Vandra Attila : Törpefenyők I/20. Két t?z között

Korai volt az öröm. A forradalom után fellángolt a nacionalizmus. Vajon csak a román?

        

  Két t?z között

  

A gy?lés szünetében Emilia odament Noémihez, és bocsánatot kért.

– Gyalázatos! Én szégyellem magam. S ezt pont neked veti a szemedre, aki itt a leghelyesebben beszélsz románul… Azt hiszem meggyújtottad a fejeden a szalmát ezzel a gy?zelemmel[1].

– Lehet. S?t valószín? – fújt egy nagyot Noémi. Még mindig ketyegett az idegességt?l. Lelki szeme el?tt megjelent egy pillanatra Szennyei tanár úr fejcsóválva: „Hej, te magas szép szál feny?…”

– Köszönjük, hogy kiálltál helyettünk is – folytatta Emilia. – ?szintén, és se kedvelem ezt a regáti[2] eredet? dumneata-s kedélyesked? társalgási formát. Én nem mertem volna. Jól tetted, hogy pontra tetted, miel?tt elhiszi magát. Err?l jut eszembe, nincs kedved beállni a Nemzeti Liberális Pártba? Szükségünk lenne, ilyen emberekre, akik ki mernek állni egy célért, szembe mernek fordulni a neokommunista hatalommal.

– Én már tagja vagyok az RMDSz-nek. S nem vagyok politikus alkat. Egyébként is egy olyan párt, mely nevében is hangsúlyozza, hogy „nemzeti”, az engem nem képviselne – felelte Noémi.

– Miért? – lep?dött meg Emilia. – Az újraalakult Nemzeti Liberális Párt a két világháború közötti id?szak demokratikus hagyományait próbálja életre kelteni, e hagyományokat folytatni. Nemzetünk érdeke ez, hogy a neokommunista hatalomnak minél er?sebb ellenzéke legyen, mely ha meger?södik, át tudja venni a hatalmat, s meg tudja teremteni az igazi demokráciát Romániában. A vezet?ink id?sebb generációja, mint például Radu Câmpeanu úr, megérték azt a kort, s átadhatják nekünk tapasztalataikat. Te is román vagy…

– Én román állampolgár vagyok, de magyar vagyok. Allergiás vagyok arra, amikor lerománoznak, s román mércével mérnek. „Nem vagy jó román, mert nem beszélsz helyesen románul!” „Romániában élsz, románként kell gondolkoznod, érezned!” Én, mint román állampolgár, része vagyok a Románia népének, de nem a román nemzetnek. Én más kultúrán n?ttem fel, magyarul fejezem ki magam a legkönnyebben, számomra nem Eminescu a legnagyobb költ?, hanem Pet?fi. Én barátaimmal tábort?z mellett nem dojnákat[3], hanem magyar népdalokat énekelek, nem a hóra[4] zenéjét?l perdül táncra a lelkem, hanem a csárdás ritmusára. Számomra is szép a MioriÃ?£a balladája, de nem n?tt úgy a lelkemhez, mint neked. Az én lelkemhez a Budai Ilona és a Kádár Kata áll közelebb. Az én ?seim nem a dákok voltak, hanem a Vereckei hágón jöttek a Kárpát-medencébe. Hadd ne soroljam. Itt élek dolgozom, itt szenvedtem és éheztem veletek együtt, mert része vagyok a Románia népének, s veletek örvendek, ha felhangzik a román himnusz az olimpián. De a lelkem mindazokkal áll közelebbi rokonságban, akik ugyanazt a nyelvet beszélik, legyenek erdélyiek, kárpátaljaiak, vajdaságiak, magyarországiak vagy messze idegenbe szakadtak. Mindannyiunknak egyformán megdobban a szívünk, ha azt mondom, március 15. vagy elfog a szomorúság, ha kimondom: aradi vértanúk. Hiába választ el országhatár, a lelkünk közös. Ahogy te is lelki rokonságot vállalsz a román diaszpórával. Az a párt, amely hangsúlyozza, hogy a román nemzet érdekeit képviseli, az engem nem képvisel, az hajlamos lesz rólam és sajátos érdekeimr?l megfeledkezni. Románia népének igen, de a román nemzetnek nem vagyok része. S attól, hogy magyar vagyok, lehetek jobb állampolgára Romániának, mint aki hangsúlyozza, milyen jó román. A RMDSz az egyetlen szervezet, amelyik felvállalta a magyar kisebbségi jogok védelmét[5]. Ezért léptem be, támogatom a tevékenységét a tagságdíjammal. Többet nem akarok felvállalni, nem vagyok politikus alkat.

– Te Noémi – válaszolta Emilia -, állandóan hallom a kisebbségi jogaitok követelését. Minek nektek többletjog, mint másnak? Miért vagytok ti különbek, hogy több jár nektek, mert magyarok vagytok?

– Mert CeauÃ?Ÿescu idején hátrányos megkülönböztetésben volt részünk. Azért, mert nem románok, hanem magyarok voltunk.

– Igen, ezt a szöveget is hallottam, a nemzeti elnyomás felhánytorgatását. T?kés László egyenesen nemzeti genocídiumról beszél. Ugyan mondd már, milyen hátrányos megkülönböztetésben volt részetek? Kisebb volt a fizetésed, mint az enyém, csak azért, mert magyar vagy? Volt olyan törvény, ami el?írta ezt? Sárga csillagot kellett viselnetek, mint a zsidóknak Hitler idején, ki volt írva, hogy magyaroknak e padra nem szabad leülni? Elküldtek külön robotra, benneteket, magyarokat, mint a jobbágyokat? Mondj egyetlen olyan megkülönböztetést, ami csak benneteket ért, s mi nem szenvedtük el! Minket is épp úgy kiküldtek dolgozni a mez?re, mi is épp úgy éheztünk, fáztunk, álltunk sorba, mint ti. Miféle kizsákmányolásban volt részetek?

– Nem kell messze menned, csak a nyolcadik osztályig. Volt egyetlen román nemzetiség? diák, aki még magyarul is tudott, de az egész osztálynak románul kellett tanulnia miatta. Mondj egyetlen olyan példát, ahol román diáknak kellett más nyelven tanulnia kényszerb?l… Pedig szabályos törvény vagy pártrendelet nem volt erre. „Csak” háttérutasítások. Ilyen utasítás volt az is, hogy ha volt egy jó román és egy nagyon jó magyar szakember, akkor a románt kellett el?léptetni… CeauÃ?Ÿescu megszüntette a magyar iskolákat, “egyesítette” ?ket a román iskolákkal. Hihetetlen, de Brassóban például az egyesített iskolákban mindenhol román lett a f?igazgató.

– De az aligazgató magyar volt… – akadékoskodott Emilia.

– Nem írta el? a törvény, hogy nem szabad egyes padokra ülnünk, de „ki voltunk tiltva” a vezet?i beosztásokból – engedte el Noémi a füle mellett a közbeszólást. – Édesapám kétszer váltott munkahelyet, mind a kétszer románokat vettek fel helyette. De mind a kétszer két embert[6]… Nem lehet ezt általánosítani, de nem egy ilyen eset volt. A magyaroknak, ha nem is mindenhol, többet kellett bizonyítaniuk ugyanazért a fizetésért. Titeket is megfigyeltek, de a magyarokat fokozottabban figyelte a szekuritáté. Mert „megbízhatatlanabbak” voltak. A ti házaitokat is lerombolta a CeauÃ?Ÿescu-féle városrendezés, de Brassóban „véletlenül” a magyarok lakta részen kezd?dött a házak lebontása.

– De voltak el?jogaitok is. Például be kellett tartani a magyarok arányát a néptanácsokban…

– Valóban, volt ilyen törvény. Csakhogy ez például Szentgyörgyön úgy m?ködött, hogy nem lehetett több magyart alkalmazni, mint a magyarok országos részaránya. De Olténiában nem volt kötelez? magyart felvenni… Brassóban a megyei néptanács százalékos aránya abból állt, hogy volt négy magyar takarítón?, s egy magyar közgazdász… De a százalékos arány megvolt… hozzak még példát? Ja, igen, maradjunk itt e kis faluban. Hat feln?tt román él a faluban. A néptanácselnök, két tanár, a rend?r, az ortodox pap öt közülük. Miért kell a székely falvakba román rend?r?

– Eltúlzod a dolgokat, ezek a példák kirívó esetek – fonta Emilia ellenségesen keresztbe a karját. Szemmel láthatóan támadásnak érzékelte a példák sokaságát.

– Vége a szünetnek, jön a diriné – figyelmeztette ?ket Kiseszter. Emilia a helyére ment.

– Minek fárasztod magad? Az oláh az oláh marad, kutyából nem lesz szalonna. Nacionalista mind – vetette közbe Ági. – Az a miénk, amit kiharcolunk magunknak. Azért kell szervez?dnünk. Nem fogják ezek soha felkínálni tárcán a nekünk kijáró jogokat. Csak ha nyomásra kénytelenek engedni!

– De ha mi élezzük ki a harcot, elvérzünk! 7% magyar van Romániában. Ha szavazásra kerül a sor, az 50% + 1 szavazat csak úgy jön ki, ha románok egy része is megszavazza a törvényt. Ha nem tetszik a bozgorozás, akkor mi se oláhozzuk ?ket.

– Idealista vagy Noémi! Emilia barátn?d volt, „rendes románnak” tartottad. ? se fogadja el, hogy igazunk van, ? is milyen ellenséges lett, amikor a jogainkat, sérelmeinket felsoroltad. Látod, nincs akivel tárgyalni. Majd rájössz, nekem volt igazam.

– Amikor szemedre hányják az 1940 szeptemberi ipp-i és ördögkúti vérengzést, és a magyarok hasonló cselekedeteit 1940-44 között, te is védekez?be vonulsz. Azt állítod túlzás és mer? kitaláció az egész. Pedig az ippi és ördögkúti vérengzés megtörtént[7]. Amikor a magyarok 1940-44 között elkövetett rémtetteit vágják a szemedbe, az egészet letagadod, bár e vádaknak egy része igaz. Képtelen vagy elfogadni, mert el kellene fogadnod, hogy ezt a magyarok követték el. Nem akarsz a kollektív b?nösség része lenni. ? sem. Neki is nehéz elfogadnia, hogy a románok b?nösek a mi hátrányos megkülönböztetésünkben. Pedig e b?nösség inkább a nemzeti-kommunista rendszer b?ne inkább, mint a románoké. Az a rendszer, amely uszította ?ket ellenünk.

– S a két világháború között? Akkor nem volt kommunizmus. S nacionalizmus volt akkor is. A nacionalistákkal vitába szállni nem lehet. Meggy?zted Emiliát valamir?l? Nem! Elfogadtad álláspontodat? Nem! Meger?sítetted abban a tudatban, hogy a magyar követelések elfogadhatatlanok. Pont olyan nacionalista ? is, mint a többi! Egyenl? lehetsz ebben az országban: de csak románként, magyarként nem! El?írják neked, hogy ugyanúgy gondolkozz, mint ?k. Románként.

– Talán elértem annyit, hogy elgondolkozott azon, amit mondtam. Hiszen evvel még nem szembesítette senki. S egyébként te most nem írod el? Emiliának, hogy ugyanúgy gondolkozzon, mint te, magyarként? S mivel nem úgy gondolkozik, ahogyan elvárod t?le, nem ítéled el? – szegezte Noémi Áginak a kérdést. Ám Ági már nem válaszolhatott, mert belépett az igazgatón?.

A gy?lés már vége felé közeledett, amikor Ági szóba hozta a nyolcadikos szül?k által letett kérvényt, hogy az osztályt alakítsák magyar tannyelv?vé. Az igazgatón? hallani se akart róla.

– Amíg én vagyok az igazgató ebben az iskolában, ez nem fog megtörténni. Nem fogom megengedni, hogy az én felel?sségemre elmagyarosítást végezzenek ebben az intézményben.

– Ez mi a fenét?l fél? Hogy elmagyarosítjuk a magyarokat? – súgta oda Kiseszter Noéminek. Noémi jobbnak vélte nem vonni magára a figyelmet, s nem válaszolt.

– Igazgatón?, kérem, minden gyermek anyanyelve a magyar abban az osztályban. Egyetlen gyermekért, MureÃ?Ÿan IonuÃ?£ miatt lett román tannyelv? az osztály. ? már áthelyeztette magát. Nincs értelme tovább kényszeríteni e gyermekeket románul tanulniuk. Minden szül? aláírta a kérvényt, kivétel nélkül.

– Egy terrorista-irredenta-revizionista szervezet által félrevezetett szül?k kérvénye. Ilyen politikai nyomásoknak nem fogok engedni. Az iskolában semmi helye a politikának, meg ne lássam, hogy itt az iskolában ilyen tevékenység folyik! – nézett Ágira sokatmondóan – Igen, tudom ki itt a szervezet vezet?je!

– Miféle terrorista-irredenta-revizionista szervezetr?l beszél? – kérdezte Ági hüledezve. A tanáriban mind egymásra pillantgattak, kerestek valakit, aki érti az igazgatón?t.

– Tudja nagyon jól, miféle szervezetet vezet. A forradalmi zavargásokat kihasználva már szervezkedni kezdtek Erdély elcsatolása érdekében. Már december 26.-án készen álltak erre, amikor megalakították az RMDSz-t. A forradalom idején Székelyföldszerte ártatlan románokat gyilkoltak meg, Kézdivásárhelyen, Udvarhelyen, Oroszhegyen, Zetelakán[8], s sok más helyen, meggyalázták és körbetáncolták a holttesteiket.

– De hát akkor még nem is létezett az RMDSz – kottyantotta közbe Anna. – Hogy szervezte…

– Tudjuk, jól, hogy már rég szervezkedtek. Nem ingyen figyelmeztetett CeauÃ?Ÿescu az irredenta-revizionista veszélyre.

– De hát azokra a milicistákra a tömeg dühe a kommunizmus idején elkövetett túlkapásaik miatt támadt rá… – vetette közbe Ági. 

– Csak azért támadtak rájuk, mert románok voltak. Egyetlen b?nük az volt hogy a kötelességüket teljesítették.

– Kudzsiron is … – kezdett neki Ági, de Noémi félbeszakította.

– Azt hiszem arról volt szó, hogy az iskolában nincs helye a politizálásnak. Az RMDSz politikai besorolása pedig politika. Arról kell döntenünk, hogy a VIII. osztály milyen tannyelv? legyen – próbált Noémi véget vetni az elfajult vitának. – Igazgatón? kérem, milyen hátrány származna abból, hogy magyarul tanulnának a gyermekek, anyanyelvükön, ahogy könnyebben elsajátítanák az anyagot? Ne feledjük a szül?knek is ez az akarata. Mérlegelnünk kellene az el?nyöket és a hátrányokat is, hogy racionális és ne passzionális döntés szülessen ebben az ügyben. Az ön abbéli meggy?z?dése, hogy elmagyarosítjuk ezzel a diákokat, nem fogja a szül?ket meggy?zni. Legfeljebb más utakon keresik majd vélt vagy valós jogaikat.

Néhány pillanatig a légyzümmögést is meg lehetett hallani, véget nem ér?nek t?n? pillanatok voltak. Az igazgatón? többször végigmérte a tanári kart, végül megszólalt.

– E gyermekek Romániában élnek, Romániában kell majd dolgozniuk, kötelességük románul megtanulni.

– Az nem kötelesség, az jog! Amint az anyanyelven való tanulás is jog. Amit?l e gyermekeket a kommunista rendszer megfosztotta, akaratuk ellenére román osztályba kényszerítették ?ket! A kommunizmusnak vége, ideje, hogy a szül?k akarata érvényesüljön – emelte fel a hangját Ági.

– Kötelesség! Minden állampolgárnak kötelessége megtanulni az állam nyelvét. Mert különben nem tud érvényesülni. Nem kap különben munkát. Ha Németországba mész, meg kell tanulnod németül. Ez a világon mindenhol így van, ennek az ellenkez?jét csak a magyarok állítják, akik nem akarnak lojális állampolgárai lenni Romániának! – válaszolta az igazgatón?.

– Elegünk van abból, hogy csak a kötelességeinket dörgölik az orrunk alá, ha viszont a minket megillet? jogokról van szó…

– A magyarok azt hiszik, a világ minden el?joga megilleti ?ket! Követelni, azt tudnak! Közösségi jogokat! Magyar egyetemet! Saját iskolákat! Elég el?joguk volt még CeauÃ?Ÿescu idején is, még többet akarnak. Ideje véget vetni ezeknek!

– Azt hiszem, megint eltértünk a tárgytól – próbálta Emilia csitítani a felhevült kedélyeket. – Maradjunk az észérveknél, Noéminak igaza volt az el?bb. Igazgatón?, szerintem mindenki mondja el a véleményét, hallgassunk meg minden pro és kontra véleményt, s azután döntsünk. Kezdeném én. Minden osztályban tanítok a fels? tagozaton. A gyermekek nagyon rosszul beszélnek románul. Elég nehézségem támadt tanítás közben emiatt. Ám van összehasonlítási alapom. A nyolcadikosok román tudásszintje messze a legjobb az iskolában. Hasznukra vált, hogy románul tanultak. Kár lenne ett?l megfosztani ?ket! – fejezte be, majd intett Annának, hogy övé a szó.

– A román tudásszintjük a legjobb az iskolában, ez vitathatatlan, de nem megfelel?. Viszont hiba lenne elfeledni egy másik tényt is. A nyolcadikosok átlag tudásszintje messze a legalacsonyabb az iskolában. Ez annak tudható be, hogy míg a többi anyanyelvén tanult, addig ?k egy olyan nyelven, amelyet nem tudtak eléggé. Emilia románul tanít minden osztályban. A történelem és földrajzórán az el?menetel feltétele, hogy el?ször tudjon románul. Amikor Emilia rossz osztályzatot ad, akkor sok esetben nem is a tanuló szaktudására, hanem a román tudására adja az osztályzatot. Mi, a többiek, a többi osztályt anyanyelvén tanítjuk. Látjuk a különbséget. Könnyebben megértenek így mindent, s alaposabban elsajátítják az anyagot. Ég és föld ebben az iskolában magyarul vagy románul tanítani a biológiát. S a kollégák, azt hiszem, alátámaszthatják ebbéli véleményemet.

– Én már nem tanítom ?ket, de jól ismerem az osztályt, én voltam a tanítón?jük – jött meg Áginak is a sora. – Nem felejtem el azt a kétségbeesést, amikor a gyermekek és a szül?k megtudták, hogy románul fognak tanulni. A forradalom megadta a lehet?séget, hogy döntsünk a magunk sorsa felett. Elegünk van abból, hogy mások döntsék el, hogy mi jó nekünk. Nem látom be, hogy a szül?k ezt miért nem dönthetik el. Szerintem joguk van hozzá. Tiszteletben kell tartanunk akaratukat. Joguk van anyanyelven tanulni ez egy alapvet? emberi jog. Nem egyedi kérés.

A többiek is csatlakoztak hozzájuk. Már csak az igazgatón? és Noémi maradt hátra. Az igazgatón? nagyjából elismételte eddigi érveit, de kevésbé éles hangnemben. Majd így fejezte be:

– Azért vagyunk tanügyi káderek, hogy id?nként döntéseket hozzunk a gyermekek érdekében, azért küldik a szül?k ide a gyermekeket, mert bíznak a szaktudásunkban, s hogy helyes döntéseket hozunk. Ha a szül?kre hallgatnánk, csupa jó jegyet adnánk a csemetéiknek, ami nem válna a hasznukra. Id?nként felül kell bírálni a szül?k döntéseit. Most ez egy olyan helyzet. A szül?k helytelen döntést hoztak, az átváltoztatás nem szolgálná a gyermekek érdekét, mert nem tanulnának meg románul, és nem tudnának majd beilleszkedni. Hogy fognak majd Romániában dolgozni, ha nem tudnak románul? Hogy lesznek lojális állampolgárok, ha nem tudnak románul? Kötelességük megtanulni románul, s ezért maradjon román az osztály – fejezte be, majd intett Noéminek.

Noémi hosszabb id? után szólalt meg, láthatóan gondolataiba merült, miel?tt megszólalt.

– Ha elfogadnánk azt az érvet, hogy ha magyar iskolába jár, akkor nem tanul meg románul, akkor az a kérdés, hogy itt mi, kik mind nemcsak magyar általánosba, hanem magyar középiskolába is jártunk, Jóska magyarul végezte az egyetemet is, hiszen magyar szakos, hogyan tudunk románul tanítani. Én nem az iskolában tanultam meg románul, hanem az utcán. Ha román környezetbe kerülnek, román kollégák közé, velük kell beszéljenek, megtanulnak sokkal jobban, mint itt, ahol nincs akivel románul beszéljenek. Ezért nem kell román iskolába járjanak. Sokkal fontosabb, hogy bármely szakmát megalapozó tudás alapjait a legjobban elsajátítsák, ezt pedig legjobban anyanyelven lehet. Ha a gyermekek ötödikesek lettek volna, vagy kilencedikesek, én jártam volna végig a szül?ket, hogy e kérvényt aláírassam velük. De ezek a gyermekek nyolcadikosok. Három és fél éven át románul tanultak. Ha magyarra fordítom a szót, olyan mondatokat hallok t?lük, hogy: A dreptunghic háromszög ipotenuzájára perpendiculart emelünk… Nem lényeges, mit takar a mondat, de valahogy se magyarul, se románul sincs – pillantott el?bb az igazgatón?re, majd Emiliára. – Emilia tanúsította, hogy románul se tudnak rendesen. Már nem magyarok, de románok se lettek. Megfogalmazott itt mindkét fél általános elveket arról, hogy miként jobb tanulni románul, vagy magyarul. Van érv pro és kontra is. De érvényesek-e gyermekekre? Megtanulnak a hátralev? fél évben akár magyarul, akár románul helyesen? Kétlem. De e gyermekeknek felvételizniük kell, ha tovább akarnak tanulni. Ha magyar lesz az osztály, akkor magyarul is kell felvételizniük. Bepótolják fél év alatt négy év anyagát magyarból? Gyenge tanulókról van szó! Sajnos igazat kell adnom az igazgatón?nek. A váltás csak összezavarná ?ket. Néha jobb következetesen hibázni, mint kapkodni. Egyébként itt nem is azon döntünk, hogy mi legyen, hanem azon, hogy mit szeretnénk. Az utolsó szó nem a miénk, se az igazgatón?é, hanem az inspektorátusé. Úgy van igazgatón?? – nézett rá Noémi. – Csatoljuk a szül?k kérvénye mellé e gy?lés jegyz?könyvét, mely tartalmazza mind az igazgatón?, mind a tanári kar véleményét. S úgy terjesszük elé. Hiszen úgysincs egybehangzó véleményünk.

Dermedt csend lett. Noémi jeges tekintetekkel nézett szembe a tanári karral. Végül az igazgatón? azt mondta.

– Valóban, az utolsó szó az inspektorátusé. Úgy teszek, ahogy Noémi mondta.

Amikor vége lett a gy?lésnek, Ági odament hozzá, s rászólt Noémire:

– Nyújtsd ki a nyelved, lássam, barna-e? Már szinte meggy?ztük, amikor te elárultál. Meglásd, milyen „ajánlást” rittyent melléje! Azt hittem barátn?m vagy! Tévedtem.

Néhány nap múlva megjött a válasz. Elutasító. Nincs ahonnan pénzalapot teremtsenek a magyar órák fizetésére, s az inspektorátusnak is az a véleménye, hogy csak megzavarná a gyermekeket. Aznap, amikor elindult hazafelé az egyik nyolcadikos diákjának az apjával találkozott. A férfi nem köszönt neki, hanem kiköpött. Ez nem egyéb, mint hogy ezek az emberek jobban haragszanak rá, mint az igazgatón?re!

Egyik januári napon, amikor hazaért, édesanyja azzal fogadta, hogy itt járt Emese. Noémi ki se lépett a cip?jéb?l, hanem a telefonhoz futott.

– Szia, otthon vagy? Jövök!

– Ne gyere. Épp lépek ki az ajtón. Negyed óra múlva indul a vonatom.

Hát igen, Emese öt percre lakik az állomástól. Már a vonathoz se tud kiérni.

– De hát miért nem jelentkeztél… – fejezte ki csalódottságát Noémi.

– Alig vártam, itthon legyek. De nem akartam találkozni senkivel. Mindenki csak arról faggatott volna, meséljek. Hogy eljátszhassák az „Ó de borzasztó!” játszmát. S sajnáljanak. A sajnálat olyan megalázó. Inkább ültem az ágyamban, s kényeztettem magam szüleimmel. Örvendtünk egymásnak. Végre szabadon.

– S sízni se mentél el? – emlékezett Noémi arra, hogy Emese mennyire szeretett sízni.

– Nem. De felmentem a Bucsecsre. A telekabinnal a Babeleig, s onnan fel, gyalog. Hogy nézzem meg a törpefeny?ket, s köszönjem meg, hogy tartották bennem a lelket. Még egyszer köszönöm neked azt az üzenetet. Nagyon jókor jött. De most már mennem kell, mert lekésem a vonatot.

– Szia, Törpefeny?!

 

 

 

[1]   Román közmondás.

 

[2]   A regát (románul regat = királyság) a Moldva és Havasalföld 1859-es egyesülése által keletkezett román királyság, mely Erdélyt nem tartalmazta. Az erdélyi románoknak is van/volt ellenérzése a regátiakkal szemben, s e kifejezés néha pejoratív értelmet kapott.

 

[3]    Román népdalok

 

[4]    Román néptánc

 

[5]    Akkor, 1990 elején még az egyetlen volt, megvolt más kisebbségnek is, például a németeknek (szászok, svábok) is az érdekvédelmi szervezetük.

 

[6]    Édesapámmal történt meg.

 

[7]   A Bécsi döntés után 1940 szeptember 9-én a Szilágy megyei Ippre bevonuló magyar csapatokat egy kézigránát fogadta. Román források szerint (http://ro.wikipedia.org/wiki/Masacrul_din_Ip) két, magyar források szerint négy (http://hu.wikipedia.org/wiki/Ipp) halálos áldozata volt. A Vasvári Zoltán hadnagy által vezetett katonai alakulat a román civil lakosságon állt bosszút, s az említett román forrás szerint 157 románt öltek meg. Hasonló vérengzésre került sor Ördögkúton, ahol az ortodox pópa gépfegyverrel fogadta a bevonuló magyar hadsereget.

 

[8]   A nevezett településeken valóban meglincseltek milicistákat (milicistáknak nevezték a kommunizmus idején tevékenyked? rend?röket). De megtörtént ez Kudzsiron (Cugir) is, ahol románok lincselték meg a milicistát. S az egyik Székelyföldön meglincselt milicista magyar volt. Bár a Nemzeti Megmentési Front 1989. december 23.-án kiadott rendeletében amnesztiában részesítették a forradalom idején elkövetett tettek elkövet?it, de az amnesztiát e lincselések vádlottjaira nem vonatkoztatták, azt állítva, hogy nem forradalmi tett volt, a nevezett milicistákat azért gyilkolták meg, mert románok voltak. Csak a zetelaki lincselés vádlottjai több börtönt kaptak, egyetlen rend?r meggyilkolásáért, mint a temesvári 1989. december 17.-ikei mészárlás elkövet?i. A Kudzsiriakat felmentették.

 

Legutóbb szerkesztette - Adminguru
Szerző Vandra Attila 703 Írás
Fő foglalkozásom minden lében kanál. Vegyészmérnöki diplomával sok mindennel foglalkoztam, a legkevésbé a mérnöki életpályával, amelyet otthagytam, miutén két évet lehúztam a feketehalmi „színes pokolban.” Azóta főállásban korházi biokémikusként dolgozom, de másodállásban tanítottam klmiát, biokémiát, fizikát, vitatechnikát és kommunikációelméletet. Önkéntes „munkahelyeim” és hobbijaim még színesebbé teszik a foglalkozásaim palettáját. Számomra meghatározó volt a vitamozgalommal való találkozásom, mely után dominóeffektusként következett a meggyőzéselmélet, pszichológia (tranzakcióanalzis) matematikai és pszichológiai játszmaelmélet, neveléselmélet, konfliktuskezelés… lehet valami kimaradt. Hobbijaim: a főzés, természetjárás, utazás, fényképezés, történelem, nyelvészet, az unokázás, és ja persze, szinte kihagytam: az irodalom! Maximalistának tartom magam, amihez fogok, azt szeretem jól végezni, de nem vagyok perfekcionista. A tökéletességtől hidegrázást kapok. Hiszem, hogy egy írónak nem az a szerepe, hogy tükröt mutasson a a társadalomról. Arra ott vannak a hírműsorok. Sokkal inkább az, hogy elgondolkoztassa az olvasót. Egyes írásaim “befejezetlen” , nyitott végével pont ez a szándékom.