http://www.youtube.com/watch?v=hZ3NZMb34_I
Az éj leple alatt besurranó nyár halkan kopogtatott be hozzám, erdő széli házam kitárt ablakának nyikorgó hangjával. A zöldellő tölgyfák levelei között fogócskázó szellő langyos fuvallatával megcirógatta arcomat, ahogy máskor is szokta és kicsalt szobámból a kinti világ rejtélyébe, elmúló csillagokat számolni. Friss, üde lehelete a közeli rétekről, bódító virágillatok kavalkádját sodorta felém, elseperte, kétségeket keltő gondolataim megmerevedett képzelgéseit. Csábító simogatása új remények, felderítetlen tájai felé hívogatott és én engedelmeskedtem kérő szavának.
A félhomály keltette félelmem megtorpanásra késztetett egy szemvillanásig, de kíváncsiságom felülkerekedett rajta, mint hajdanán, mikor az ifjonti hév látatlanban mondott mindenre igent. Hagytam, hagy lopja be magát lelkembe az erdő zsongó zenéje, hagy késztesse kalandozásra, kiéhezett testemet.
Még nem tudtam, hogy erdei sétám kanyargó ösvényének végén ott talállak majd, és szemedből végtelen pillanatok fénye ragyog majd rám. Még nem tudtam, hogy mosolyodban ott van elrejtve egy szó, minden titkok kulcsa, mely általam leolvasásra vár.
Még nem tudtam, hogy szívemben régóta ott vagy már…
Legutóbbi módosítás: 2010.06.16. @ 09:48 :: Gyarmati Gábor