A bedeszkázott ablakon, csak gyér fénycsíkok jutottak át. Kavargó port vetít nekem a pillanat. Magatehetetlenül fekszem, ülök, az ajtóval szemközti falnál. A nyakamból vér szivárog. Egy koszos atléta trikóval próbálom csökkenteni a vérveszteségem. Már túl vagyok az ijedtségen. A „minden mindegy” fázis még nem tört rám teljesen, ezért, ha nem is meggy?z?en, de próbálok tenni valamit az ügy érdekében. A másik kezemmel a többször is elhasznált fecskend?ket seprem épp arrébb. Itt is vidám esték lehettek egykor. Várom a halált. Tudom, nemsokára ideér, és majd bekopog az ajtón. Tokkal és vonóval.
Ma már kétszer túléltem önmagam. Egyszer még dél körül a f?téren, ahol már tömegesen hulltak az emberek, amikorra lett annyi jelenlétem, hogy én is iszkoljak bármerre, csak onnan el. Másodszor a templomnál úsztam meg úgy, egy jó félórája. Az a szemét belém harapott. Nem gondoltam, hogy ilyen gyors lesz. A téren a hasonló társai csak vonszolták magukat. Ez a rohadék meg egy szempillantás alatt elém került és már mart is. Éreztem, amint rothadó fogaival feltépi a b?rt a nyakamon és a húsomba váj. Az volt a szerencsém hogy egy osztag épp arra járt és lel?tték rólam. A dögnek sárgás-vöröses vére volt. Mintha gennyet kevertek volna bele.
A rongyot levéve, a sebemet vizsgálom. Az ujjaimmal végig szántom a nyakam. Egy mély krátert érzek, b?rcafatokat, nyers húst. Már nem vérzett. Az alvadt vér teljesen eltömte a mély sebet. Az ujjam halk cuppanással húzom ki. Kívülr?l még halálsikolyok törnek át és egyenest felém tartanak. Hogy az istenbe lehet ez? Ilyenek csak filmekben vannak. Rothadó halottak… Nem igaz!
Már megint hányok. Bassza meg! A seb egyre nagyobb! Kerítenem kéne valami gyógyszert és sebtapaszt. Bár az itt már nem segít, legfeljebb akkor, ha akkora, mint egy kisebb textil pelenka. Viszket a tarkóm… Basszus, ez nem lehet igaz! Leszakadt. Az ember már nyugodtan sem vakarózhat egy jót anélkül, hogy meg ne csonkulna valahogy. Furcsa. Nem fáj semmim se. Viszont éhes vagyok. Nagyon éhes. Ha minden jól megy, Ági is idetart. Amíg volt térer?, beszéltünk. Talán hoz valami finomat.
Tök jó érzem magam. Csak ez az éhség ne lenne. Valami frissre vágyom. Mikor jön már Ági? Úgy érzem, sz?k a b?röm. Mintha n?nék. Hm… rám is fér. Az állam mit keres a kezemben? Fel se t?nt, hogy leesett. Hoppá! A nyelvem a torkomban van. Szó szerint. Onnan fityeg kifelé. Édes lehet így a csók. Csókolni vágyom és harapni. Harapni!
Mikor jön már Ági? A szívem érte dobogott eddig. Az utolsó egy percet már kívül. Milyen gusztusos! De nem szabad, amíg meg nem hasad, addig semmi esetre sem. Na, nézd már! Épp hogy csak megkarmoltam és már meg is hasadt. Kenyér nincs? Hogyan is lenne, Ági még sehol. Lehet, hogy elkapták azok a bestiák? Hogy van szívük az embert bántani…
Pszt! Motorzúgást hallok. Egy Gastroyal kocsi ezen a környéken? Ugyan már! De akár hogy is nézem, csak az. Valami szakadt alak száll ki épp. Úgy látom, hiányzik az egyik karja. A mindenit, de hiszen ez Ági! Mindjárt belép…
– Szia Ági! Hoztál kaját.
– Nem.
– Dehogynem!
Legutóbbi módosítás: 2010.05.31. @ 11:15 :: Jagos István Róbert
