Tiszai P Imre : P e r o n o n

Nyomtatás

Nézem az arcokat.

Álmos tekintetekben az éjszakát kutatom,

sálak, gallérok mögül kivillanva

egy szeretkezést idéző harapás nyomot a nyakon,

vagy csak egy mosolyt,

barátságosan,

de halott világ ez,

üres szemek merednek rám fásultan.

Az idő magába zár,

egykedvűen várok,

tépkedem a perceket.

Átsuhan ajkamon csókod halvány íze,

de szád nyomát a resti ócska

kávéja és cigarettám füstje söpri félre,

fázón húzom össze kabátom.

Vonat fékez,

felsikít a sín,

a rozsdás,

id?t?l mocskos kocsik alatt,

felvillan egy kép,

a sínek között látom magam

a végtelenbe futó szemétben,

aztán csak legyintek,

egyet még a dundi zöld-tárcsásnak intek

s vigyorgok tátva maradt száján

aztán hátam az ajtónak vetem

és kipipálom újabb napom reggelét

azt hiszem

némi szerencsével

ennek is megérem a végét.