Torjay Attila : Gitár

*

 

 

Volt idő, amikor sokaknak a világ legfontosabb eseménye a szocializmus léte volt. Másoknak pedig, hogy John Lennon bajuszt növesztett, és az angol slágerlistát egy Tremeloes nevű együttes vezette.

Még többen voltak, akiknek a megélhetésért való küzdelem töltötte ki az életét, a mindennapi kenyér, egy új cipő, és a vágyálom — valamikor egy saját TV.

Ezek közé tartoztak a Vargáék is, ahol az anya három gyereket nevelt sovány fizetéséből egyedül. Szegények voltak, szinte minden vagyonuk egy régi csöves rádió volt, amin Imre, a 16 éves srác hallgatta szinte állandóan a Luxemburg rádiót és bármit, ahol zene fogható volt.

Mint minden fiatal abban az időben.

És mint minden fiatal abban az időben, ő is gitározni szeretett volna. Persze az ő viszonyaik mellett arról szó sem lehetett, hogy édesanyja hangszert vegyen neki, a villanyszámla sokkal fontosabb volt.

Ezért Imre maga fogott neki a gitárépítésnek, akkoriban sokan barkácsoltak gitárt maguknak. Iskola után, hétvégéken készítette sok-sok órát áldozva rá, konzultálva másokkal, szerszámokat kérve kölcsön. Szinte mindent maga készített, a nyakat, a bundozást, a hangszedőket, a festést. Piros-fehérre festette, és elkészülte után méltán lehetett büszke rá, hiszen nagyon szép volt. Legalábbis Imre nagyon szépnek látta. Az évben az került a karácsonyfa alá is.

Úgy tanult gitározni is, ahogy a hangszerkészítésnek nekifogott, lelkesedéssel pótolva minden hiányzót, hogy majd neki is úgy szóljon a kezében a hangszer, mint „azoknak odaát”.

Erősítőnek a régi, csöves rádiót használta, amit kitett egy székre az udvar közepére.

A piros-fehér lapgitárt természetesen az ágya mellett tartotta, néha éjjel is felgyújtotta a lámpát, hogy megnézze.

Nagy-nagy szerelem volt.

Mint Márti, akivel az elmúlt nyáron, a strandon ismerkedett meg. Márti tizenöt éves volt, eleinte hetente, majd szinte mindennap találkoztak.

Márti szülei tiltották, hogy együtt járjanak, nem Imrével volt bajuk, hanem a lányukat még gyereknek tartották. Aztán amikor látták, hogy tiltásuknak nincs foganatja, Mártit a nap minden percéről elszámoltatták.

Így aztán egy idő után szinte sosem találkozhattak, ami mindkettőjüket nagyon megviselte.

Egy őszi nap Imre megvárta a kislányt az iskolánál, és megbeszélték, hogy délután a falu melletti dombon, a romkápolnánál találkoznak. Délután együtt mentek fel, és leültek egy fenyő alá. Beszélgettek, egy idő után Imre megkérdezte, mit tegyenek, ha így tiltják őket?

Márti elérzékenyülve válaszolta: akkor haljanak meg együtt.

— Komolyan? — kérdezte Imre.

— Igen, komolyan.

Imre a helyi lövészklubban kisegített, néha engedték lőni is, így hozzá tudott férni kispuskához. Visszament a klubhoz és óvatosan, hogy senki se lássa, magához vett egy puskát pár tölténnyel. Márti megvárta a fenyő mellett, aztán leültek a fűbe és cigarettáztak.

Később Imre megtöltötte a fegyvert. Márti azt kérte hagy legyen ő az első, mert nem ért a fegyverhez, és különben sem tudná Imrét halva látni. Kezet fogtak, megcsókolták egymást, majd Márti a fegyver csövét a homlokához szorította, és meghúzta a ravaszt. Hanyatt dőlt, és még azt mondta halkan: Imrus.

Imre felvette a puskát, hogy kivegye a hüvelyt, és újra megtöltse. Ám a hüvely beszorult, nem tudta eltávolítani. Kétségbeesve rángatta, és amikor látta, hogy nem boldogul, a puskával együtt eliramlott haza valami szerszámért.

Ám a házuk környékén többen beszélgettek így nem tudott bemenni, ezért tovább szaladt, és az első kútba, amely nem volt lefedve, fegyverrel a kezében beugrott.

Nagyot csobbant a víz, majd később világosságot látott, a szomszédok kötél segítségével kihúzták.

És hamarosan ismét ott volt a romkápolnánál, és ismét látta Mártit — mozdulatlanul.

A rá vigyázó rendőr nem volt ellenséges, meghatotta a történet.

— De hülye vagy, édes fiam — mondta a sírdogáló Imrének —, látod mindent elrontottál. Nem feladni kellett volna, hanem harcolni egymásért. Kitartani egymás mellett. Sokan voltak már így eltiltva egymástól. Hát ugye mi is az asszonnyal…

Mondta volna tovább házassága történetét, de Imre kitépte magát a kezéből és elfutott. Minden erejét, elkeseredését beleadva rohant le a dombról, végig a falun, be a házba.

Felkapta a gitárt az ágy mellől, kivitte a favágó tőkéhez, és a baltával szétverte.

Ütötte még akkor is, amikor a szirénázó rendőrségi Moszkvics a házuk elé ért.

Legutóbb szerkesztette - Torjay Attila