Stockholmiensis
Kaffka Margit:
Selma Lagerlöf: Az antikrisztus csodái
Teljék kedve az irodalomismer? köztudatnak s mondjuk ki legelején, hogy ez asszonyíró írása világszemlélet és el?adás dolgában csakugyan a legmadártávlatosabb, legdologibb, legh?sebben hömpölyg? folyású epika. Igen, ezt el kell intézni, mert ez sokaknak öröm. Hogy valahára íme asszonyi alkotás is kiszállhat az asszonyi lét ny?gös lyrájából, kicsit mindig szeméremsért? megmutatkozások, vagy aggodalmas körülkertelések tehetetlenségeib?l; s lehet mindennél objektívebb föléje prespektiválódás idegen sorsoknak és idegen lelkeknek, hol az író maga már nem is a „történet szája”, de személytelenebb, mint beszédes rúnái egy vándorkövön. Való. E szelíd, de puritán rejt?zködés függönye meg?l csakugyan nem kényszerülünk meglátni egyebet egy nyugodt, der?s gyönyörködésben úszó szempárnál, mely egyforma, istenadta világossággal tekint el mindenen s naiv örömmel biztat a vele-gyönyörködésre. És – holott szemeink tán más mélység?ek, látásunk más recéz?dés? – kedvtelve haladunk vele a könyvön át, mert az új látványosságok mindig frissít?k s mert a fájdalomtalan szenzációk számunkra a játék üdülése, épp tán felszínes voltukért jótékonyak és szabadítók.
És ebben mintha már meg is volna a felelet a legfontosabb, egyedül fontos kérdésre, hogy mit cselekedett velünk ez a könyv? Letesszük, elolvasván s úgy érezzük, mintha érdekes panoráma üveglencséi el?tt mulattunk volna egy könny? félórát, amint körben, csengetty?szóra lendülve, belülr?l villanyfénnyel világítva elénk utaztatta színes és kiszínezett fényképlemezein, – mert ma éppen ezen volt a sor – a gyönyör? Szicíliát. Láttunk mindent. Az ?si, vulkánhányta és csaták dúlta fekete lávaföldet, hajnalfényt?l rózsaszín, havas ormokat, kaktuszokat és mandarin erd?ket, kerteket, klastromokat, elhagyott templomok romját és ?si palotákét, melyek márványudvarán korhadó boltívek falához támasztja dülled? kunyhóit a könny? szegénység. Sok-sok kép s mindegyiken színek és szépségek; a fényképmasina ügyesen válogatott panorámába valót, s mi gyerekekként adjuk át magunkat leleményének. S?t, mintha egy primitív iskolai szerszám hegyét is látnók, egy kis térképmutató pálcáét, mely precíz biztonsággal érinti és nyugodt, szemléletes vonallal rajzolja körül a szeszélyes partokat, az ábrázolásnak felfoghatóság számára iskolásan stilizált körvonalait. Már a nénike szavát is halljuk, (a tanító néni negyvenkétéves, szürke liszterköt?s, hátrafésült hajú, telt arcú, fegyelmezett, szeretetreméltó, csupa biztosság és sok melegség), amint kitérések és idegesség nélkül, jól elkészülten és egy leckeórához szabottan sorjázza el a „lakosság” köztudatba színesedett jellegzetesség? típusait, szintén a felfoghatóság kedvéért szintén önmaguknál olyanabbakul: vak koldust, énekes templombanyát, mesemondót, bábjátékost, csuhás barátot, jóst, képfaragót, rablót, carabinireit, lovagot és szentet. Tagadhatatlanul a legérdekesebb dolgok közül való dolog a néprajz és geográfia, ha a tanító így érti és szereti e mesterségét. És szereti a dolgokat is, amiket meglátott, s tán ez minden titka. El kell némulnia a kételkedésnek, hogy aki számára ennyire egyformán és ennyire mindenformán tudnak „adni” a dolgok, adtak-e valaha is többet Bédecker-szenzációnál; nem, e szívós germánság emberül gy?zi a hevüléseket, s mi érezzük ebben fölényét, amikor e bet?s kirándulás idejéig készséggel adjuk kedélyünket keze alá.
Ámde a regény! Be kell itt számolnom, hogy els?, nagyobb dolog ez, amit az írójától végigolvastam, de mégsem érzem sért? és oktalan merésnek, hogy ezen át beszéljek róla. Nem vallom, hogy e rövid és robotos életben mindent olvasni kell és lehet, amit irodalmilag „illik”; de azt sem, hogy egy író ilyen láthatón komolyba adott, szélesre alapozott m?vében megtagadhatná önmagát, értékeit és fogyatkozásait, s ne adná a legtöbbet, amit adhat. Egy regény tehát, amelyben események játszanak végig, tarkán, érdekesen, kaleidoszkópikus hirtelenséggel átzörrenve egymásba és fel-felébresztve egymás iránt a már-már fáradó figyelmet. A középpontban két ember szerelme, körüljátszottan közügyek áramlásaitól, társadalmi alakulások vulkáni rázkódásaitól, természeti er?k, – (föld, leveg?, fajta és nép) – és bels?, emberi mozgatók, – (vallás és tömegszolidaritás) ráhatásaitól. Gazdag, gazdag kincsbánya, kimeríthetetlen mélységek lehet?sége; s mi van mindebb?l a könyvben? Amit feltár el?ttünk e gazdag és aranyszájú epika, széles és téres hömpölyg? teliség? síksághoz hasonlít, melyet egyenletes fénnyel derít végig a nap szeme, nem választják el árnyéksávok a dolgokat, nincsenek reliefjeik és… mélységeik sem. A dolgok csak történnek, egyre történnek; emberekkel, de nem emberekben; – deus ex machinák, álmok, jósigék, sugallatok és kegyképek malasztja a mozgatók mindvégig, oly primitív nyilvánvalósággal, mintha a bábszínházban egyre szemünkbe villognának a drótok és zsinegek, melyek az akciót helyberángatják. Mondhatnák, hogy ezt a téma hozza így; de a téma az íróé, nem megfordítva. Mert jól járt ? ezzel a babonába színesedett szicíliai népfantáziával, mely mindezt jól-rosszul fedi, elhiteti vagy legalább elfogadhatja; de mit csinált volna nélküle?… Ha egy ócska harang véletlen megkondulása nem lehetne eseményfordító ok egy asszony legbels?bb lélekdrámájában; ha az író ottmaradna szemben az emberével és belülr?l kellene félreveretnie a harangokat! De nézzük sorjában!
Mit látunk meg például a h?sb?l, legsajátabb metamorfózisaiból, életéb?l? Kisgyermek korában hirtelen odahagyja a klastromi noviciátust, eddigi otthonát, barátéletre szántságát, mert nagynénje, kir?l odáig nem is tudott, els? találkozáskor élénk színekben festi el?tte az Aetna-vidék szépségeit. (A dologra nézve mellékes, hogy ez a tájleírás az olvasó számára is gyönyör? szép.) Kés?bb remetének akar szokni, s egy álom téríti vissza, mely azt sugallja, hogy szentképek faragásával szolgálja Istent. Amerikába indulván, visszatér egy n? miatt, kit magával akart csábítani; kés?bb mégis búcsútlanul hagyja el, mert, – mint az író kijelenti, – most már a szentek oltalmában hiszi ?t. (Ez is a harangok m?ve. De hisz a csudás harangozó hírére tért vissza.) Mire évek múlva Párizsból hazakerül, már szabadgondolkodó és szocialista, de ezt is az írótól tudjuk meg. Sok évi börtön után pedig ott folytatja els? és egyetlen szerelmet, ahol elhagyta, – az els? csók után a másodiknál. – Ennyi csaknem minden. – Néha arra kell gondolnom, nem egy h?sebb és fegyelmezettebb Jókai-é a Nobel-díj nyertese, a miénk forró fantasztikuma, felötl? aránytalanságai nélkül, de folyamatos láncolatú meseszövése és pompásan egész kisemberei nélkül is? – A h?sn?re meg épp nem szeretek emlékezni, mert egy kellemetlen dolgáról tudok. „A vasgy?r?s hölgy” a címe egyik fejezetnek, s ebben van elmondva, hogy miután Gaetanó, a regény h?se börtönbekerült, mint áldoz szerelmének és emlékének a magáramaradt kedves. „Valahányszor donna Micaëla a kezét fölemelte s ruhájának ujja hátrahullott, azt látta az ember, hogy karperecnek egy rozsdás vasgy?r?t hord. Az utcán találta, csuklójára húzta és folyton viselte. Mihelyst a tekintete ráesett, vagy az ujja hozzáért, kissé elhalványodott, s mit sem látott többé a körülte lev? világból, de látott egy sötét börtönt… bar szaggatná karját a vasgy?r?, hogy egy pillanatra se felejthesse el öt soha”. Itt ebben a mili?ben felháborít ez a kicsit bornirtan tetszelg? romantika. De maradjunk a cselekménynél! Milyen szinte lelkiismeretlenül esélyszer? például az, hogy MicaëIa „maga taszítja romlásba kedvesét”. Egy kapukulcson múlik, melyet utolsó percben szerelmes logikátlanságú ötlettel megfordított a zárban. Ámde az ezért való lelki vád nagy lélekdráma pillére kell hogy legyen, mert húsz év nagy id?. Viszont Gaetanó ?t ezalatt holtnak hiszi, mert egy szemfed?n elhaladóban családja címerét látta. Vagy hogyan robbanik be az ellenséges Elisa gyors hozzászeg?dése, s mindaz, ami váratlanul kezéhez békélik a kibonyolításnak. A kegyszobor egy csudája például azon fordul meg, hogy egy vadidegen vakbizonyossággal meglátja a hasonlatosságot anya és gyermeke közt, ami éveken át a környezetben senkinek fel nem t?nt. S f?képp, mint esik át a végén a tömeglélek nagy, elemi erej? pálfordulásán. Egy rövid mondattal: „A szerzetes túlbuzgósága úrrá tette Gaetanot (a szocialistát) a tömeg fölött”. Vajon segíthet-e az ilyen dolgokon az, hogy az író a regény címében, s több más helyen maga is „csudá”-nak nevezi? Ámbár, asszonyom, Szicília messze van t?lünk, ott sem eshetnek ilyenek. Hosszú és nagy szenvedések sohasem hagyják meg az embert épp olyannak, amilyen volt; évek Szicíliában is évek; a rab v?legénynek lehet utána halni, bolond szenvedéllyel miatta szintúgy börtönbe kerülni, lehet elfeledni, megcsalni vagy meggy?lölni, de így, ócskavassal parádézva gyászolni… Az ilyen szemfed?-ügynek is utána szoktak járni késfoknyi bizonyossággal; s általában és egészben a dolgok, amik történnek, nyomokat, nyomokat szoktak hagyni, s hogyha ezeket nem látjuk, akkor az egész csak ködképek vetítése, nem vérz? igaz valóság. Ám nem lehetetlen, hogy nagyon madártávlatból, h?s és der?sen szenvtelen epikus-asszonyszemmel nézve csakugyan így látszanak a dolgok: ilyen ábrázolásszer?en, szimplává stilizáltan, odavetítetten, tarkán, érdekesen, frissen, szórakoztatóan és élettelenül.
Egy angol utazón? halad végig a regényen (poggyásza közt, alig tudva róla, hordja a csudatev?, áldó-átkozó hamiskrisztus szobrocskát), Miss Tottenham a neve: utazik, csudálkozik, élvez, lelkesül, azonosul, részt vesz, jótékonykodik, megtelepül, férjhez megy, – s az utolsó jelenetben „betelve Diamantéval, újból nyakába veszi a világot”. Nem kevésbé jelenségszer?, mint akár a St. Pasquale harangjai (a beállítása nagyon szerencsés); de én néha mégis öt érzem a kitessékelt, megtagadott emberi és asszonyi líra szellemének. Miss Tottenham, vagy a tanító néni, ez elfogulatlan, okos, mégis érzelmes, jóságos, mégis idegen, rálátó, de soha bele nem látó. Ám ne csináljunk rossz tréfát! Csak azt akartam inkább jelezni, hogy legbens?bb és legkedvesebb érdekességek mégis valami rejtetten átdereng? lírán keresztül csillannak meg néha a könyvben. Az északi ember ámulatában, mely felfedezi és szebbnek, délebbnek, Szicíliábbnak látja Szicíliát a valóságnál; a protestáns lélek lojális, méltányos idegenségében, ahogy szinte élvezni tudja a katolicizmust; vagy az asszony simogatón szolidáris együttérzésében szegény, asszonyi bolondságokkal, – mert milyen távol is esik például a Gaetanó érdekeit?l a calabriai vasútépítés ügye, a h?s hazatérve alig is érti meg, hogy: „Éretted volt”, – mégis e kapcsolattalan lélekbabona fenntarthat egy asszonyéletet húsz éven át. „Mi tudjuk!” – bólintgat miss Tottenham. Ám azért továbbmegyünk, nemde, mert sok furcsa és tarka, canzonés, vásáros vagy véres, templomkörmenetes vagy népgy?léses nap után – be lehet telni ezzel a Diamantéval és – addio, signora Favara, a kopott kiskrisztussal a szekérkasban, mintha semmi sem történt volna, vesszük nyakunkba megint a világot.
Nyugat 1910. 4. szám
Források
Nobel-díjasok kislexikona, (Gondolat, Budapest, 1985) ISBN 963-281-611-0
Világirodalom. Szerk. Pál József. Budapest: Akadémiai K., 2005. Selma Lagerlöf lásd 740-741. o. ISBN 9630582384
mek.niif.hu
epa.niif.hu
wikipedia.org
Legutóbbi módosítás: 2019.09.11. @ 06:39 :: H.Pulai Éva
