Szalai Kincses Ibolya : Három szem paradicsom

…Azt hiszem, apám nyugodtabban búcsúzik az élettől néhány palántája mellett, földre bukva, mint csövekkel a karjában-orrában, egy kórházi ágyon…

 

Ma nem főzök ebédet. Így döntöttem.

Férjem csak este ér haza a munkából, ráérek vacsorát készíteni majd frissen.

Nem szeretek egyedül enni, de korgó gyomromat el kell némítanom addig valami felvágottal legalább. Paradicsomot kívánok hozzá, amiből nincs az a mennyiség, amit meg ne tudnék enni…

Vettünk is tegnap két kilónyit a piacon, az ismerős kofa gyönyörű, érett, méretes portékájából. Összefut a nyál a számban.

Kezem mégis a hűtő tetején külön lévő, három szem apró, sápadt-piros paradicsom után nyúl.

Apám csempészte bele a szatyromba az este, búcsúzkodáskor. Mama pörölt is vele: “Nem érett az még, Te…”

Hiába szabadkoztam, hogy nem kérem, hiszen nekik is én hoztam a szép, tűzpiros piaciból… – nem volt apelláta.

Papa az idei első szemeket szakította le nekem saját töveiről…

S most itt vannak a tányéromon…

Beleharapok az egyikbe, szinte roppan a húsa… ízlelgetem… Különös érzés suhan át rajtam, gyerekkori emlékek tolulnak föl… Zsíroskenyér illata, s rögtön hozzá a kedvenc könyvemé, amit evés közben sem tudtam letenni…

Más ez a paradicsom!

A negyven kilométerre lévő szülőváros jótékony, agyagos talaja… vagy az ottani, kevésbé szeles táj klímája teszi?…

Nem tudom…

Apám már egyre kevesebbet bír; csontjai zörögnek, meg-megszédül, néha el is esik, olyankor alig tud feltápászkodni a földről… De a kertet – nehezen cipelt nyolcvanöt évével – naponta végigjárja, tesz-vesz benne.

Hajthatatlan: “Palántázni márpedig muszáj!” Minden, újra megért tavasszal…

Hiába féltem, hogy nem neki való már ez… valami érni fogja …

Most is erre gondolok; szorongás fog el, mint annyiszor…

Elhessegetem a rossz gondolatokat.

Azt hiszem, apám nyugodtabban búcsúzik az élettől néhány palántája mellett, földre bukva, mint csövekkel a karjában-orrában, egy kórházi ágyon…

Megeszem a második, harmadik paradicsomot is…

Egy hét múlva megyek hozzájuk… addig kitart az emlékezés íze…

…s talán a paradicsomok is pirosodhatnak még a kertben…

 

 

(2008 nyara)

 

 

 

Legutóbb szerkesztette - Szalai Kincses Ibolya
Szerző Szalai Kincses Ibolya 4 Írás
Kamaszkorom óta írogatok. Legtöbbször fejben - s néha papírra is vetem gondolataimat. A kor nem számít: 25 vagy 52 - mindegy is, ha a lélek fiatal. Bővebben honlapomon:http://www.szalaikincses.eOldal.hu