Inaktív : Csalások

2010.05.17. Inaktív Egyéb 20
Print Friendly, PDF & EmailNyomtatás

 

 

Csaltam. El?ször hatévesen. A nevel?n?, Néne mondta, hogy fels?s koromig megbocsát az Isten. A bátyám, Ati vett rá. Megkért, tapsoljak össze-vissza. Majd azt hiszik, nem jó a hallásunk. Együtt jártunk volna zongoraórákra. De én sem akartam, bár hangom, mint az angyalkáké. Apa ismételgette gyakran. Mikor skáláztam, a spaletta résén át egy fénycsík beszökött. Az tetszett. Követtem a szememmel. Egy lebeg? hangjegyvonal. Rajta le-föl bucskáztak a kottafejek. Apró kötéltáncosok. De olyan nyúlós hideg és rossz szag volt a tanárn? szobájában. Akár a pincénkben. Féltem a szellemekt?l. Néne tudta biztos. Csak az ?rz?angyalom láttam egyszer. A padló fölött lebegett. Ezüstös fátyolban. Hosszú haja a csillárig ért. Mosolygott. Megnézhette a körtéket. Én is akartam többször, de nem került rá sor. Ati egyszer széttört egyet az udvaron. A zsebrádiót is kibelezte. Épp imádkoztam este, amikor az angyal megjelent. A szárnyára nem emlékszem. Térdeltem az ágy el?tt. Fejem a paplanon félrehajtva játszottam. Szem-lecsukósdit. Próbálgattam fél szemmel vagy résnyire kinyitva nézel?dni. A bátyám nem hitt nekem. Nem árultam el. Ha csúnyán beszéltünk, leszidtak.

– Hülye vagy, nincs Jézuska, se Télapó, se Isten. Még Csúnyabácsi se!

? sokat olvasott. Éjszaka is. Egyszer a nappaliban (én ott aludtam) kereste a halakat. Megijedtem. Másnap kiderült, nem emlékszik semmire. Ma már arra sem, hogy neki mindig három eperrel, meggyel, cukorkával „több járt” a három évvel id?sebb jogán. De nem érdekelt különösebben. Anya örökké kárált apa szerint. „Okos enged, szamár szenved.” De én engedtem. Sokszor csúfolt is Ati. „Iá, nagy szamár, mégis iskolába jár.”

Tanár lettem. ? a fizika tudományok kandidátusa. Fia bankár. Az enyém közgazdász. Pókerezünk néha. Nyerek.

 

 

Legutóbbi módosítás: 2010.05.17. @ 09:42 :: Inaktív
Szerző Inaktív 201 Írás
Inaktiválást kérte - Archivált szerző Hullámvonal vagyok tengerkék szemedben, csillaggá válunk, ha elernyedtem - mondhatta édesanyám édesapámnak, mikor megfogantam Hódmezővásárhelyen. S ma már a második kamaszkorom élem. Férjem és fiam elengedtem, mert ideje volt, hogy megtalálják önmagukat a világban. Ahogy nekem is. A hatvanas évek titkaiban nyugodt gyermekkor ölelésének emléke kísért a kamaszkor mindenttudniakarok világába, annak ellenére hogy édesapámat 8 éves koromban eltemették. Csak most értem meg, hogyan vonult át hiánya az életemen. A társban apát kerestem, s a virágokat soha nem szerettem, hiszen sírgödrébe egy rózsát dobattak 1963-ban velem. Egy családi festő barát, Füstös Zoltán és szüleim társaságának tagjai, színházi előadások, kiállítások feledtették a bennem meggyökerező hiányát. Gimnáziumi tanáraim mutattak utat a kamaszlánynak, merre milyen elvárásokkal induljon el a felnőtté válás útján. nszerelmes, az irodalmat és művészeteket szerető, tanáraimat tisztelő éveim meghatározták pályaválasztásom. Tanár lettem. -Idegen nyelveket tudni szép, a hazait pedig lehetségig mivelni kötelesség. -Diploma munkám Kölcsey Parainesis-ének elemzése volt, és elképzelt unokahúgomnak magam is írtam egy intést, buzdítást -mellékletként-. Csak ma vagyok képes arra, hogy felfogjam, mit adott nekem mindaz, amit kisfelnőtt koromig átéltem. Felelősségteljes felnőttkor következett annak minden örömével, fájdalmával. Szerelem, munka, munka, munka. A legnagyobb csoda a szülés, a fiammal való egységtudat érzése. Majd munkahelyek sora. (Miért? Hogy minél többet tapasztaljak?) S ismét tanulás. Német nyelvtanári és könyvtári asszisztensi végzettséget szereztem. "Őstől örökölt szenvedély"-em, érzékenységem meghatározta nevelői pályám. Szerettem és viszontszerettek. Három éve megírt első versem óta a célom az, hogy írásaimmal is tanítsak, és nőként a szeretet, a szerelem, az erotika csodáját megmutassam. 2010. májusában felvettek a Szegedi Írók Társaságának tagjai közé. A Szegedtől Szegedig antológiában 2011-ben három kisprózám jelentették meg, és az Irodalmi Jelen Nyitott ajtók antológiájában "egypercesem" lett a címadó írás. Legyen tiéd örökre legalább egy írásom!