Fenyvessy Szilva : Flörtölgetünk a sorssal

Mintha nem tudnád,
én úgy emlékszem rád,
ha hagyom,
nagyon, 
például felkelek minden reggel,
az út szélér?l frissen kinyílt ajtókat 
szedek fel,
csak mert tavasz van,
mintha nem tudtuk volna,
miképpen kössünk álmokat 
majd nagy csokorba,
csak mert épp elég magas vagy
és tetszet?s a hangod, illatod,
s nem zavar, ha az üres vizespalackot 
az asztalon hagyod,
mintha nem tudnád el?re,
hogyan illik mellem tenyeredbe,
az a bizonyos tekinteted szemembe,
a többir?l inkább nem is beszélve –
bárcsak elhihetném,
mindez csak ösztön vagy karma,
ráhagyhatnám a rosszmájúakra –
a sorsnak is csak felállt a farka,
a szép világot megkívánta,
játszik velünk, meg se bánja,
mégis –
nem látok téteket az asztalon,
nincs bírám, se cinkosom,
valahol teli szájjal nevetek
hasonfekve egy takarón,
és a másikat biztatom,
mintha nem tudnám
– persze hogy tudom –
nincs annál jobb, érezni végre,
ránézni arra a csodákból kivésett,
suttogó tükörre,
és hagyni
nagyon, nagyon,
ahogy a sohanemvolt házba
benéz a tavasz
egy véletlen kitárta ablakon.

Legutóbbi módosítás: 2010.05.01. @ 10:46 :: Fenyvessy Szilva
Szerző Fenyvessy Szilva 49 Írás
író és zenész