Chloe tágranyílt szemmel nézte a nyitott ékszeres dobozt. Ujjai mozdultak volna, de fegyelmezte magát. Livius látta oldalról a lány pillantását.
— Szeretnéd felpróbálni? — kérdezte.
— Ó nem, én nem is…
— Dehogynem! — Livius beletúrt a dobozba, jól megnézte Chloet és kiválasztotta azt a nyakláncot, amelynek köve legjobban illet a lány szemének mélybarna árnyalatához.
Chloe érezte a nemesfém hűvös érintését, szemét behunyta, nem láthatta Livius mozdulatát. A fiú lassan nyúlt a ruháját összefogó egyszerű csomóhoz.
Gyakorlott mozdulattal csúsztatta le Chloe ruháját. Maga felé fordította a lányt.
— Mindennek ára van, tudod kicsi Chloe. Szép vagy, maradj így!
Végigsimította a lány testét, s ott állva magáévá tette. Chloe hallgatott, csak a végén szakadt ki belőle egy mély sóhaj. Maga sem értette, mi izgatta fel ennyire, az ékszer, ami a keblei közt hintázott, vagy Livius tekintete a tükörben, amely előtt álltak. Úgy vágyott egy csókjára, de a fiú elfordította a fejét, csak a gyönyört látta az arcán, azt is csak a tükörben.
Livius térképet tanulmányozott, amikor belépett.
— Hívattál uram! — szólt csendesen és nézte a fiú izmos karját, birkózóteremben edzett formás testét.
— Tudod te, mekkora a birodalom? — kérdezte váratlanul Livius. — Gyere, megmutatom! — Kezével hatalmas területet rajzolt körbe a térképen.
— Ennyi! Bár… — gondolkodott — ketten uralják. Miénk a nyugati rész.
— Azt mutasd meg, hol vagy Egyiptom! — kérte Chloe.
— Itt!
— Olyan közel? Onnan származom… félig…
— Hogy lenne az közel? Hosszú út lenne, kocsin, hajón. Egyiptom is hatalmas, ki tudja honnan jött anyád?
— Nem jött, hozták!
— Tudom, azért vagy rabszolga, az enyém!
— Igen, a tiéd! — Chloe kicsit hátrább húzódott a fal mellé, megérintette.
— Livius, meleg a fal! — döbbent meg.
— Igen, ez az északi fal, fűtik, hogy ne fázzak! — nevetett Livius.
— Elviszlek holnap a kocsiversenyre, én is indulok. Nyerni akarok.
— De én… — habozott Chloe.
— Akarsz valamit? — kérdezte Livius.
— Féltelek uram!
— Ugyan, az enyémek a legjobb lovak! — nevetett Livius.
Chloenak eszébe jutott, amit hallott a minap egy vacsora alkalmával. Barbár külsejű patrícius ifjú dicsekedett ugyanígy, miközben lemosta zsíros ujjait a tálban, amit elé tartott. Kicsit magához is húzta, de szerencsére még nem ivott annyit, hogy komolyan gondoljon Chloera. Ő pedig ezután elkerülte az asztalnak azt a részét.
Egyre Liviust nézte akkor is, aki fekvő helyzetében egyik kezében azt a borral telt ragyogó ivóedényt tartotta, amelyet ő töltött meg az imént. Másik kezével a szőke hajú frank rabszolganő válláról simította le a ruhát a derekáig. A rabszolganő szemén látszott, hogy már nem ura magának annyi italt töltött neki Livius. Chloe szíve összeszorult, látta, érezte mi fog történni. Ő is lehetne a szőke nő helyében, de nem volt. Hirtelen összerezzent.
— A legjobb lovak? A tiéd uram, minden, ami a legjobb, a tiéd!
Folytatása következik.
Legutóbbi módosítás: 2010.06.22. @ 11:18 :: Sonkoly Éva
