H.Pulai Éva : Anyák napja és …

Anyák napja utáni hétf?: AZ ANYA NÉLKÜL NEVELKED? GYERMEKEK NAPJA

 

Ady Endre

Az öreg árvaság
I.

 

Fiatalon indult s féktelenül
S büszkén, hogy egyedül és fiatalon,
Ifju, szép magzatom az Árvaság.
Árvaságom volt els? diadalom,
Az Árvaság, mely megöregedett.

 

Milyen furcsa az ifju Árvaság,
S hogy szereti magát akkoriban,
Milyen búsan szereti magát.

 

Néha-néha ok nélkül fölrian,
De nagy-bölcsen s er?vel suhan át
A hittelenség áradt vizein
Az Árvaság, az ifju Árvaság.

 

Kovács Margit: Szoptató

 

 A n?i természet definíciója tartalmazza a jó anya minden jellemz?jét. Rousseau és Freud, ugyan 150 évnyi különbséggel, de pontosan kidolgozta a n? képét: kiemelték az odaadás és önfeláldozás iránti hajlamot, amely szerintük a normális n?t jellemzi. Hogyan is menekülhettek volna a n?k két ilyen elismert nagy gondolkodó megállapításai el?l? Hogyan szállhattak volna szembe velük?

 

Vagy elfogadták a változtathatatlant, és megpróbáltak beolvadni, megfelelni, vagy ellenkeztek, de ekkor „abnormálisnak” tartották ?ket, s ilyen értékeléssel bizony nehéz élni. Ezért csendben alávetettél magukat az elvárásoknak, néhányan megelégedtek velük, mások pedig frusztráltak és boldogtalanok voltak miatta.

 

Ma már kicsit más lett a helyzet. Rousseau és Freud férfi- és n?képe darabjaira esik a feminista filozófusok és társadalomtudósok elemzései során. Elkezd?dött egy új családforradalom. Kétszáz évvel a rousseau-izmus után, amely az anyát tette felel?ssé a család m?ködéséért, most a reflektorfénybe újra az apa kerül, de nem azért, hogy az anyát háttérbe szorítsa, hanem hogy el?ször a történelemben fény hulljon egyidej?leg mindkett?jükre, szerepükre családban és a társadalomban.

 

(Elisabeth Badinter francia bölcsészprofesszor könyve, Az anyai szeretet története a XVII-XX. században, nyomán)

 

 

Áprily Lajos:

A kertbe ment

 

Uram, én nem tudom, milyen a kerted,
a virágosod és a pázsitod.
Én nem tudom, virágok ültetését
ágyásaidban hogy igazítod.

 

Csak azt tudom, hogy kend?jét levetve
júniusi vasárnap hajnalán,
beteg lábával és beteg szívével
bánatosan kertedbe ment anyám.

 

Uram, tele volt immár félelemmel,
sokszor riasztó árnyék lepte meg,
de szigony-eres, érdes két kezével
még gyomlálgatta volna kertemet.

 

A kicsi teste csupa nyugtalanság,
s most elgondolni nem tudom, hogy ül.
Virágosodban könyörülj meg rajta,
hogy szegény ne szenvedjen tétlenül.

 

Mez?iden ne csak virágmagot vess,
virágaid közé vegyíts gyomot,
hogy anyám keze gyomlálhassa kerted:
asphodelosod és liliomod.

 

 

Pázmány Péter

Szüleinkért

(részlet)

 

Mennynek és földnek Ura, ki azt parancsolád, hogy ha e világon nyomósok akarunk lenni, tiszteljük atyánkat és anyánkat, kikt?l életünket vettük: kérlek, oltalmazd meg az én szerelmes szüleimet, minden testi-lelki nyavalyáktúl. Fogadásod tartja, én Istenem, hogy meggyalázod, aki atyját, anyját nem tiszteli: aki pedig böcsüli, meghallgatod minden könyörgésében és hosszú élet?vé tészed e földön maradékát. Adj azért nékem csendes és szelíd elmét, hogy szüleimet és gondvisel?imet tiszteljem, engedelmesen szavokat fogadjam, meg ne háborítsam: vénségeket és fogyatkozott erejeket meg ne utáljam, mint amaz istentelen Kám; hanem reám való gondviselésekért és fáradságokért holtig úgy szolgáljak nékik, mint uraimnak, tudván, hogy elégségesen meg nem hálálhatom az ? sok fáradságokat és velem való bajlódásokat.

 

 

[Mécs László: A királyfi három bánata (El?adja Cserhalmi György)]

 

Mécs László

A királyfi három bánata

 

Amikor születtem – nem jeleztek nagyot
messiás-mutató különös csillagok;
Csak az anyám tudta, hogy királyfi vagyok.

 

A többiek láttak egy síró porontyot,
de anyám úgy rakta rám a pólyarongyot,
mintha babusgatná a szép napkorongot.

 

Maga adta nékem édessége teljét,
úgy ajándékozta anyasága tejét;
Hogy egyszer a földnek bennem kedve teljék.

 

Isten tudja, honnan, palástot kerített,
aranyos palástot vállamra terített,
fejem fölé égszín mosolygást derített.

 

Ma is úgy foltozza ingemet, ruhámat,
ma is úgy szolgál ki, f?zi vacsorámat,
mint királyi ember királyi urának.

 

Amerre én jártam, kövek énekeltek,
mert az édesanyám izent a köveknek,
szíve ment el?ttem el?re követnek.

 

Amíg ? van, vígan élném a világom,
nem hiányzik nekem semmi a világon;
három bánat teszi boldogtalanságom:

 

Az egyik bánatom: mért nem tudja látni
egymást a sok ember, a sok-sok királyfi
úgy, ahogy az anyjuk tudja ?ket látni.

 

A másik bánatom: hogyha ? majd holtan
fekszik a föld alatt virággá foszoltan,
senki se tudja majd, hogy királyfi voltam.

 

Hogyha minden csillag csupa gyémánt volna,
minden tavaszi rügy legtisztább gyöngy volna:
kamatnak is kevés, nagyon kevés volna.

 

Hogyha minden folyó lelkemen átfolyna
s ezer hála-malom csak zsoltárt mormolna,
az én köszönetem így is kevés volna.

 

Hogyha a föld minden színmézét átadom,
Az ? édességét meg nem hálálhatom,
Ez az én bánatom, harmadik bánatom.

 

 

A leuveni kódex az Ómagyar Mária-siralommal.

 

Ómagyar Mária-siralom

(részlet)

 

Volek Syrolm thudothlon
Syrolmol Sepedyk.
buol ozuk epedek

 

WalaSth vylagumtul
Sydou fyodumtul
ezes urumetuul

 

O en e es urodu
eggen yg fyodum
Syrou aniath thekunched
buabeleul kyniuhhad.

 

Scemem kunuel arad
en iunhum buol farad
the werud hullothya
en iunhum olelothya

 

Vylag uilaga
viragnak uiraga
keSeruen kynzathul
uoS cegegkel were

 

Vh nequem en fyon
ezes mezuul
Scegenul ScepSegud
wirud hioll wyzeul

[…]

 

Kegug gethuk fyomnok
ne leg kegulm mogomnok
owog halal kynaal
anyath ezes fyaal
egembelu ullyetuk.

 

 

Valék siralom tudatlan,
Most siralom sebez,
Bú gyötör, epeszt.

 

Választ világomtól
Zsidó, fiamtól,
Édes örömemt?l.

 

Ó, én édes Uram,
Egyetlen egy fiam,
Síró anyát tekintsed,
bújából kivonjad!

 

Szememb?l könny árad,
Én jajom búval fárad,
Te véred hullása,
Én jajom alélása.

 

 

Világ világa,
Virágnak virága,
Keservesen kínzatol,
Vas szegekkel veretel!

 

óh nekem, én fiam,
Édes, mézül,
Szegényül szépséged,
véred hull vízül!

[…]

 

Kegyelmezzetek fiamnak,
Ne legyen kegyelem magamnak,
Avagy halál kínjával,
Anyát édes fiával
Egy emberként öljétek

 

Molnár Ferenc értelmezése

 

Franz Seraph von Lenbach: Anya gyermekével

 

Weöres Sándor
HETEDIK SZIMFÓNIA
MÁRIA MENNYBEMENETELE

’Édesanyám emlékének’

(részletek)

1

Az árny, a k?, a mész, a gyolcs,
a vánkos a koponyabolt alatt,
a halálos pólya, a vaslakat,
a göröngy, amely kopog, szakad,
nem nézi: a test homálya mint emelkedik
a végs? láng fölé, világot szétfeszít
az üszkös verejték-koszorú.

Csíkos lepelb?l a láb kiáll,
alvadt ereit viasz fedi,
a körmön violaszín sugár.

Burkolt lábszárak alszanak,
az ín egyenes, a térd pihen,
olajfák ösvény mentiben.

Üdv néked, elszáradt anyaméh!
Fal-résben páncélos bogár
a vak meredély szélén kapar,
lehajtja zászlóit, fegyverét.

Üdv néktek, imába-zárt kezek,
szentély boruló fal-ívei,
dobozban két sor gyertyaszál,
harmatba-merült tíz hattyuszárny,
viruló éj csukott virága.

Üdv néked, hétfájdalmu szív!
A jajkiáltás, kezdet óta, nyakában k?vel,
méretlen kútba hull, nem érheti útja végét!

Keskeny nyak, elbillent fej, tapadt haj,
fehér orcán az utolsó váltság ólom-pénze,
száj-rés, besüppedt szem körül
az érzékek hült ráncvetése,
letiport akantusz ágboga,
elrobogott paripák nyoma.

 

KÓDA

Csillag-pályák asszonya, Mária,
oltalmazd Máriát, édesanyámat,
szememt?l elszakadt útján
ne érje bánat.

Aki hallottad ezt a dalt,
egy szilánkját annak a dalnak,
melyt?l a világ szíve szakad meg:
aki hallottad ezt a dalt:
ocsudj lomha szörnyeidb?l.

 

 

 

 

Anyák napja utáni hétf?: Az anya nélkül nevelked? gyermekek napja

 

AZ ANYA NÉLKÜL NEVELKED? GYERMEKEK NAPJÁT a nevel?i közösségek Nemzetközi Szövetségének magyar tagszervezete, a Nevel?otthonok Magyarországi Egyesülete kezdeményezésére el?ször 1990. május 7-én rendezték meg. Azóta az anyák napja utáni hétf?n rendezik meg. Azokról szól ez a nap, akiknek mivel anya nélkül n?nek fel, hiányzik életükb?l az egyik legfontosabb kötelék és szeretet-forrás, amely csak részben pótolható, de sohasem helyettesíthet?.

 

Erdélyben, mai határainktól alig 160 kilométerre, ahol kiégett, ablaktalan, ajtótlan salétromos panelházakban gyermekek tengetik az éhhalál szélén életüket, néhány év alatt egy kis édenkert született. A „csoda” 1992-ben kezd?dött, amikor a dévai utcákon éhesen és piszkosan kóborló árva gyermekek feltartott kézzel kéreget? kántálására valaki egy öleléssel válaszolt. Böjte Csaba ferences szerzetes és az árva gyerekek az elhagyott, romos dévai kolostor lakatjait leverték, és lépésr?l lépésre új otthont teremtettek maguknak. Ahogy a szükség dagasztotta az itt él? gyermekek számát, úgy lett a szomszédos panelházakból nevel?családok otthona, óvoda, a kolostorból iskola….

S az álmok, tervek melyek oly szélsebesen terebélyesednek, -az emberi képzeletnek elképzelhetetlen módon- lassan-lassan mégis megvalósulnak. Déva –Csaba testvér nyomán- az adakozó emberi szeretet és összefogás jelévé lett.

Ma már több, mint 500 gyermek nevelkedik Csaba testvér „intézményeiben”.

 

A szükség nagy. Mennyi gyerek lehet szerte a világban akik várják állomásokon, utcákon, tereken, nyirkos, hideg falak között, hogy valaki lehajoljon hozzájuk, és megölelje ?ket…

 

 

Pet?fi Sándor

Az árva lyány

részlet

 

1

 

Csak egy lénnyel van kevesebb,
Mint tennap volt,
S nekem ugy tetszik: az egész
Világ kiholt.

 

Meghalt anyám, le is tevék
A sírba ?t:
Lelkemb?l varrtam én reá
A szemfed?t.

 

Anyám, miért nem vitted el
Életemet,
Ha már bel?le elvivéd
Az örömet?

 

Te nap valál, én sugarad.
Itt mért hagyál?
Hisz sugarát elviszi a
Nap, ha leszáll.

 

Beszélek hozzád; hallod-e
A bús panaszt?
Hiába van szóm, te, anyám,
Nem hallod azt.

 

Itt állok, ahol rajtad a
Sír halma kél.
S messzebb vagy mégis a világ
Legvéginél.

 

Mid?n koporsód szögezék,
Ezt rebegém:
“Ébredj föl, kedves jó anyám,
Édes szülém!”

 

Fölkelt-e a föltámadás
Majd tégedet,
Kit gyermeked siralma sem
Ébreszthetett?!

 

 

Radnóti Miklós

Ikrek hava – Napló a gyerekkorról (1939)

részlet

 

Mikor múlik el a gyerekkor? S mikor az ifjúság? S az élet? Észre se venni.
Kétszer leshettem csak meg a pillanatot, mikor a szirom elhagyja helyét s a földre perdül. S tulipán volt mind a két virág és mind a ketto fehér.

S halott-e már a perdül? szirom, ha hullni kezd? vagy akkor hal meg, hogyha földet ér?

[…]

– Hogy halt meg anya? – kérdeztem három év múlva egy alkonyatkor a nénit.

– Tanulj, és ne kérdezz butaságokat! Meghalt!

– Hogy halt meg? Miért halt meg? – A hangom megijeszthette, mert felém fordult, és összekulcsolta a kezét.

– A szíve nem bírta, ikerszülés volt.

– Ikerszülés volt? – mondtam ámulva utána. – Mi mindent rejtegetnek ezek még! – csikordítottam össze a fogam és a kezem ökölbe szaladt… Micsoda család! Minden másképpen van, mint másoknál, rendes embereknél!

– Hol az ikertestvérem? – támadtam a nénire gyanakodva.

– Meghalt, gyönge volt, egy-két percig élt csak. Az is fiú volt.

– És?

– Mit és?

– És… és anya azért halt meg, mert ikergyerkei lettek?

–Azért – törölt ki gyorsan egy könnyet a szeméb?l a néni – , de ezen már úgysem lehet segíteni, ne kérdezgess és különben sem való ilyesmir?l beszélgetni. Szégyelld magad!

 

Picasso: Paul portréja (A m?vész fia)

 

Radnóti Miklós

Huszonnyolc év

 

Er?szakos, rút kisded voltam én,
ikret szül? anyácska, – gyilkosod!
öcsémet halva szülte-é,
vagy élt öt percet, nem tudom,
de ott a vér és jajgatás között
úgy emeltek föl a fény felé,
akár egy gy?ztes, kis vadállatot,
ki megmutatta már, hogy mennyit ér:
mögötte két halott.

 

Mögöttem két halott,
el?ttem a világ,
oly mélyr?l n?ttem én,
mint a haramiák;
oly árván n?ttem én
a mélységb?l ide,
a pendül?, kemény
szabadság tágas és
szeles tet?ire.

 

Milyen mély volt gyerekkorom
s milyen h?vös.
Hívó szavad helyett kígyó
szisszent felém játékaim
kis útain, ha este lett
s párnáimon vért láttam én
a gyermeket elrémít?,
nagy, hófehér pehely helyett.

 

Milyen mély volt gyerekkorom,
s milyen magos az ifjúság!
A két halál megérte-é?
kiáltottam a kép felé,
mely ott sütött szobám falán.
Hoszonnyolc éves voltál akkor,
a képen huszonöt talán,
ünnepélyes ifjú n?,
komolykodó, tün?d?.

 

Huszonnyolc éves voltál akkor,
most ugyanannyi lettem én,
huszonnyolc éve, hogy halott vagy,
anyácska, véres szökevény!

 

Anyácska, véres áldozat,
a férfikorba n?ttem én,
er?sen t?z a nap, vakít,
lepke kezeddel ints felém,
hogy jól van így, hogy te tudod,
s hogy nem hiába élek én.

 

 

Móricz Zsigmon

Árvácska

részlet

 

A kislány letette a kosarat, keresztet vetett, akkor újra felvette, s elindult hát Kecskemét felé. Andrássy úton kellett menni, ha ? tudta volna, ki volt az az andrási, de gondolta, az nemigen volt borér a kecskeméti úton. Nem találkozott senkivel csak az akácfákkal. Még kett?nek is nekiment, mert olyan rosszul vannak azok ültetve, mind belebotlik a szegény kis állami gyermek, ha borért megy a sötétben, ha káprázik a szeme.

No végre odaért, nem tudta, hogy a kutya szabadon van, ment be egyenesen a tornácra, hát csak jön rá acsarkodva két nagy kutya, nagyobb mint ?, s fellökte az egyik a kosár üveggel, mire ? sikoltásba kezdett. Az ugatásra rögtön kinézett a gazda, már kiáltotta, hogy “csiba tee!”. Zavarta messzir?l ?ket, nem is harapták meg, csak az egyik megfogta a lábán a cip?t, és húzta lefelé. “Jaj, fáj a lábam” – sírt a kislány. “Odase neki” – mondta a gazda. Kimérte a bort, és maga kísérte ki a gyereket a kapuig. Csak azt kérdezte: “Hova viszed a bort?”, “Ver?ékhez”, “Osztán egyedül gyütté eee? elbírod ezt a nagy üvegeket? hásze nehéz az neked.” De Csöre bátran felelt: “Elbírom én.” “No derék kisjány vagy. Aztán vigyázz, hogy fel ne borujj a setétbe. Jó karácsonyod van neked is.” “Jóéccakát kívánok” – mondta a kislány, s kétkézre fogta a kosár fülét, vitézül elindult vele.

Igen ám, de nehéz volt a tizenegy és fél liter borral megsúlyosbított kosár, minden percben le kellett tenni, váltogatta, cserélgette a kezét, meg úgy is próbálta, hogy két kézzel fogta a kosár fülét, megszólalt felette egy ember: “Hova, hova, kisjány?” Csöre megismerte, hogy az a gazdaember az, aki a házvége mellett lakik mellettük, és vidáman köszönt neki; hogy jó estét Móra bácsi. “Te vagy az, te csöppség? No mit visz??” “Bort.” “Bort? Add csak ide. Majd én segítek.” Átvette, azt mondta: “Még nehéz e, te… Neked meg ez a karácsonyod?”.

A kislány még egyet szuszogott, és elkezdett kocogni a bácsi mellett. Így visszafelé nem is ütötte bele magát az ákácfákba, mert vígan haladt. Mikor a kapuba értek, a bácsi letette a kosarat, s azt mondta: “Meg ne mondd fiacskám, hogy segítettem, mert újra kikapsz ezekt?l a slógeroktúl. Elég, ha annyit mondasz, hogy nagyon elfáradtá.”

Szépen kinyitotta a kisajtót, bevitte a kosarat, de az olyan nehéz volt, hogy a kaputól az ajtóig kétszer is le kellett tenni, pihenni.

– No már itt vagy te?

– Itt.

– Csuda, hogy itt vagy.

De ? csak boldogan nézett. Nem merte megmondani, hogy azt szeretné tudni, itt volt-e már a Jézuska? mert azt hitte, kikap, és csak hallgatott, leskel?dött, hogy jön-e már?

Egyszer csak azt mondja a Ver? mutér, eredj ki, nem szeretem ha itt vagy.

Ki kellett menni az udvarra, és ott kellett neki ácsorogni a setétben.

Nagyon szomorú lett, meg a szél is fújt. Lassan kinyitotta a kis kamra ajtaját, bement a szél el?l. Ott megkereste a kis gyertyát, meggyújtotta, és imádkozott az édesanyjához:

“Édesanyám mondd meg Jézuskának küldjön nekem valami szép ajándékot, mert nincsen, aki nekem adjon, mert én csak egy kis állami vagyok, és nehéz volt a kosár, pedig egy jó ember segített hozni.”

Mást nem tudott mondani, csak nézte, hogy ég a kis gyertya lángja, és libben, libben, mint a temet?ben, ahol a szél libbentgeti.

Sokáig volt itt, már itt is nagyon hideg volt, fázott, akkor hallotta a kiáltást, hogy:

– Hé, hol vagy? Hé.

Hamar kiment a kamarából, és a konyhába sietett, és égve hagyta az édesanyja halotti gyertyáját, ha híják.

– Mért nem szólsz! Mennyit kell utána kiabálni.

Nem felelt, csak ment be.

– Most megvacsorázhatsz és lefekhetsz.

De erre nagyon elbámult, megijedt.

– Még énhozzám nem is jött a Jézuska.

Ezt meghallotta Diti, és nagyon kezdett kacagni.

– Egy ilyen rüheshez menjen a Jézuska. Már itt volt a Jézuska, nekem hozott két szép ruhát, egy pár szép cip?t, egy kabátot, három pár fehérnem?t meg szalagot meg sok-sok cukrot, még többet mint a Mikulás. Aj, az semmi, amit a Mikulás tud. Jézuska az igazi. Ez a kunszt.

– Nekem mit hozott?

– Mit hozott volna egy rongyos államinak!

A kis Árvácska elkedvetlenedett. Akkor kinyitotta valaki az ajtót, s amit odabent látott, attól még a szeme is elkáprázott. Ott volt az asztal közepén egy csudálatos ezüstfa, csupa fehér és csillogó tarka szépség. És égtek rajta a villanygyertyák, mert a gépész felszerelte villanygyertyákkal, hogy nekik ingyen volt a villany.

– Mit bámulsz, te marha, hát még nem láttál ilyet?

Árvácska elkezdett sírni, s azt mondta:

– Még nem láttam.

Erre mindenki nagyon elkezdett kacagni, hogy milyen hülye.

De már akkor maga sem tudta, hogy merte, bement a szobába hívás nélkül, sírva állott a fa alatt, csak azt érezte hogy neki sose lesz ilyenje.

– Eredj ki innen, nem szabad a karácsonyfa alatt sírni – mondta a mutér. – Eredj, feküdj le.

– De én szeretném a jó Jézuskát megvárni, nekem is hoz.

– Már itt volt a Jézuska, nem hozott neked semmit.

– Neked nincs anyukád, erigy a fenébe, ne bosszants – kiáltott rá a Diti. S újra elkezdett dicsekedni, hogy neki mi mindent hozott.

De Csöre a sírástól nem hallotta.

Akkor a mutér levett egy cukrot a fáról.

– No, nesze, neked ezt küldte a Jézuska.

Erre a kislány szíve megtelt hálával, s nem hallotta, hogy nevettek rajta. Egész megkönnyebbült, s már kezdett örülni, hogy hozott neki is a Jézuska.

– No most eredj ki az udvarra, járd körül háromszor a kutat, gyere vissza. Akkor teljesedik amit kívánsz.

Árvácska azt kívánta, hogy az édesanyja jöjjön el érte, és vigye el a nagy fényességbe, az égbe.

De azért küldték ki, mert már várták a vendégeket, s meg volt terítve az asztal, és sok tányér s ev?eszköz volt rajta. Most rakták fel a süteményeket, tortákat és más mindent, nem akarták hogy ott lábatlankodjék.

Árvácska szót fogadott, kiment háromszor körüljárta a kutat, akkor visszafelé ment a házba. Azt hitte, hogy az édesanyja már meg is jelent a nagy fényességben, s a ház ereszét látta, hogy csak úgy lobog és ragyog, mint az igazi karácsonyfa, és szikrázik is. De nem gondolt semmire, hogy t?z van; neki most be kell menni, gondolta, hát be is ment.

Már akkor az egész tet? égett. A kamara egészen ki volt már gyúlva, és odabent a kislány mondani akarta, hogy nagyon nagy fényesség volt odakint a házon. De rákiáltottak, hogy ne beszéljen ostobaságokat. Azt hitték, csak jár a szája, mert valamit álmodott a csillagok alatt.

Akkor éjjel megindult a hóesés. A fekete karácsony átváltozott szép fehér karácsonnyá.

Három nap múlva már mind kialudt a tüzes gerenda, s vastagon lepte a hó a törmelékeket.

Nyoma sem látszott annak, hogy itt ház állott, és hogy abban emberek éltek, s azok az emberek itt elmúltak a hó alatt. Elmúlt a hangjuk és a mozgásuk elmúlt a rosszaság és elmúlt a kegyetlenség. Minden békés lett, átalakult, másfajta valamivé az egész élet. A nyelvekb?l üszök lett, s a sértegetésekb?l füst és pára.

 

Csók István: Züzü pihen

 

Ady Endre

Az öreg árvaság
II.

 

Azután a múlások jöttek,
Az Árvaság kezdett megöregedni
S kezdett szívemnek lenni fájó semmi.

 

S hogy kerestem az asszonyt, aki fájva
Viritson az üres szomoruságra
S az Árvaságra fájdalmat derítsen.
De egyszerre csak nincsen Isten
És aki van, nem nekem-való Isten.

 

És mégis-mégis öreg Árvaságom,
Lessz talán még valami, ami fájjon,
S büszkén fájjon, mint ifjui korodban
S könyörögve, de jobban
S nem gunyjára az olcsó valakiknek.

 

S akik egy csöppet hittek
E nagy szerelmes Árvaságnak,
Öreg árvaságom megáldnak.

 

 

Legutóbb szerkesztette - H.Pulai Éva
Szerző H.Pulai Éva 1133 Írás
A H. a nevem előtt, csak egy megkülönböztető jel, hogy ne keveredjenek össze a hírösszeállítások a firkáimmal. *Pulai Éva