Dobol az eső
gőzölögnek a macskakövek.
Rőt bokrok közt meghúzódva számolom
a füzérben hulló gyöngyöket,
a körberingó víztócsák habfodrát,
záporfüggöny susogó neszét,
ahogy a felbukkanó fényeken át
könnycseppként szitál, fut szerteszét.
Így peregnek éveink, évek után,
sóhajtásnyi öröm csak a lét.
Ellobban bennünk, mint csillagragyogás
minden nap önzőn a holnapért,
s elárasztja szívemet, mint vezeklőt
a csendes templomi áhítat.
Most érzem csak, hogy mily parányi vagyok.
Egy csepp a tengernyi ég alatt.
Legutóbbi módosítás: 2010.05.09. @ 15:53 :: Seres László