Veres Lonka : Novembernek

Mint akkor régen, amikor ültek a kádban és nyomta a hasát: jó ez neked? jó ez neked, ha ezt csinálom?

És nem bőgött, pedig már annyira nyomta, hogy fájt az ujja. Csak nézett azokkal a bazinagy áttetsző szürkészöld szemekkel. Még csak nem is remegett a szája. Nem értette. Nem értette a hülyéje, hogy ez most bántás, és ordítania kéne, hogy a nő bejöjjön. És milyen kurva vékony volt már. Basszameg. Sose volt éhes, mi? De csinooos vaagy. Csinos mi? Csinos. Azám! Basszameg. Sose volt éhes.

Megismételte.

– Szóval akkor apa és én elmegyünk Angliába. Majd biztos találkozunk még. Én is dolgozom majd valamit, hogy apának könnyebb legyen. – végignézett magán, gyors mozdulattal visszaigazította csípőjére a csaknem hasig felcsúszott pólót. – Franc’. Még nem tudom mit, meglátjuk. Lényeg, hogy ott majd minden oké lesz. Egyszer majd kijöhettek nyaralni vagy ilyenek. Te meg az öcsi. Esetleg mi is visszajövünk látogatóba, de lakni már nem. Érted. Azért Angliából nehogy már visszajöjjünk. Mondtam az osztályban is. Tök irigyelnek. Az Ági azt mondta, hogy beül a táskámba és velünk jön.

Hehe. Hát igen. Nekem is hiányozni fognak. Vettem neked sütit. A mamától mindig kapok pénzt.

Felállt, odament a szekrényhez, a gyerek ölébe ejtette a süteményt. Az óvatos mosollyal megköszönte.

Figyelt. Semmi. Gyorsan körülnézett a szobában. Kell valami, kellvalami. Felkapott egy hajkefét az asztalról és fésülni kezdte a haját. Jó. Oké. Most jó. Közben az ágy felé sandított. Mi a faszon vigyorogsz, te szerencsétlen. Hát beszarok neki. Ért ez egyáltalán valamit? Rohaggy meg, látod, mennyivel hosszabb a hajam is?

Látod? És dúsabb?  – a kefe egyre vadabbul szántott a hajon, néhány lepattogzott végű tüskéje helyenként a bőrbe mart.  Jó ez neked, ha ezt csinálom? He??? Jó ez neked? Jó ez neked? Basszameg.

 

Nyílt a szobaajtó. A hajkefe egy pillanatra megállt, majd nyugodtan siklott tovább. Szép, nyugodtan. Szép… nyugodtan. A vakarcsér’ jött biztos. –elmosolyodott – Az itt van. De hol a kutya? Na hol a kutya? Elcsavargott, miii? Buksimuksi? Elcsavargott a tetves kutyája. Csak szép, nyugodtan. Ebéd, mi?

Már éhes. Nem látod, mennyit zabál? És mérnemmondodhogy mieza rohadtnagy kupi az asztalon? Nem látod azt a kibaszott asztalt?

Egyedül maradt.

A fésűt a tükörhöz vitte. Nem nézett bele. Mellé bámult, az arca nyugodt volt, szeme fókuszálatlanul meredt valahová a tükör és az ablak közé. Hirtelen eszébe jutott a tegnapi matekpélda megoldása. Nem kellett leírni. Innentől már tudja. Egyszerű, végig kell gondolni. Pontról pontra.  Mindent lehet tudni előre, ha az ember gondolkodik. Néha megváltoznak a számok, de csak számok. Számkák.  Mosolyog. Hol a kutya? Hm? Hol a kutyaaa? Nem elég nemes számok. Kihúzta magát, a tükörhöz fordult, olyan, mint a nő. Anglia… Apa hogy fog örülni.

Legutóbb szerkesztette - Adminguru

Szerző Veres Lonka 1 Írás
(ez is én)