Böröczki Mihály - Mityka : SZÉNÁSSZEKÉR

Nyomtatás

A két ló látta, néha csak mozogva,

hogyan apad a föld színig a boglya,

és fölhorkanó türelemmel várták,

a villa meg a gazda mozdulását,

s az fölvillázva feje fölé – hagyta,

hogy ölelőzzön össze egy darabba,

s hogy kedvét szegje minden csusszanásnak,

ráigazított egyként szálra szálat,

s úgy igazult a ritmus – nyél a kézben,

míg meghasalt a rúd, pont fönn, középben,

leszorította, ropogósra nyögte,

elől a derék két végére kötve,

a rúdvégen – hátul – egy csomó fogta,

hogy ne inoghasson a szekér foglya,

majd húzta-vonta, békén körbejárta,

ránehezült a hajlott saroglyára,

és mint aki a kerek eget tartja,

nagy bizonyságul lökött párat rajta,

az egész terhet akkorára rakta,

hogy megtörpült a vén szekér alatta,

s mert vonulását egész falu látta,

a kitüremlőt gonddal levillázta,

az asszonynép, meg kapva gereblyébe,

föllibbenült a rakás tetejére,

s hogy kedvüket a népek viszonozzák,

a rudat bizton lábközépre fogták,

az egyik hátsót befogta kötéllel,

hogy bírjon a fogat a meredéllyel,

a két lónak csak egy nógatás kellett,

mert érezték, hogy vigyázzák a terhet,

a domb alján fölóvatolt a bakra,

az ostort kedvvel maga mellé rakta,

a többi semmi volt – kinyílt a pajta,

s az egész napot egy nyelésbe falta.